Új privát üzeneted érkezett!

bolygó:

Tudom, nagyon nehéz ilyenkor az értésükre adni, hogy neked ez így nem jó. Mert ők a saját jószándékukra hivatkoznak nyilván. (tudjuk: a pokolhoz vezető út is jószándékkal van kikövezve!) De talán ezt nem is neked kell velük közölnöd, hanem a saját gyereküknek kellene felvállalnia ezt a kényes feladatot! A pároddal kellene megbeszélned, hogy téged zavar, ha a kérésed nélkül tevékenykednek a ti "felségvizeiteken", még akkor is, ha csupa jó szándékból és a "ti érdeketekben" teszik mindezt (amiben, a magam részéről, ha mélyebben belegondolok, azért egy kicsit kételkedem - de ez az én "rossz májam")
Ha ő ezt megérti, és el is fogadja, akkor nyert ügyed van. Az anyósod a fiától nyilván másképpen fogja ezt fogadni, mintha te közölted volna vele.
De az semmiképpen sem jó, hogy magadba fojtod az emiatt keletkező feszültséget. Mert az nem csak neked, de Boglárkátoknak sem tesz jót.
Nyugodalmas éjszakát!

ötvenplusz
50+
 
 


Holnap lesz a névnapom, erre hogy köszöntött fel anyósom?! Éppen toltuk a gyereket az esti sétából hazafelé, mikor anyósomék felé kanyarodik férjecském. Ekkor szegény Bogi már eléggé nyűgös volt, mert az esti lefektetés ideje közelgett. "De menjünk már le" - hát álljak le vitatkozni vele az utca közepén? Kénytelen voltam.... :? Miért nem tudott eljönni hozzánk? Érdekes... Mindig nekünk kell, kötelező menni hozzájuk, mint pl. vasárnap reggelente töltöttkáposztaevésre! :? :evil:

Bolygó
Kép

Kép
 
 


Bolygó / Ibolya
Boldog névnapot neked!
(meg a kislányodnak is, ha jól látom a vonalzódon, az ő második neve is Ibolya)

Hát a legutóbbi bejegyzésedből is az jön le számomra, hogy a férjed a "kulcs" a helyzet javításához!
(Én meg jól itt ragadtam a gép előtt.)

ötvenplusz
50+
 
 

 
 

Bolygó, boldog névnapot kívánok!!!

m_andi, nekem nem anyós vásárol óriási ruhákat (jó, tudom, hogy nem a méret volt a beírásod lényege) Nekem nemrég volt a szülinapom, és a családtól ujjatlan pólókat kértem, hogy ebben a melegben legyen itthonra cuccom. Anyám akkorákat vett, hogy az összes topictársammal együtt beleférnénk :D :D :D

Bolygó, nálunk is úgy van a köszöntés, hogy én megyek... Anyu eljön köszönteni, de aputól a puszit már akkor kapom meg, ha hazamegyek. Nővérem meg elküldi anyuval az ajándékot, mert a két gyerekkel nem tud kimozdulni otthonról, és utána felhív... Anyósék meg kb 1 hónap csúszással vannak mindig. Vagy 1 hónappal korábban, vagy 1 hónappal később köszöntenek... Én meg vagyok áldva ezzel a családdal... :cry:

Brigi

Kép

Kép
 
 


Bolygó! Boldog névnapot Neked és a kislányodnak!

Én anyóséktól csak karácsonyra kapok ajándékot, név- és szülinapra nem. De néha ő is tud jó ajándékokat adni: pl egyszer vmi díszgyertyát kaptam, aztán egy felsőt, ami totál nem az én ízlésem. De tavaly üvegtálakat, aminek legalább hasznát veszem ;)

50+!
Ez baromi igaz, hogy a párunk a kulcs, hogy anyóssal jobb legyen a helyzetünk. De pl az én párom ebben nem partner. anyós annyira belenevelte, hogy mindig ő, mindig neki van igaza, hogy ez azóta is így megy. Az ok, hogy a család az első, de neki van egy 'másik családja is már' :?

Hogy apósról is írjak: hitelt szeretnénk felvenni házvásárlás- felújítás céljából. Após volt oszt.társa a hiteles. Persze nekik ott kell lenni, mikor megbeszéljük (ezt nagyon utálom páromban, hogy ketten semmit se intézhetünk, mindig ott kell lennie anyóséknak). Mindent aláírunk, stb, kérdezi a nő, hogy mikor érünk rá, mert jön az értékbecslő. Párom mondja, hogy mikor, erre após a szavába vág, hogy de akkor szüretelünk, az nem jó :shock: Hát basszus, elég csúnyákat gondoltam akkor magamban. Eleve kb egy órát tart az egész, nem egész nap. Másrészt hétköznap van. És neki ez a fontos, hogy még egy órát se jöhet el. Marha segítőkészek :?

Andi
 
 


Nálam anyós néha itt van este. Megjön kb.5-re, és fürdetésig marad. Legyen. Nem problémázok rajta. Ami zavar, az az, hogy ebben a pár órában, minimum 5x hívják otthonról!!! És anyós tök mindegy éppen mit csinálunk, félredobja a gyereket, és rohan a köcsög telefonhoz. Etetés közben, fürdés közben vagy altatás alatt, vagy peluscserénél. Neki mindegy. Lóg a kezében a vizes, kakis gyerek, és élménybeszámolót tart, hogy mit csinálunk éppen, vagy útbaigazítja magatehetetlen családját, hogy hol van ez meg az a lakásban. Többször kértem, hogy fejezze be a gyereket, és utánna hívja vissza őket, akár az én telefonomról, de nem,mert hát akkor aggódnak, ha nem veszi fel. Mégis mi a túrótól félnek??? Hogy megtámadja anyóst egy veszett cumisüveg? Ha a gyerekek épp alszanak, tuti fölébrednek a hülye csörgésre.
Vendég
 


Két ember – amikor összeköti az életét – „szerződést köt”. Nem az anyakönyvi hivatalban vagy az egyház tisztségviselői (pláne nem ügyvéd/közjegyző) előtt. Hanem maguk között. Ezt persze feltehetően nem írják le (pedig milyen hasznos volna!), de azokban a hónapokon, esetleg éveken át tartó beszélgetésekben, amelyek az „oltár elé vonulást” (vagy egyszerűen csak az összeköltözést) megelőzték, ennek a szerződésnek a pontjai mind ott szerepeltek. (ha az ember pl. autót vesz is alaposan áttanulmányozza a kocsit is, meg a szerződést is, mielőtt megköti az üzletet – még így is fény derülhet később rejtett hibákra)
- A választás: annak a felelőssége, aki választ (manapság jobbára nem a szülők tukmálják rá a gyerekükre a házastársát, akivel egy életet le kellene élnie)
- Ha a párotokkal „kötött szerződés” áttanulmányozása – idejekorán – valamilyen oknál fogva elmaradt, akkor mielőbb hasznos lenne leülni vele, és pontról pontra végigvenni a listát. (ki-ki mit AD és mit vár a másiktól — no meg az élettől)
A baba születése körüli idő éppen alkalmas pillanat erre a beszélgetésre, hiszen az érkezésével keletkezett „felfordulás” úgyis új rendet kíván.
- Ebben a rendezési folyamatban, beszélgetésben talán megemlíthető, hogy a kialakult új család egy ÖNÁLLÓ EGYSÉG, és minden kérdésben csakis ennek az egységnek a tagjai dönthetnek. A széles rokonság „barátkozásra” való és NEM arra, hogy a szűk család ügyeiben döntsenek.
(persze – ahogy már írtam korábban – a segítségek elvárása és elfogadása „magaslabdát” ad a „hyperaktív” családtagoknak)
- Ha ezt nem sikerül a párotokkal tisztázni, és közösen megállapodni, akkor garantálható, hogy az anyós-problémák örökéletűek lesznek a családban.
(merthogy alapvetően nem az anyós személyiségéből fakadnak, hanem a párkapcsolat gyengeségéből)

ötvenplusz
50+
 
 


bolygó
És mi történne, ha mégsem mennétek vasárnap reggel töltöttkáposzta evésre? (mármint HA nincs kedvetek hozzá)
Ha ezt a lehetőséget felvetnéd, mit szólna a férjed?

