Kérdések-válaszok
Két kislányom van....
Körülbelül egy hónapja bölcsibe jár 8-tól 12-ig. Semmi probléma nem volt a beszoktatáskor, szeret odajárni, kezdetben pedig haza sem akart jönni. Viszont újra bepisil többször, ez azonban a kisebb probléma.
Az utóbbi időben nagyon agresszív a testvérével: ütögeti, pofozza, megharapja stb. Mindemellett szereti is, mert sokszor ölelgeti, puszilgatja, ha felébred őt keresi legelőször, ha sír, sokszor szól, hogy vigasztaljam meg. Sajnos azonban néha már attól kell tartanom, hogy valami kárt okoz a kicsiben. Míg eddig rá lehetett bízni 1-2 percre, míg kimentem valamiért a konyhába, most már ha mellettük vagyok sem veszíthetem szemelő őket.
Persze igyekszem egyformán foglalkozni velük és egyformán sok szeretet adni mindkettőjüknek, a konfliktusokat pedig próbáljuk szépen megoldani, de bizony előfordul hogy elveszítem a türelmem és odacsapok egy kicsit.
Most két hétig nem volt bölcsiben, mert beteg volt ezalatt az idő alatt a bepisilések száma csökkent, de agresszívebb lett.
Más gyerekkel is irigy, sokukkal agresszív is, holott korábban ő volt az, aki mindenkit ölelgetett, vagy ropival etetetett a játszótéren.
Próbáltuk megbeszélni, megszidni, ráütni (ez utóbbi csak nagyon ritka, mert tudom, hogy ez nagyon rossz megoldás, de néha elszakad a cérna), sajnos eddig semmi nem vezetett célra. Látom rajta, hogy néha ő is megijed, mit tett, de ezt és a büntetést is gyorsan elfelejti, gyakran csak nevet a büntetésen, vagy azon, amit csinált.
Mivel oldhatom meg a problémát? Vagy ez is csak egy rövid korszak és lépjünk át rajta?
Válasz
Amit Önök tapasztalnak az a testvérféltékenység tipikus esete. Próbálja átélni a nagyobb lánya helyzetét: másfél éves koráig Ő volt a középpont, élvezte anyja osztatlan figyelmét, csak rá figyeltek. Aztán érkezett valaki, aki a riválisa lett. Eleinte még megpróbált az Ön kedvében járni, akkor még tulajdonképpen nem is érezte a rivális jelenlétét, élvezte, hogy segíthet. Később, ahogy nőtt a húga, egyre több figyelmet, babusgatást igényelt magának, ezzel rivális lett az igazi babából, akivel meg kell küzdeni az anyu figyelméért. Ráadásul Ő bölcsibe került, így a "másik" zavartalanul együtt lehet az anyával. Ez okozhatja egyébként a bepisiléseket is, amit az is bizonyít, hogy amikor otthon volt, csökkent a "balesetek" száma. Nagy indulatok dúlhatnak a lánya lelkében, és mivel még nincs eszköze ezek kifejezésére, marad a cselekvés.
Mindezt azért írtam le, hogy segítsek megérteni a helyzetet. Nem könnyű egy szülőnek, amikor az édes gyerekei képtelenek békében élni, és mindig találnak okot a konfliktusra, de ez együtt jár azzal, hogy meg kell tanulniuk osztozni a szülőkön, a játékokon és minden egyében is. Ezekben az esetekben azt szoktam javasolni, hogy a szülők egyike menjen el a nagyobb gyerekkel - amíg lehet - külön programra. Ott csak Ő birtokolhatja a szülőt, nem kell osztoznia. Ezek az alkalmak feltöltődést adnak a szülőnek és a gyereknek egyaránt. Természetesen nem szüntetik meg a konfliktusokat, mert ezután is féltékeny lesz a húgára, de legalább lesznek konfliktusmentes élményei is. Ezeken az alkalmakon legyenek türelmesek a nagyobbal, ügyeljenek rá, hogy jó élmények maradjanak benne.
A másik, amit javasolni szoktam, hogy fogalmazzák meg a lányuk érzéseit (pl. tudom, hogy most dühös vagy a húgodra, de... tudom, hogy nem mindig szereted egyformán, de.és a de után valamilyen megoldási javaslatnak kellene jönnie. Lehet ez az, hogy rúgj bele a labdába, üss a párnára, szóval valami olyasmit kellene kitalálni, amivel levezetheti az indulatát, de nem tesz kárt a húgában. Ennek a megvalósítása nagy éberséget kíván, mert csak akkor hatásos, ha tetten éri azt a pillanatot, amikor éppen ütni készül.
Levele végén azt kérdezi, ez a fejlődéssel járó átmeneti állapot-e? A fejlődéssel jár valóban, de egy kicsit hosszabb ideig tart majd. Lesznek békésebb és zűrösebb periódusok, ezeket nagy türelemmel és nem kisebb diplomáciai érzékkel és találékonysággal át kell vészelni. Fontosnak tartom, hogy a szülő értse, mi okozza a gyereke változásit, mi minden húzódhat meg a háttérben. Azzal, hogy a szülőnek rálátása van a dolgokra, nagyobb lesz a mozgástere, s nincs kiszolgáltatva az érzéseinek. Mindenki a legjobbat akarja a gyerekének, s ha néha kudarcot vall, kevésbé és rövidebb időre bizonytalanodik el önmagában.
Izsó Ildikó
