Vegán vagyok, ezt adom a gyerekeimnek:

Csenge 38 éves, kétgyerekes anyuka. Hosszú évekig, többek között a várandósságai alatt sem érezte jól magát a bőrében, így lassan öt éve, a második gyereke születése óta vegán életmódra váltott. Most megosztja velünk, hogy... 

7 helyzet, amikor jó, ha kéznél van a nedves törlőkendő

Mielőtt megszülettek a gyerekeink, mindig nagyon ügyeltünk a rendre a férjemmel. Mai fejjel visszagondolva, azt hiszem, rendmániások voltunk (főleg én). El sem tudtam volna képzelni, hogy gyerekek mellett ez majd megváltozik…... 

Hogy miért olyan magányos dolog sokszor az anyaság? Íme a válasz!

Világéletemben kiterjedt baráti társaság és nagy család vett körbe, mindig társasági ember voltam. A három gyermekem megszületésével természetesen még többen lettünk; sosem voltam egyedül, azonban mégis gyakran érzem magam... 

Te törődsz még a külsőddel? Anyák vallanak a szépségápolásról, edzésről, öltözködésről, a testük karbantartásáról

Kétségkívül mindannyiunkat érintő téma, hogy mi lesz a külsőnkkel, miután gyerekünk születik. A legtöbb esetben sajnos már nem tudunk olyan bomba formában lenni, mint azelőtt és ennek mégcsak nem is az az oka feltétlenül, hogy... 

Az anyaság nem fenékig tejfel…

„Élvezd az anyaság minden pillanatát!” – az az érzésem, hogy valahogy minden ezt súgja, az online és print média kismamáknak, anyukáknak szóló cikkei, riportjai, kommentjei, posztjai. De arról senki nem beszél, hogy ez nem megy... 

Mi lenne, ha végre elfogadnánk, hogy a striák a szülés természetes velejárói?!

Elegem van az álszenteskedésből, elegem van abból, hogy oly sokan ítélkeznek, pálcát törnek a másik felett a terhessége, a hízása, a terhességi csíkjai kapcsán… Pedig csak egy dolog biztos: minden várandósság, minden szülés más... 

7 módszer, aminek segítségével megszerettetheted a gyermekeddel a zöldségeket

A kétéves kisfiamba alig tudok beleimádkozni néhány falat zöldséget. Így van ez, amióta megszületett, folyton megy a harc az egészséges ételek kapcsán (bezzeg a Túró rudit, a tejszeletet és a többi nasit szívesen tömi magába…),... 

Hogy lehet csak bébiételt adni egy babának?

Tizenéves voltam, amikor a legjobb barátnőm édesanyja a legkisebb jövevényt szülte a családjukba. Elég sokat lógtam náluk akkoriban, így alapos képet kaptam a mindennapi szokásaikról, mi több, a családjainkkal többször jártunk... 

Ez történik az intim részeiddel terhesség közben és szülés után – tények, amikről senki nem mer beszélni

Így nőnap tájékán gyakran elgondolkodom, mit is ünneplünk ilyenkor, mitől is vagyunk mi nők azok, akik. Sok mindenért hálás vagyok, és szeretek Nő lenni! Az egyik legbecsesebb kincsnek pedig a testemet tartom és persze azon... 

3 igazság a császáros anyukákról

Monet Nicole Moutrie, a Scarry Mammy cikkírója (aki nem mellesleg dúlaként is dolgozik), rengeteg szülést nézett (illetve kattintgatott) már végig, hiszen a szakmája a szülés-fotózás. Ha valaki, akkor ő aztán igazán tudja, hogy... 

Az édesapa kora komoly befolyásoló tényező a genetikai betegségek kialakulásánál!

A fogantatás szempontjából, sőt, a késői gyerekvállalás szemszögéből is jellemzően az édesanyára koncentrálunk. Az ő kora és felkészültsége határozza meg ugyanis azt, hogy a magzatának mekkora esélye van a genetikai... 

Te mit csinálsz amíg alszik a gyerek?

Van két kedvenc vicces Facebook posztunk, amit időről-időre megmosolygunk: az egyik, amelyen egy anyuka épp a wc-n ül, alatta pedig ez a szöveg áll: „énidő, mióta anya vagyok”. A másik, csak egy szöveg: „Hogy melyik a kedvenc... 

Nem bírtam tovább: végül mégis bejárónőt fogadtam

Van, aki inkább a végletekig kínozza magát és szipolyozza a saját erejét, csak, hogy mindent maga csináljon a ház körül. De eljöhet az a pont, amikor már nem egyszerűen megy tovább. – Annamari története.  

Mennyi ideig maradjon otthon az anyuka a gyerekkel a szülés után?

Egyetlen tuti receptet nem fogunk adni, de összegyűjtöttük, min érdemes elgondolkodni.  

Diéta a szoptatás alatt? Nem túl jó ötlet, baj is lehet belőle!

A várandósság során nagyon sok kismama találkozik azzal a jelenséggel, amitől retteg: lényegesen nagyobb súlyt szed fel, mint amennyit a picurka indokolna. Sokan gondolják úgy, hogy majd leadják a felesleget, amikor szoptatnak... 

Az önhibáztatásnak vége: íme, néhány tudományos magyarázat arra, miért olyan rossz alvó a legtöbb kisbaba

Két gyermekem van. Mindkettővel borzasztó problémás volt a csecsemőkor; pontosabban az altatásuk, és elérni azt, hogy egy-egy óránál hosszabban szundizzanak összefüggően éjszakánként. Nagyon sokáig azt hittem, ennek az oka...    1 hozzászólás

6 dolog, ami totál kiakaszt a gyerekruhákkal kapcsolatban – Téged is?

Igen, megint beszabadultam a kedvenc ruhaüzletem gyerekrészlegére. Meg még két másikéra is. Hát ez van, a gyerekek gyorsan nőnek: nem tudom, hogy más is így van-e ezzel, de a miénk olyan gyorsan, hogy úgy fest, néha 1-2 hét... 

4 hasznos tudnivaló, amit a védőnő tanított nekem a hozzátáplálásról

Novemberben érkezett el nálunk a hozzátáplálás ideje, és bár nem éreztem magam komplett amatőrnek a témában, - valamennyire emlékszem még, hogy a 15 évvel fiatalabb testvéremnek miket főztünk anyukámmal-, azért mindig van az... 

Így lesz a gyermeked magabiztos, de nem beképzelt

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke az összes akadályt könnyedén venné az életben, a kudarcai nem törnék teljesen össze, mégis tanulna belőlük. Ehhez a kellő mennyiségű önbizalomra van szüksége gyermekünknek, aminek... 

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 41   

X
EZT MÁR OLVASTAD?