ötvenplusz
50+
 
 


Az a baj, hogy ez a "beszéljük meg" dolog jól hangzik, de nálunk például kivitelezhetetlen. Ugyanis addig nincs megbeszélve a probléma, amíg más véleményen vagyok. Újra meg újra meg kell beszélni. Tehát amíg nem úgy látom a dolgokat mint ő/ők, addig nincs megbeszélve semmi. Én egy idő után megunom az értelmetlen vitázást, és otthagyom őket, amitől én szemét vagyok, rosszindulatú, és VELEM nem lehet beszélgetni. Bármilyen érvet hozok föl, meghallgatják, majd elismétlik az övéket (ész érvek nélkül), és slussz. Azért van úgy ahogy ők mondják, mert úgy van és kész. Ha ellenkezek, akkor szűklátókörű és buta vagyok, akinek a kis fejét telebeszélték a rosszakarók, és a végén már a rokonaim is feketetelpú senkik, stb.
Szóval beszélgessünk?
Vendég
 


Sziasztok!
Ugye nem baj,hogy én is írok ide.
Léteznek még ilyen anyósok?Hát az én anyósom se piskóta.
Már az első perctől kezdve utál.Amikor először voltam náluk még köszönni se köszönt.Aztán lassan javult a helyzet.Még az esküvő előtt terhes lettem,de sajnos elment a baba.Azt se kérdezte meg,hogy jól vagyok-e.Az esküvőnél is voltak gondok,ő nem akart közös lakodalmat.Hiába mondtuk neki,hogy akkor az dupla költség,de hajthatatlan volt.Bele mentünk a békességért.
Esküvő után az én szüleimnél laktunk,majd albérletbe költöztünk.Ennek nagyon örült(csak tudnám miért).Annak már kevésbé,hogy az én falumba vettünk házat,pedig csak 5 km van a két falu között.Mi júliusba költöztünk ők(apóssal) februárban voltak nálunk először.Akkor is azért mert sógorommal jött és az azt mondta,hogy ha nem száll ki a kocsiból akkor ő rángatja ki.A két kezemen megtudnám számolni,hogy azóta hányszor volt,pedig már 3 éve itt lakunk.
Unokák:Nálunk 2 gyerkőc van.Biztos,hogy szereti őket csak ezt furcsán mutatja ki.Kisfiam most 2 hónapos,de eddig 2x látta.Kislányomat csak azért látta többször,mert sógornőm elvitte hozzájuk,Az igazt megvallva őt sem szívesen engedem el,mert attól félek,hogy valami baja lesz.Nincs kerítésük és a ház előtt megy el az út az út túl oldalán meg folyik a kanális.Na ezek után kiengedne el a gyereket nyugodtan?
Névnapra általában terítőt vagy törülközöt kapok.Karácsonyra már 3-dik éve pizsamát,ami akkora,hogy a férjem is mellém férne.A terhesség alatt is kaptam egy akkor felsőt.:)A szándék a lényeg nem a méret.:)
Egy dolog van amit egyszer megszeretnék tőle kérdezni,hogy a páromat miért a nagymamája nevelte fel és nem ő.Tudni kell,hogy a páromék 11-en vannak testvérek és csak őt nevelte a mama.A párom őt is tekinti az anyjának,anyósomat muternak hívja.
Azt hiszem röviden ennyi.

üdv mindenkinek!
Móni Kép csemetéim
 
 


Az a baj, hogy ez a "beszéljük meg" dolog jól hangzik, de nálunk például kivitelezhetetlen. Ugyanis addig nincs megbeszélve a probléma, amíg más véleményen vagyok.


dettó u.ez a helyzet nálunk is. Sajnos a párommal se lehet megbeszélni, mert annyira beleverték a fejébe, hogy anyósnak mindig igaza van, hogy ez ellen én nem tudok tenni semmit :(
Az meg hogy anyóssal beszéljek meg vmit, teljesen ki van zárva. Látom, hogy a családjával is hogy viselkedik, nem enged semmiből, majd pont velem szemben változna. :?
Egyszer próbáltam vele beszélni, és jól ki lettem osztva, hogy mit képzelek magamról, pedig a fia érdekében beszéltem vele, nem is a saját érdekem miatt. És én voltam a rossz, hogy h merek így beszélni vele, és én ne osszam ki :shock: Utána meg rajtam röhögött az egész családja, mert anyucinak igaza van, és mi az, hogy én ezt nem fogadom el :?

Szóval megbeszélés kilőve, mert már több mint 5 éve vagyunk együtt, de az ilyen beszélgetések alkalmával mindig u.oda lyukadunk ki - és nem haladunk egyről a kettőre.

Andi
 
 


anny81
Hát beszélgetés nélkül pedig nem nagyon megy az ilyesmi.
Van módod mástól is segítséget kapni a gyerekek körüli teendőkben?
(egy babával is elég nehéz eleinte, különösen ha az ember lánya először kerül mama-szerepbe; kettővel - hát el se tudom képzelni, hogy az mit jelenthet segítség nélkül)
Úgy érzed, hogy gond nélkül meg tudod oldani az életeteket bármiféle segítség nélkül? Ha nem, akkor bizony beszélgetni kell. Nem veszekedni, nem arrogánsnak lenni, de egy kis vitától nem esik le a plafon.
A saját véleményéhez persze mindenkinek joga van, de hogy a téged és a babáidat érintő kérdésekben mi történjen, azt neked a jogod és kötelességed eldönteni. No meg persze az apukájuknak. Akit talán ez a helyzet, hogy apuka lett, egyszer csak felnöveszt (ha a szülei ki nem veszik ezt a fejlődési lehetőséget is a kezéből). Érdemes lenne megadnod neki az esélyt, hátha... Harminc évesen már nem olyan túl fiatal ehhez. Lehet reménykedni. (bár kétségtelen, hogy akadnak 50-60 éves "mama-kedvence" férfiak is)

m_andi
Anyóssal - "az álmoskönyvek szerint" - nem jó leállni vitázni! Stratégia: Fülön be, fülön ki... És azután azt tenni, amit Te jónak gondolsz. Valahogy a párodat kellene mégiscsak megnyerni magadnak! A családotoknak! Nem tudom, hány évesek vagytok, de valahogy a hiúságára hatni (NAGYON-NAGYON FINOMAN!!! mert a férfiléleknél kevés érzékenyebb dolog van a világon), hogy egy felnőtt embernek ugyan legyen már önálló véleménye. (Nem az ovis homokozóban vagyunk, ahol maminak mutogatjuk a frissen sült homokpogácsáinkat! - na EZT azért nem mondd neki!)

