Egy testvér érkezése mindig felkavarja az érzelmeket, főleg a nagyobbik gyereknél. Akkor is nehéz megküzdenie ezzel, ha kicsi köztük a korkülönbség, de akkor is, ha nagyobb és esetleg ő maga is könyörgött a kistestvérért....
Azzal kell kezdenem, hogy a múlt héten szándékom ellenére félrevezettem mindenkit. Nem tudok eredményekkel szolgálni a gyereksebészetről, nem mentünk el, ugyanis váratlanul leesett a hó. Még utoljára megmutatkozott a tél, én...
Csongor babám a legutóbbi babanapló-fejezet megírásakor lett két hónapos, tehát mint ilyenkor általában, esedékessé vált az első – sőt, rögtön az első két – oltása, meg a hivatalos mérés, vizsgálat. Jó sok minden ellen...
Egyedülálló szolgáltatás a világon az, amit mi, magyar anyukák szinte teljesen természetesnek veszünk. Csak nekünk vannak védőnőink, akik már a terhességet is végigkövetik, majd később figyelemmel kísérik gyermekeink...
Két dilemmán gondolkoztam a napokban, tulajdonképpen mindkettőre megtaláltam a magam válaszait. Mondják, hogy az embernek addig vannak elvei, amíg nincsenek gyerekei. Én azért nem szeretnék számomra tényleg fontos elveket...
Legalábbis a brit szülők ötöde ezt állítja, de olyan erős meggyőződéssel, hogy inkább nem is terheli velük gyermekét.
Szinte eseménytelen hetünk volt most Csongorral, és a többi gyerekkel is. Senki nem volt beteg – vagy ez már önmagában nagy esemény? Az egyetlen érdekesség Marci farsangja volt, csontváznak öltözött. Amúgy csak figyelgettem...
Napjainkban a becslések alapján hazánkban hozzávetőlegesen 150.000 pár küzd meddőségi problémával, azonban más esetekben is előfordulhat, hogy két ember úgy dönt, hogy más vér szerinti gyermekét szeretné a sajátjaként...
Este tíz óra, elmosódott fények játszottak a szemüvegemen. Úton voltam hazafelé, lágyan morogva szólt az autó motorja, a kipufogók, mint valami mesebeli ködöt okádták a szmogot a téli éjszakában.
Ahogy arról már beszámoltunk itt a Babaneten is, az adójóváírás kivezetésével várható volt, hogy csökkenni fog a GYED és a TGYÁS összege is. Hogy pontosan mennyivel, azt előre senki sem tudta, ám mostanra már sokan kézhez...
Ide is megérkezett a tél. Persze Csongort ez vajmi kevéssé érdekli, őt most, hacsak lehet, nem viszem ki, mínusz tíz fok alatt szélben és hóesésben ez nem lenne nagyon szerencsés... Bár ahhoz képest most többször teszteltük...
Önkéntelenül is felmerül a kérdés sokakban most, hogy tombolnak a mínuszok odakint - főleg a kisebb babák szüleiben. Mert mi is az a határ, amikor még elmehetünk csavarogni egy nagyot tolva a babakocsit, és mikortól...
Talán most már reménykedhetünk egy kis hóban. Ha nem is ígérkezik túl sok, talán egy "hóembernyi" esni fog. Én már alig várom, remélem, ez egyszer tényleg igaza lesz az időjósoknak. Ti se maradjatok otthon, menjetek...
Ahogy a hatodik hét felé közeledünk, lassan körvonalazódik valamiféle napirend. Csongor körvonalazza, mi pedig alkalmazkodunk hozzá, szerencsére egyelőre úgy néz ki, kompatibilis mindenki más napirendjével is.
Annyi változás történt az elmúlt egy évben, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és küzdünk azzal, hogy kihámozzuk a sok új szabályból és paragrafusból, mi az, ami ránk is tartozik. Mert fontos tudni, hiszen a családtámogatás...
Kezdem ott, hogy este 18:36 van, és még bent vagyok az irodám magányában. Akinek volt esze, az már réges-régen hazahúzott, de nekem legalább annál ideálisabb a környezet a 87 füles excel táblázatokban történő elmélyülésre....
Ha most rajzban kéne visszaadnom a jelenlegi állapotunkat, akkor kölcsönvennék valamelyik Tom és Jerry rajzfilmből egy zárójelenetet, amelyben macska és egér fergeteges harcának végén szegény Tom saját romjaiba zuhan össze,...
Három fogalom, ami tulajdonképpen ugyanarra az életszakaszra vonatkozik a baba és az anya életében: arra a pillanatra, mikor a szoptatást – vagy tápszert – felváltják a szilárd ételek. Jó, eleinte még nem igazán szilárdak,...
A kormány tervei szerint jövedelempótlékot igényelhetnének a jövőben a terhességi gyermekágyi segélyben (TGYÁS), illetve gyermekgondozási díjban (GYED) részesülők a kormány tervei szerint. A kompenzáció csak azoknak járna,...
Nekem volt cumim kiskoromban, imádtam, kumciának hívtam a cumika összekeverésével. Aztán úgy fél kettő-két éves lehettem, mikor anyám úgy döntött, ideje öcsémnek és nekem megválnunk a hőn szeretett cumitól. Arra az éjszakára...