Kérdések-válaszok

7 éves, okos kisfiam...

7 éves, okos kisfiam van. Terhességem nem volt problémamentes, lányanyaként szültem 20 évesen, "véletlenke" volt. Nagyon sokat sírtam terhességem alatt vele, családommal is sok konfliktusom volt az anyagi nehézségek miatt. Két éve tudtam vele külön költözni családi házba, így most már gyakorlatilag stresszmentes környezetben él. Már a bölcsődében, később az óvodában is problémák voltak időközönként jelentkező agressziójával, illetve hiperaktív-gyanúsként nevelési tanácsadóba is jártunk. Itt azt mondta a pszichológus, hogy nem hiperaktív, de határeset, és sok-sok szeretettel, jutalmazós rendszerrel lehet őt átsegíteni a problémákon. Sajnos a legnagyobb türelem és szeretet mellett is előbukkannak a problémák még most is, bár az iskolába való beilleszkedése a vártnál sokkal jobbnak bizonyult, jó tanuló, a kisebb iskolai magatartásbeli visszajelzések miatt - ismerve őt - én sem büntetem, őt sem büntetjük miattuk. Nyolc hónapja van "pótapukája" (eddig még nem volt soha), aki nagyon szereti őt, kisfiam is viszont, de mostanában - úgy tűnik, mióta iskolás - sűrűbbek a konfliktusok vele. A türelem, a szeretet abszolút hatástalan, mert tiltás, vagy negatív visszajelzés esetén üvöltve, szinte toporzékolva dührohamot kap, ami sok esetben ajtócsapkodással is, tombolással jár. Ezt sem én, sem a párom nem tudjuk tolerálni, ráadásul olyan modort tanúsít, amit lehetetlen szó nélkül elviselni. Ilyenkor szokott kikapni, nagy kiabálás és anyai (csak anyai) pofonok után nyugszik meg, kicsit később megbeszéljük a dolgot, egy darabig úgy tűnik, minden rendben, azonban napok, esetleg egy hét múlva kezdődik minden elölről. Tanácstalan vagyok, mert a szívem szakad meg, ha bántanom kell, de egyszerűen lehetetlen vele bírni, ráadásul borzasztóan félek attól, hogy ha most nem tudom megfogni, később menthetetlenül kicsúszik a kezemből.

Válasz

Többször is átolvastam a levelét, s végül arra jutottam, hogy a fia viselkedésében egyrészt az ellentétes érzelmek harca okozhatja a változást. Több mint 6 évig lényegében kettesben voltak, ő volt az Ön számára a legfontosabb, nem volt riválisa sem, akivel osztoznia kellett volna az Ön idején, figyelmén, szeretetén. Ráadásul a 6-7 éves kor a személyiségfejlődés szempontjából is kényes korszak, a fiánál pedig épp ekkor jelentkezett a "pótapuka". Nagyon elképzelhetőnek tartom, hogy a fiában egymással szembenálló érzelmek harcolnak, amelyek jó adag feszültséget okoznak. Egyrészt szereti Önt és a férfit, akivel másfajta viszonya lehet, mint Önnel, másrészt haragszik mindkettőjükre, hiszen a fia pontosan érzi, hogy a felnőttek között olyan kapcsolat is van, aminek ő nem lehet részese. Valószínűleg fél is, hogy esetleg teljesen egyedül marad, vagy a pótapukája elmegy - hiszen hagyták őt már ott. Ezek a félelmek, indulatok a legtöbb esetben nem tudatosak, vagyis a fia nem tudná őket megfogalmazni, vagy beszélgetni róluk, ha szóba hozná.
Másrészt elgondolkoztam azon, mit is jelenthet szimbolikusan a fia viselkedése: azt írja, hogy fegyelmezhetetlen, nem viseli el, ha megtiltanak a számára valamit, vagy ha fegyelmezik. Fegyelmezésre akkor kerül sor, ha valamit nem jól csinál a gyerek, vagyis ha nem jó eredményt hoz haza az iskolából, ha "nem jó" a viselkedése, stb. A gyerek számára csak az érzékelhető, hogy ő "nem jó", csak az ön haragját érzi. Félni, hogy otthagyják vagy már nem szeretik, ez a félelem pedig szorongással tölti el, és tombolva tiltakozik, a "nem jó" minősítés ellen. A fia viselkedése mögött ezért az "elhagyástól" való félelem is meghúzódhat. A helyzet tehát nagyon összetett, az ellentétes, nagy feszültséggel járó érzelmek harca a viselkedésen keresztül nyilvánul meg, önök csak ezt érzékelik. Mindenképpen jó lenn, ha felkeresnének egy pszichológust, aki segítene a fiának feldolgozni a szorongást okozó érzelmeit. Ez azért is jó lenne, mert állandó érzelmi feszültségben a fia nem tud az iskolára figyelni, s az Ön kapcsolata is megsínyli az állandó tombolást.
Írta, hogy a szeretet nem segít. Márpedig nincs más út, mint a türelem és a szeretet, mert ha valóban a fenti érzelmek dúlnak a fiában, akkor a szigorú büntetés hosszabb távon csak súlyosbítja a helyzetet. A pofonok jellemzője, hogy eleinte egy hatásos, később kettő kell, aztán három, vagyis a testi fenyítés hosszú távon nem hat. Szabályokra természetesen szükség van, de ezeket a szabályokat próbálják előre tisztázni, s egyértelművé tenni a fia számára, s ugyanígy tudja a fia a szankciókat is. Ugyanakkor legyenek olyan helyzetek, amikor kikérik a véleményét, amikor a segítségét kérik, amikor együtt tevékenykednek, amikor összebújnak.

Izsó Ildikó