Én tudom, hogy vannak nagyon-nagyon rossz, sőt gonoszságra is hajlamos anyósok. De nem velük házasodtunk össze!

ötvenplusz
50+
 
 


Most, hogy visszaolvastam az előzőeket, az jutott még eszembe:

A "fülön be, fülön ki" helyzetben lehet, hogy a fülünkbe érdemes egy szűrőt beépíteni. Mert lehet, hogy netán, egész véletlenül, olyasmi is elhangzik olykor, ami megfontolásra érdemes. Mert bár az anyósunk kijelentését szeretjük gondolkodás nélkül, "zsigerből" elvetni vagy megkontrázni, azért néha előfordulhat, hogy olyasmi is kijön a száján, ami nem annyira haszontalan számunkra sem.

Valahogy meg kellene találni - az önérzetünket megőrizve, de nem túlértékelve - a rendelkezésre álló lehető legnagyobb (tehát akár az anyós véleményét is tartalmazó) információmennyiség alapján meghozni a SAJÁT döntéseinket! Felnőttként. Egy ugyancsak FEL-nőtt apukával az oldalunkon.

ötvenplusz
50+
 
 


50+,
Ez az én anyósomra nem vonatkozik, ő nem tud olyat mondani, ami megfontolásra érdemes lenne. Ha úgy gondolnám, hogy olyat mond, én se lennék normális :lol: Igen létezik gonosz anyós, és pont én fogtam ki :wink:


Azok, akik nem vitáznak rendszeresen olyanokkal, akik "mindent jobban tudnak", azok nem értik, hogy mi az, hogy nem lehet megbeszélni valamit. Pedig sajnos van ilyen.
Sőt. Nálunk papa azt hiszi, hogy mindenben segít. Nála a segítség 20 perc idétlenkedés a gyerekeknek. Azután elfekszik, hogy fáradt.
Ha 100 évig élne sem nőne fel az apasághoz. Egy kiskutyát nem bíznék rá. Kár, hogy ezek a dolgok nem előbb kerültek ilyen erőteljesen felszínre. Bár a 2 lányom nem adnám semmiért!
7 hónaposak, és még mindig nem alap számára, hogy a kakis pelust le kell cserélni, az éhes gyerekekt meg kell etetni, és nem csak fél adag főzelékkel, mert neki nincs kedve tovább etetni.
Hozott 6 hónapos hófordulóra 1 db labdát, hogy majd dobálják, azért 1. :shock: És ezt viccesnek tartja.
Soha nem kellett felelősséget vállalnia semmiért, még a saját tetteiért sem, soha nem voltak szülők által szabott korlátai gyerekkorában, nem képes alkalmazkodni semennyire. Ő ennek a totál ellenkezőjét hiszi. Egyik nap közölte, hogy megmond az anyukájának :shock: Ezen csak röhögni tudtam :lol:
Vendég
 


Ahogy most újra „átpörgettem” az elmúlt bő egy hétben itt született három lap összes hozzászólását (meg végiggondoltam a magam tapasztalatait „meny”-ként), több minden jutott eszembe:
1/ Minden hozzászólásból mély megbántottság és fájdalom sugárzik.
Egy hasonlat:
Ha az ember eltöri a karját, és a röntgen-gép alatt ide-oda forgatják, hogy minden oldalról szemügyre vehessék, akkor az asszisztens mozdulatai rettenetes fájdalmat okoznak, míg ha az egészséges karunkon művelné ugyanazt, nem éreznénk kellemetlennek.
Az érzés, amit (pl.) az anyósotok kivált belőletek, nagyjából ugyanígy működhet. Egy sebet „cincál”. És nem fogja fel, hogy mi is a bajotok, miért reagáltok olyan érzékenyen, mert ő nem látja a sebet! (amit máskor, máshol szereztetek)
(No nem véletlen, hogy az én szememet is megütötte ez az "anyós"- téma!)
2/ „Tré”, ciki, ostoba, használhatatlan ajándékok…
Hát kezd lelkiismeret-furdalásom lenni! Hogy én mennyi ostoba ajándékot vettem már! (a család bármely tagjának)
De ennek VALÓBAN ekkora jelentősége van? Ha a „legtrendibb” pólót, a legjobb márkájú parfümöt kapnátok, akkor boldogok lennétek?
3/ Mindenki meg van sértve, és mindenki „mondja a magáét”, az anyós is és a meny is.
Ha VALAKI nem szakítja meg ezt a kört, akkor sose lesz vége. Ha mindenki a MÁSIKra vár, akkor soha sem lesz vége. Ezzel kapcsolatban a felelősség fele a Tiétek!
4/ Függés (lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem?)
Valószínű, hogy ha a Ti anyósotok mondjuk egy játszótéren ugyanazt mondja egy idegen kismamának, amit egyébként nektek szokott, az illető nem borul ki tőle. Hanem kineveti, lesajnálja, hülyének nézi (netán tanul tőle, de ilyet leírni se igen merek ezen az oldalon!)… De ha nem is tetszik neki, még véletlenül sem fog tőle „kiborulni”.
A hatalmat (akaratlanul, és anélkül, hogy tudnátok róla) Ti adjátok az anyósotok kezébe, azzal, hogy kiborultok.
De ha önállóak vagytok, ha képesek vagytok magatok felelősséget vállalni magatokért (és a gyerekeitekért), és azt mondjátok (és el is hiszitek): „MÁRPEDIG ÍGY LESZ, mert én így látom jónak!” — ő nem tehet semmit!!!

ötvenplusz
50+
 
 


50+! Nagyon tetszenek a hozzászólásaid. Annyira átgondolt, annyira összeszedett, annyira igaz, hogy csak csodálni tudlak érte. Még sok ilyet :wink:

Brigi

Kép

Kép
 
 


anny81: Ha 100 évig élne sem nőne fel az apasághoz. Egy kiskutyát nem bíznék rá. [...]
Soha nem kellett felelősséget vállalnia semmiért, még a saját tetteiért sem, soha nem voltak szülők által szabott korlátai gyerekkorában, nem képes alkalmazkodni semennyire.

Egy nagyon halk kérdés:
És akkor miért pont ő az apukájuk? Nincs itt egy kis ellentmondás?
(ez kinek a felelőssége? az anyósodé?)

ötvenplusz
50+
 
 


hékás/Brigi
Küldtem neked "privit"

ötvenplusz
50+
 
 


Legalábbis remélem, hogy neked küldtem. Még nem nagyon tudom használni ezt az "izét", csak pár napja fórumozom.

ötvenplusz
50+
 
 


50+!
Nekem is nagyon tetszenek a hozzászólásaid, olyan igazi elgondolkodtatós ;) Nagyon sok igazság van benne, csak sajnos ez nem minden anyósnál válik be :( Persze az is lehet, hogy ennek hatására vkiknél jobb lesz a helyzet ;)

Amúgy mi a párommal még a 2-sel kezdődő éveinket tapossuk :lol: Lehet, hogy ilyen téren még nincs elég tapasztalatom (pl hozzád képest). De ehhez az egyhez írnék én is

3/ Mindenki meg van sértve, és mindenki „mondja a magáét”, az anyós is és a meny is.


Nagyon igaz, hogy az egyiknek félnek muszáj engedni. Ahogy a mondásban van: okos enged, szamár szenved. De ha mindig én engedek??? Ok, tudom, így van helyén, én vagyok a fiatalabb, tisztelnem kell, blabla. Csak anyós ettől még önteltebb lesz, mégjobban elbízza magát, és SEMMIT se változik. Szóval ez se megoldás pl az én problémáimra, csak arra, hogy ne ezen vitázzunk állandóan :roll:

Andi
 
 


m_andi
Köszönöm, jól esik!
Tulajdonképpen akár ide is írhatom, amit Briginek "priviben írtam": én sem születtem ilyen "marha okosnak", sok-sok hülyeséget csináltam az elmúlt három évtizedben. Viszont 52 éves korára az ember sok mindenen átmegy, megváltozik a szemlélete. Ha gondolkodik. Én próbálok.

Én azt hiszem nem arról van szó, hogy "az egyik félnek muszáj engedni".
Nem "engedned" kell, hanem elhinni magadról, hogy a saját (és persze a gyereked) életével kapcsolatban a felelősség - ÉS ENNÉL FOGVA A DÖNTÉSI JOG IS!!! - a tiéd. (vagyis a tiétek, a pároddal)
És ezért nagyon fontos, hogy VELE juss dűlöre. Az anyós-dolog ezután már "jön magától". Vagy ha nem is, mert "nehéz természet", akkor sem fog már téged annyira megviselni, csináljon bármit is!
Tisztelned meg csak annyira "kell", amennyire bárki mást a világon. Sőt, erre inkább azt a kifejezést használnám, hogy "tiszteletben tartani". Tisztelni talán inkább VALAMIÉRT szoktunk valakit. A tiszteletben tartani alatt olyasmit értek, ami inkább az udvariassághoz áll közel. Az ember nem érezhet mást, mint amit valójában érez.
A dühödet pedig nem magadba kell fojtanod (mert attól csak megbetegszel), hanem valami más "csatornákba" elvezetni. (pl. ebbe a fórumba - jó ötlet volt kitalálni)

ötvenplusz
50+
 
 


50+ írta:Legalábbis remélem, hogy neked küldtem. Még nem nagyon tudom használni ezt az "izét", csak pár napja fórumozom.


Sajnos nem sikerült... Bár olvastam a lényegét a hozzászólásodban, de attól még, hogy Te is csináltál "sok-sok hülyeséget", nem változott az álláspontom. Csak az nem csinál hülyeséget, aki nem ember :lol:

Brigi

Kép

Kép
 
 


...
A hozzászólást 4 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.02.24 14:31-kor.
Vendég
 


50+
Nem így terveztem az életemet, azt gondolhatod. Az a kérdés pedig, hogy miért ő a gyerekek apja teljesen fölösleges, mert a gyerekek itt vannak. A válasz lényegtelen, mert nem változtat semmin. Ha csak olyan férfiaknak lenne gyerekük (maradjunk a férfiaknál), akiknek megfelelő a hozzáállásuk, hát nem szaladgálnák a világon fele ennyien sem. Rendkívül szurkálódós a kérdésed. Itt a babaneten sokaknak föltehetnéd ugyan ezt, de nem azért vagyunk itt, hogy a másikat bántsuk és még rúgjunk is egyet rajta, hogy amit főztél egyed is meg! Rosszul választottam, de nem én vagyok az egyetlen. Nem az első, és nem az utolsó.
És igen. Főleg Anyóst/Apóst hibáztatom azért, hogy ILYENRE nevelték a fiúkat.

Valóban írsz elgondolkodtató dolgokat, de egy sablont nem lehet minden családra ráhúzni. Attól, hogy Te anyós is vagy, még nem láthatsz bele minden anyós-meny, férj-feleség kapcsolatba. Vannak élethelyzetek, amiket csak az lát át, aki benne él. Kívülről egész másmilyennek tűnhet. Minden család más. Mások az elvárások, más elvek szerint élnek, mások a logikus döntések stb. Ég és föld lehet a különbség. Tehát az ami nálatok működik, az nálunk, és esetleg még sok családban nem. Persze jó lenne, ha mindenhol lehetne beszélgetni, majd egymás nyakába borulni, de sok helyen ha bele gebednek sem jutnak előre. Sajnos ez akkor is így van, ha ezt vannak akik nem hiszik el.

Ajándék: Valamilyen szinten fontos. Nem az ár határozza meg, hanem ami mögötte van. Én mindig mindenkinek nagy gonddal választok ajándékot. És ha cserébe megkapom az első vackot, ami az illető kezébe akadt a piacon, akkor az azért elárul egy-két dolgot. Mondjuk azt, hogy menniyre becsül engem, és elutasítja e a közeledésemet stb.
Vendég
 


nono26
50+. én azt hiszem sok sebet szerzünk az életben máskor és máshol. Pl. ducik maradunk a szülés után és ez zavar sokunkat de persze nem adnánk a gyereket vissza, de mégis zavar. Ez úgymond egy seb amit máshol szereztünk de szerinted illik azt mondani egy kismamának h hű de kövér vagy? Szerintem baromira nem.


Szerintem sem! De ez a dolog nem „anyós-specifikus”. Mondjuk kollégától, szomszédtól… is érheti ilyen az embert, de az feleannyira se fáj!!! Tehát valamiért mégis MI TULAJDONÍTUNK különös jelentőséget anyósainknak.

És őszintén: sok írás volt itt, pl elvetélt kismama (zsibima)....szerinted amiket képesek reagálni ezekre az anyósok az helyén való? Ez valóban máshol szerzett seb! De szabad ezt tovább mélyíteni????????????


Egyetértek. Én is kegyetlen dolognak tartom ezt a megnyilvánulást.
És nem azt mondom, hogy feltétlenül SZERETNI kell azt, akit – valamilyen oknál fogva - nem tudunk! Csak arra gondolok, hogy meg kell próbálnunk KÍVÜLRŐL nézni a helyzetet. (most az „anya beszél belőlem”: Nem lehet, hogy zsibima anyósának is FÁJ, hogy nincs valóságos unokája? Ez persze természetesen nem hatalmazza fel őt arra, hogy durva legyen. De hát ő sem ura az érzelmeinek… Mint ahogyan olykor mindnyájan.)
A saját lelkünket védjük, ha megpróbálunk egy kis távolságot tartva nézni az adott helyzetre.

Ajándék: ha te kapsz valamit aminek örülsz az klassz. De ha kapsz 2 komódot holott tele a szobád már komóddal és szóltál hogy nincs több hely komódnak de mégis kapsz akkor?


Jól gondolom, hogy itt nem is a komód a baj, hanem az érzéketlenségük, a figyelmetlenségük, amivel nem veszik figyelembe a te kívánságodat?

Függetlenség. Mint már írtam nem lehet, hisz férjünk szereti az anyósunk.


Ez nem akadály a családotok függetlenségének megvalósításában. Sőt! Az az anya, aki okosan szereti a gyerekét — elengedi. Bár nem vagyok vallásos, de erre egy Bibliai idézettel tudok a legjobban válaszolni neked:
„… a férfi elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez.”
(hát nem új ötlet, ezt a dolgot már elég régen kitalálták)

Másrészt szeretnénk ha a gyerekünket szeretné mert minden anya érzi legbelül, hogy jó a gyereknek ha vannak szerető nagyszülei.


Egyetértek. Az én életem is egész másként alakult volna, ha nincs két remek nagymamám, meg egy imádnivaló nagypapám! A mai napig nagyon sokat gondolok rájuk, pedig közülük a „legutolsó” is már negyed százada, hogy itthagyott. És – ennek fényében különösen – magam „sáros” vagyok abban, hogy annak idején nem nagyon preferáltam az anyósékkal való túl sűrű találkozást. Bár ő merőben más hozzáállást tanúsított unoka-ügyben, mint az én nagyszüleim. De ezzel együtt is, lehet, hogy ezt ma már másképpen csinálnám.

Szeretnék „bölcs lenni”, de ez a dolog nem egy bármikor is „elérhető cél”, hanem egy ÚT.
Ti ennek az útnak az elején vagytok. De hidd el (és higgyétek el mindannyian!), menni fog!!!

(hú, de hosszú voltam, bocs)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 50+ 2008.08.08 19:39-kor.

ötvenplusz
50+
 
 


anny81
Ne haragudj, ha megbántottalak, nem állt szándékomban.

Nem így terveztem az életemet, azt gondolhatod. Az a kérdés pedig, hogy miért ő a gyerekek apja teljesen fölösleges, mert a gyerekek itt vannak.

Igazad van, ez utóbbi az egyetlen, ami fontos.
A válasz lényegtelen, mert nem változtat semmin.

A válasz csak egy dolog miatt nem „lényegtelen”, mert mindaz amiből tanulunk, nem volt hiába! (persze a gyerekeinket ez sajnos nem nagyon vígasztalja, de a jövőre nézve bíztató)
Ha csak olyan férfiaknak lenne gyerekük (maradjunk a férfiaknál), akiknek megfelelő a hozzáállásuk, hát nem szaladgálnák a világon fele ennyien sem.

Hát igen… :( :lol:
Rendkívül szurkálódós a kérdésed.

Még egyszer bocs! :oops:
És igen. Főleg Anyóst/Apóst hibáztatom azért, hogy ILYENRE nevelték a fiúkat.

Hát nekem is olykor eszembe jut ez, hogy vajon „emlegetik-e” és milyen hangsúllyal, a két évtizednyi szülői működésemet!
Ajándék: Valamilyen szinten fontos. Nem az ár határozza meg, hanem ami mögötte van.

Igen. A figyelem, a szeretet, a megbecsülés…
Erre nem tudok mit írni. Nekem is fáj, ha nem értékelik a gesztusaimat. Olyanoktól meg különösen, akiktől a leginkább fontosnak tartanám.
Azért remélem, előbb-utóbb csak javul a helyzeted. Van, akinek több idő kell ahhoz, hogy valakit elfogadjon, befogadjon. A babák talán segítenek neked ebben.
(a babák nem csak szülőt "nevelnek maguknak", de olykor a nagyszülőket is képesek átalakítani - erre írtatok Ti is már itt példákat)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 50+ 2008.08.08 19:47-kor.

ötvenplusz
50+
 
 


Brigi! Átment a második? Próbáltam válaszolni.

ötvenplusz
50+
 
 


Igen, megkaptam :) Ezek szerint már tudsz privit is írni

Brigi

Kép

Kép
 
 


Brigi
Hát azt igen. De főzni - úgy látszik - még (vagy MÁR?) nem egészen!
Az olvasgatásban jól elfelejtkeztem a kajáról, amit feltettem, és főzelék lett a vacsorára szánt tésztából. :(
Na sebaj. "Több is veszett Mohácsnál!"

ötvenplusz
50+
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.02.24 14:33-kor.
Vendég
 


nono26
50+: le sem tagadhatnád, hogy mennyire figyelmes vagy Smile ! egy kósza helyesírási hibát sem ejtesz soha!...

Hát ez ugyan nagyon nem vág a topik témájába :oops: , de elmondom:
Apai "örökség". Bár apukám szakmája szerint nem volt nyelvész, de egy Grétsy László veszett el benne, sőt még egy Péchy Blanka, Lőrincze Lajos és Balázs Géza együttvéve (kisebb koromban állandóan javítgatta a mondataimat - sokszor nagyon idegesített vele!!!), és ahogy öregszem, bennem is egyre erősebb az, hogy ügyelek arra, mit, s hogyan beszélek. Ha írok, akkor még inkább. Szeretem a "nyelvet", úgy, ahogy az ember - már aki tud, én sajnos nem - mondjuk zongorázni szeret.

ötvenplusz
50+
 
 


nono26
(khmmm...nem vagyok ám elfogult, mi?

Ez se illik szorosan ide (de talán MÉGIS! - nagyon is):
Az én anyukám sohasem volt velem elfogult! Mindig nagyon büszkén hangoztatta, hogy ő "objektíven szemléli a lányát". Tényleg így volt. És nekem mindig nagyon fájt ez! Ma is!
Hát ki legyen elfogult az emberrel, ha nem a tulajdon ANYJA ?!
(amikor néhány hozzászólással ezelőtt "korábbi, anyósunk által nem látható sebek"-ről beszéltem, ilyesmire gondoltam)
Bíztatnálak: legyél csak nyugodtan elfogult a gyerekeiddel!

ötvenplusz
50+
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.02.24 14:33-kor.
Vendég
 


no az idézetem nem sikerült de remélem azért látható mit is akartam. :roll:
Vendég
 


nono26 írta: kifogyott az anyós story? Már csak általánosságban beszélgetünk. Csak nem megjavultak a kapcsolatok?


Hát nálunk változás nincs, de csak 20-ánb megyek hozzájuk. Így a távolból meg aztán semmi gondom nincs, így csak chat-elünk,még csak nem is beszélgetünk :lol: Így a világ legjobb anyósa - amíg megint el nem kezdi éheztetni a gyereket :twisted: mindenesetre Marci most először megy a nagyszülőkhöz, és hát mindent megvettek, hogy jól érezze magát, és hogy nekünk ne kelljen semmit sem vinni :lol: :lol: :lol: :lol:

Brigi

Kép

Kép
 
 


Nekünk se javult meg a szitu anyóssal..mert 3 hónapja nem beszélünk vele és nem is láttuk azóta..szal így ki lehet bírni :shock: :shock: :shock: Nekem abszolút nem hiányzik,sőt!!

Kérdem mindig férjem,h nem hiányzik-e neki...én nem tiltanám h menjen hozzá.....ő meg nem akar róla beszélni..nagyon dühös rá... :shock:

Hát röviden ennyi...

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
 
 


Na, én ma kiakadtam. Anyós írt. Ezt:

Alig várom, hogy itt legyen Marci , a kiságya mellett ha megyek , mindig azt hiszem , hogy az én gyerekem fekszik benne:)

Hogy magyarázzam meg neki, hogy ez az ÉN gyerekem, hiába náluk fog a kiságyban feküdni 2-3 éjszaka???? Ráadásul mellettem... Mert már onnan is ki akart túrni, csak hogy aludhassak... Ez szép gondolat, de mivel egész nap kisajátítja a gyereket, legalább éjjel hadd legyek vele!!!!

Brigi

Kép

Kép
 
 


Brigi!
Ez az, amit mondtam, hogy nehéz "kiszokni" az anya-szerepből. (a saját fia gyerekkorát idézi vissza, és ezek általában boldog - de legalábbis az idők folyamán rendszerint megszépülő - emlékek)
De azért mégis meg kell valahogy értetnetek vele, hogy ez a pici a TI gyereketek, és nem az övé.
Ráadásul 10 hetesen még nagyon fiatal, és leginkább az anyukájára van szüksége. (vagyis másra egyáltalán nincs szüksége) Majd ha már 1-2 éves lesz, akkor "bőszen" lehet már játszani a nagymama-szerepet. Addig meg - szerintem - mindenkinek (barátnőket, bébiszittereket és a nagymamát is beleértve) az anyuka útmutatásai szerint kell a babához viszonyulni.
Mondjátok meg neki, hogy ti otthon így vagy úgy szoktátok, és náluk is úgy szeretnéd, ha történne. (a Te alvásodról meg csak akkor "kell" gondoskodnia, ha azt Te kéred)
Marci az első unokája?
Amikor ő jön hozzátok baba-látogatóba, akkor is megpróbál "diktálni"?

ötvenplusz
50+
 
 


Igen, Marci az első unokájuk. Nálunk is megpróbál diktálni, de már nem hagyom magam. Finoman ugyan, de rendre utasítom, elmondom, hogy nálunk mi hogyan működik. Ekkor elkezd mentegetőzni, meg hogy természetes, minden úgy lesz, ahogy akarom, de látom rajta, hogy nem esik neki jól. Ami nekem is fáj, mert egyébként a gyerek-ügyet nem számítva tök jóban vagyunk, kedvelem is őt. De azért már elértem, hogy ilyenkor nem lesz lelkiismeret-furdalásom. Lehet, hogy pont azért tűröm nehezen az ilyen dolgait, mert egyébként meg jóban vagyunk... És látom, hogy mennyire kifordul magából, ha az unokája közelében lehet. A probléma csak az, hogy most már csak akkor fogunk találkozni, ha ott van az unokája is... Úgyhogy én már csak ilyennek fogom őt látni mindaddig, míg hozzá nem szokik a nagymama-szerephez :cry:

Brigi

Kép

Kép
 
 


Itt vagyok énis, csak ritkábban tudok jönni.

50+: Én szoktam mondani a páromnak, hogy mit mond az anyja vagy mit tesznek a szülei, ő ha egyet is ért velem, de letud annyival, hogy ők ilyenek, ne is törődjek velük, de semmit sem szól az érdekünkben náluk.

Kérdezed: "bolygó
És mi történne, ha mégsem mennétek vasárnap reggel töltöttkáposzta evésre?" Én már többször mondtam nemet a káposztára, unom is, az az igazság! De párom sajnos ragaszkodik. :( Így sokszor nincs közös vasárnap-reggelink. Ő az anyjánál eszi azt a fene finom t. káposztát (mondanom sem kell, nem az én ízlésem, de az is zavar, hogy mindig elvárja, hogy agyondícsérjük)... :?
Nekem is nagyon tetszenek és igaznak tartom a hozzászólásaidat.

Ahogy így átgondolom (a lehető legelfogulatlanabbul), ez egy hatalmi harc, ami a meny és anyós között megy. Hiszen eddig a férfi az anya fennhatósága alatt állt, mindenben az anyjának volt igaza, ő volt a NŐ számára. Aztán jön a szerelem, és minden megváltozik, vagy meg KELLENE, hogy változzon: a szerelme válik a NŐ-vé! Csakhogy ezt nem szeretné az anya, ő még a kisfiát látja benne, a pasi meg a két NŐ között örlődik. Lehet, hogy nem mindenkinél így van, de a többségnél szerintem igen. Nálunk is. Mert megfigyeltem páromnál, hogy ha velem van, nekem van igazam, de ha az anyjáéknál volt, rögtön más a véleménye ugyanarról a dologról. Pl. mi emiatt nem mentünk nászútra!!! Még ebbe is beleszóltak. Ingyen lett volna lehetőségünk egy ismerősünk üres lakásában Budán, gyönyörű helyen megszállni, költőpénzt is kaptunk volna, de hát anyósomék szerint hogy néz ki az, hogy pénzt és ilyen dolgot egyáltalán elfogadni. Pedig jó barát szívből adta volna! Képzeljétek, aki adta volna ezt a lehetőséget még kicsit meg is sértődött, node nem tartósan, mostmár nem haragszik.
Így, hogy gyerek van, nászútnak lőttek!

Hékás: Még jó, hogy egyáltalán eszébe jut a névnap-köszöntés anyósodéknak! :shock:

m_andy: Írod:
"50+!
Ez baromi igaz, hogy a párunk a kulcs, hogy anyóssal jobb legyen a helyzetünk. De pl az én párom ebben nem partner. anyós annyira belenevelte, hogy mindig ő, mindig neki van igaza, hogy ez azóta is így megy. Az ok, hogy a család az első, de neki van egy 'másik családja is már' " Nálunk is hasonló a helyzet!

Kreony: Nem semmi a történeted! Gondolom azért sem látogat meg benneteket sokszor, hiszen a férjedhez sem kötődik olyan szorosan, ugyanis a nagyija nevelte fel.

Bolygó
Kép

Kép
 
 


Még valami eszembe jutott: apósom a mi házunkban érdekesen szokott viselkedni, ha jön valami vendég, pl. ő rokonuk, akkor, mivel nem tudják férjem telefonszámát, így anyósékat felhívják. Pl. most a nagynénje. Erre persze, mivel tudnak a látogatásról, anyósék is ideállítanak, anyósom hoz süteményt, mert gondolja, hogy nincs (szokott lenni, bár bolti), és apósom elpöffeszkedik a kanapénkon és se én, se a férjem nem jut szóhoz, főleg ő és anyósom beszél a vendéggel, mi csak "vagyunk" a férjemmel! Már többször előfordult! A legröhejesebb az volt, mikor apukámék jöttek, hát csak néztek! Anyukám pl. fel volt háborodva, hogy kezelnek ezek bennünket! Anyukámék ugyanis nem szólnak bele semmibe, megkérdezésem nélkül nem segítenek, sőt azt is megkérdezik, hogy miben segítsenek, ajándék esetén: mire van szükségünk. Ellentétben anyósékkal (ezt már korábban írtam). Apukámék már többször kénytelenek eltitkolni anyósék elől, hogy jönnek, mert akkor nem is tudnak velem/férjemmel nyugisan beszélni!!! :shock: :evil:

Bolygó
Kép

Kép
 
 


Brigi
Nehéz ehhez mit mondanom, mivel a nagymama szerepkört még nem tapasztaltam meg. Azt tudom, hogy (bár az összes ujjam „bizsereg”, ha babát látok) rokonok, barátok, ismerősök pici babáit magamtól sose szoktam „megfogdosni”, felvenni, viszont örömmel megteszem, ha a szülők felajánlják a lehetőséget. A mai eszemmel úgy gondolom, hogy nagymamaként is meg fogom tudni magam „tartóztatni”. De hát ez az elmélet… Azt hiszem nagymamának lenni valami egészen speciális lelkiállapot. (a viszony a kicsihez nem „egy édes baba” kategória, hanem „AZ ÉN UNOKÁM”) És ez feltehetően az első unokánál jelenik meg a legerősebben.
(Ha anyósod olykor „mentegetőzik”, az talán jó jel, ezek szerint ő is úgy gondolja, ahogy te, csakhát az érzések…, de előbb-utóbb ő is bele fog jönni abba, hogy ebben az esetben mi az ő szerepe.)
De ha érzi (és akár ki is mondod), hogy egyébként kedveled őt, akkor talán nem veszi rossznéven a „korlátokat”, amiket Marcival kapcsolatban felállítasz számára. Én azt hiszem, ha a hangnem emberi, és a szándék jóindulatú, akkor – egészséges esetben – nem lehet sértődés. Azt tudom, hogy minden nagymamát végig „kell” hallgatni, hogy „ő hogyan csinálta” (mert ez az emlékidézés kellemes dolog neki, hát ne fosszuk meg tőle), de ez nem jelenti azt, hogy a következő generációnak is az ő szabályai szerint kellene élnie. Az ő otthonában nyilván valamelyest alkalmazkodnotok kell hozzá(juk), de nem abban, hogy mit, hogyan teszel Marci körül. Lehet „előrevetíteni” neki, hogy jövő ilyenkor már bátran dögönyözheti, de most még pici, és elsősorban az anyukájára van szüksége. (Meg az anyukájának is őrá.) Nem tudom, hogy milyen saját élményeid vannak a nagymamáiddal, de ha jó, akkor elmesélheted anyósodnak, hogy te is nagyon fontosnak tartod a nagymamák szerepét. Ez biztosan jól esik neki. És - ha egyébként kedveled és megadod neki a kellő "tiszteletet" - ne érezz lelkiismeretfurdalást attól, hogy másképp gondolod, másképp csinálod a dolgokat, mint ő.

ötvenplusz
50+
 
 


bolygó
bolygó
Én már többször mondtam nemet a káposztára, unom is, az az igazság! De párom sajnos ragaszkodik. Sad Így sokszor nincs közös vasárnap-reggelink. Ő az anyjánál eszi azt a fene finom t. káposztát (mondanom sem kell, nem az én ízlésem, de az is zavar, hogy mindig elvárja, hogy agyondícsérjük)...

Teljesen függetlenül attól, hogy szereted-e vagy sem a töltöttkáposztát, valóban szükségetek lenne pároddal közösen elköltött reggelire (gondolom hét közben erre kevéssé is van mód). Mi lenne (tudom, baba mellett nem egyszerű), ha egyszer "kísérletképpen" te főznél egy töltöttkáposztát (anyóstól kért recept alapján!), és ezzel megpróbálnád otthon marasztalni a párodat vasárnap reggel. (így te meg ehetsz akár lekváros kenyeret, ha azt jobban szereted)
(csak egy ötlet - lehet, hogy nem működik)
Sőt az a veszély is fennáll, hogy megkapod, hogy "az anyám káposztája jobb". :roll:

ez egy hatalmi harc, ami a meny és anyós között megy. Hiszen eddig a férfi az anya fennhatósága alatt állt, mindenben az anyjának volt igaza, ő volt a NŐ számára. Aztán jön a szerelem, és minden megváltozik, vagy meg KELLENE, hogy változzon: a szerelme válik a NŐ-vé! Csakhogy ezt nem szeretné az anya, ő még a kisfiát látja benne, a pasi meg a két NŐ között örlődik. Lehet, hogy nem mindenkinél így van, de a többségnél szerintem igen.

Elfogult vagy sem, azt hiszem meglehetősen éles, pontos képed van a dologról. Ha a mama, három-négy éves kor után már nem is "a NŐ" a fia számára, de mindenesetre legalábbis "az ISTEN"! (és ha idejében nem válik le a fiúcska, akkor ez sajnos felnőtt korában is így marad - ráadásul elég nehezen is látja be bármelyikük is)

Vegyetek egy telefont, és adjátok meg mindenkinek a számát! Így kiküszöbölhető a postás szerepből adódó túlzott tájékozottságuk. :wink:
Na a "beleszólásokról" én is regélhetnék sokat!

ötvenplusz
50+
 
 


50+ írta:Nem tudom, hogy milyen saját élményeid vannak a nagymamáiddal


Hát erre nem egyszerű választ adni, a nővéremmel beosztottuk a nagyszülőket. Az anyai nagyapa az enyém volt, az apai nagyapa a tesómé. A nagymamákon már volt egy kis harc, ugyanis mindketten az anyai nagymamát szerettük volna 'kisajátítani'. (Akkor még nem tudtuk felfogni, hogy egy nagymamát két unoka is szerethet, és egy nagymama két unokát is szerethet :lol: ). Az apai nagymama mindig hideg volt, és nem tudta kimutatni a szeretetét. Viszont nagyon szép volt (ő volt fiatalkorában Pápa szépe :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: ). Az anyai nagymama meg sokat volt velünk, mert nem voltunk napközisek, és suli után ő volt velünk addig, amíg anyuék hazaértek. De tény, hogy az apai nagymama nem volt jóban anyuval, az anyai nagymama meg apuval...

Bolygó, ahelyett, hogy örülnél anyósék viselkedésének. Simán hívhatsz bármikor vendégeket, mert nem kell szórakoztatni őket. Már csak azt kell elérned, hogy vendégség előtt és után takarítsanak ki :wink: :lol: :lol: :lol: :lol:

Brigi

Kép

Kép
 
 


Brigi
Akkor ezek szerint egy pozitív nagymama-kapcsolatod mindenképpen volt a gyerekkorodból. Erről lehet "élménybeszámolót" tartani anyósodnak, hogy érezze, számodra is mekkora érték ez (mármint a jó unoka/nagymama viszony). Persze ne úgy, hogy féltékeny legyen tőle, csak valami olyasmivel, hogy mennyire örülsz, hogy Marcinak is milyen lelkes nagymamája van, mert neked is jó élményeid vannak. (ettől még most, egy tíz hetes baba esetében, nyugodtan meghúzhatod a határokat)
De tény, hogy az apai nagymama nem volt jóban anyuval, az anyai nagymama meg apuval...

Szóval anyós-problémák ott is voltak.
Egy bizonyos fokig szerintem mindenhol van (főleg ott, ahol "két nő egy konyhában" esete is fennforog!), de ha maga a párkapcsolat elkötelezett és kiegyensúlyozott (nem "vita nélküli", mert olyan nincs!), ott az anyós-kérdés elég jól kezelhető.
Simán hívhatsz bármikor vendégeket, mert nem kell szórakoztatni őket. Már csak azt kell elérned, hogy vendégség előtt és után takarítsanak ki

Szerintem is remek ötlet! :wink: :lol: (na szegény Bolygó, most jól kisegítettünk!)

Bolygó! az jutott még eszembe, hogy ha netán kipróbálod ezt az "elvetemült" káposzta-ötletemet, ne versenyezni próbálj (mert az úgy sem működik), hanem valahogy úgy add elő, hogy "szegény férjednek ne kelljen vasárnap átmennie anyukához, ha egy kis káposztára vágyik". Hogy - ha akar - akár örülhessen is a gesztusnak (meg a káposztának), és ne a kedvesmama elleni támadásnak érezze. (persze ehhez az is kell, hogy te is úgy érezd, hogy a dolog a "férjedért" és nem az "anyósod ellen" zajlik)

ötvenplusz
50+
 
 


nono26
Ez soha nem jutott az eszembe. Soha nem gondoltam volna rá, hogy fáj az embernek ha az anyja objektíven szemléli. Nagyon érdekes amit mondasz, mert soxor én is így látom a lányom és a fiam is. Persze igyekszem mások előtt csak dícsérni őket de sokszor látom őket olyannak mint amilyenek.

Nincs itt ellentmondás! (bírálni olykor kell - és valóban, lehetőleg négyszemközt!!! -, hiszen különben hogyan tudnák, hogy mi hogyan szeretnénk hogy "viselkedjenek")
Éppen attól "lehet elfogult" egy anya, hogy olyannak látja a gyerekét, amilyen (minden "gyengébb" tulajdonságával együtt), és egyúttal a számára legkivételesebb kincsnek is.
A szomszéd lát mondjuk egy elállófülű, X-lábú, dadogós... kiskölyköt. Az anya is látja az elálló fület meg az X-lábat, hallja a dadogást..., de nem cserélné el semmiért egy "esztétikusabb és jobban működő példányra". (viszont hosszabbra hagyja a haját, csinos nadrágot vesz neki, és elviszi logopédushoz)
Olvasgattam itt a babaneten, a frissen szült anyukák körül is. Sokan felteszik a babájuk fényképét a fórum oldalaira. A fórumozók jobbára nagyon kedvesek és udvariasak egymással. Az a tapasztalatom, hogy fórumtársuk legcsúnyácskábbnak tartott újszülöttjére is azt írják, hogy "óh, de gyönyörű". Ez így teljesen normális, nem kell megbántani senkit, és különben is, pár hét alatt kikupálódik a gyerek. De a babák saját anyja, ha ránéz az említett képre, VALÓBAN a leggyönyörűbbnek látja, mind közül.

ötvenplusz
50+
 
 


50+: Férjem eléggé elfogult az anyja töltöttkáposztájával kapcsolatban, mert pl. amikor nagymamám által főzött töltöttkáposztát kínáltuk neki párszor, csak 1-et evett meg a kedvemért nagy nehezen! (Pedig sokkal finomabb, de ízlések és pofonok...) Félek, az enyém sem ízlene neki, mégha tudnám is az ízlését. Még anyósom azzal is henceg, hogy a lányának is ő tölti, de annyira máshogy főzi meg a lánya, hogy az nem olyan, mint az övé!!! Pedig csak annyiban különbözik az övétől, hogy sógornőm jobban megfőzi. :lol: De ez már akkora különbség, senki sem, még a lánya sem vetekedhet az övével! Kissé el van szállva magától és erről sajnos férjecskémet is megfőzte/győzte. Tartok attól, versengésnek hatna esetünkben egy saját t.káposzta-készítés. Sztem az is jobb helyzet lenne a jelenleginél, ha elhozná és itthon enné meg férjecske... :roll:

Bolygó
Kép

Kép
 
 


Bolygó
Ha számodra ez jó megoldás lenne (a káposzta otthoni elfogyasztása), akkor próbáld meg felvetni ezt a férjednek. És így a "férj is jóllakik, és a káposzta sem marad meg", viszont kettesben (Bogival hármasban) tölthetitek a vasárnap reggelt, ráadásul az az előnye is meglenne számodra, hogy nem lenne muszáj azt reggelizned. (hát én nagyon szeretem a töltött káposztát, de nehezen tudnám elképzelni, hogy a habos kávém vagy a mézes teám mellé azt reggelizzek - ebédre jöhet!)
Ha egy feleség azt mondja "az ő hites urának", hogy VELED szeretnék lenni, kettesben, akkor talán nem fog megharagudni olyan nagyon az a jóember.

És az ízlések és pofonokról pedig egy "esti mese":

Az ifjú asszonyt édesanyja azzal bocsátotta a szülői házból az oltár elé, hogy: „Lányom, egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út!”. Ő megfogadta a tanácsot. Már az első reggel szaladt a piacra, a legszebb árukat válogatta össze, s egész nap a tűzhely előtt serénykedve, pompás vacsorát készített. Ínycsiklandozó illatok lengték körül a házat, amikor férjeura hazaérkezett a munkából. A férfi – bár megelégedéssel nyugtázta felesége tüsténkedését, de – csak ímmel-ámmal fogyasztott az elétálalt fogásokból. Így történt ez másnap, harmadnap, de még a rákövetkező héten is. Egyszer az asszonyka – talán a szomszéd jött kölcsönkérni egy fej hagymát, vagy a postás zavarta meg – a tűzön felejtette a lábost, s az étel bizony odakozmált. Este pironkodva tette le a félresikerült vacsorát a párja elé, de legnagyobb meglepetésére az boldogan kiáltott fel az első falat után: – Na, ezt most végre eltaláltad! Pontosan olyan, ahogyan az édesanyám szokta csinálni.
:lol:

Ezért hát versenybe tényleg nem érdemes beszállni. Találj ki olyan ételt, amire húsz-harminc év múlva a ti gyereketek fogja azt mondani, hogy "olyant az én anyukámon kívül senki nem tud főzni". (és a férjed meg remélhetőleg ennél jóval hamarabb rájön erre)

ötvenplusz
50+
 
 


Tudjátok az ember mindig mindenhol csak azt olvassa, hogy egy nőnek mit kell megtenni egy férfiért a hétköznapokban. Kérdem én, mit tesz a férfi? Egy nőnek is szüksége van egy kis figyelmességre! Törődésre. A legtöbb férfi meg élvezi, hogy az nő az anyjával vetekszik az ő kegyeiért! Majd legtöbbször az anyja pártjára áll, nehogy megsértse.
Szerintem nem normális, ha egy férfi nem ismeri föl, hogy családos ember nem bújik az anyja szoknyájába! Elég vicces, hogy játszák a család fejét, mikor az anyjuktól függnek. ANyós meg naná, hogy kihasználja! Még talán örül is, hogy nem csak a sajátját, hanem más családját is dirigálhatja. Hisz Ő nélkülözhetetelen. És ezt elhiteti a fiával is.

Az oké, hogy jó viszony kialakítására törekszik az ember lánya, de ez nem jelent egyet azzal, hogy vég nélkül tűröm, hogy egy "járulékos hozzátartozó" iránytsa az életemet.

Mindenki tudja, hogy vannak kivételek, és ezt most nem is az ide írókra értem, hanem általánosságban írom.
Vendég
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

XBabázz lazán! - Teakiadó