Kérdések-válaszok

Sajnos az utóbbi...

Sajnos az utóbbi időben egy újabb probléma merült fel kisfiammal kapcsolatban: túlságosan "anyás" lett. Nem töltök vele kevesebb időt, mint eddig, az életkörülményeink se változtak, mégis, ha el kell mennem (hetente 2 nap dolgozom kb. 5-6 órát) minden alkalommal iszonyú hisztit rendez. Utána, ha 10 perc múlva hazatelefonálok, már nyoma sincs a sírásnak, vidáman eljátszik a nagymamával és ha megérkezek, akkor sem "neheztel" rám. Csak az elválásokat viseli sokkal nehezebben, mint azelőtt, pedig már 4 hónapos kora óta vigyáz rá hetente többször a dédi, vagy néha valamelyik nagymama. Kb. 10 hónaposan rászoktattuk, hogy hetente egyszer édesanyámnál aludjon, ez most is működik (átalussza ott is az éjszakát), csak akkor ordít, amikor otthagyjuk. Ha otthon vagyok, akkor is jóval gyakrabban mászik az ölembe, jön utánam, esik kétségbe, ha a másik szobában vagyok és ő nem lát. Ragaszkodik ahhoz, hogy én fürdessem, altassam - azelőtt mindegy volt neki, hogy én csinálom, vagy az apja. Nem tudom, hogy mindez életkori sajátosság-e (most 18 hónapos) vagy én rontottam el valamit. Mostanában észrevehetően dacosabb is, csak azért sem tesz meg dolgokat, hisztizik, ha valamit nem szabad (pedig igyekszem viszonylag kevés dolgot tiltani). Hetente egyszer járunk bébiúszásra és itt is ordít, mint a sakál, ha meglátja az oktatót - aki kb. 5 percet szokott vele gyakorolni nélkülem. Ide is 4 hónapos kora óta járunk és azelőtt nem volt problémánk, a vizet is szereti a fiam és velem zokszó nélkül gyakorol. Az oktató szerint természetes, hogy ebben a korban így viselkedik és majd kinövi.

Válasz

Egyetértek az oktatóval abban, hogy az "anyássá" válás életkori sajátosság. Azt is mondhatnám, hogy szükségszerű velejárója a fejlődésnek, jelentkezése az egészséges lelki fejlődésre utal. Jelzi, hogy Ön és gyermeke között kialakult az a kötődés, ami majd a későbbiekben mindenfajta érzelmi kapcsolat alapját jelenti. A gyermeke már tudja, hogy az Ön öltözködése, készülődése, búcsúja az elválást jelenti, ami a kicsi számára "veszteség". Mivel még nem tudja felmérni sem az időt, sem a cselekedetek következményeit, és még nagymértékben az érzelmei irányítják, minden alkalommal tiltakozik az elválás ellen, hiszen minden alkalommal "véglegesnek" éli meg a távolságot. Szerencsére a figyelmét könnyen lehet terelgetni, így gyorsan megvigasztalódik, ha Ön már nincs jelen. Lassan tanulják meg a gyerekek, hogy ha az anya elmegy, vissza is jön, az elválás nem végleges.
Ez a kötődés az oka annak is, hogy fokozottabban igényli az Ön gondoskodását. Tehát ne aggódjon, nem történt semmi baj, csupán egészségesen nevelkedik a fia. Törekedjen arra, hogy minél jobban elégítse ki az Önnel szemben megnyilvánuló igényeit, vegye fel, amikor csak kéri a kicsi. Az elváláskor jelentkező elkeseredés lassan megszűnik majd, ahogy megtanulja a fia, hogy "ha az anya elmegy, mindig vissza is jön". (Egyébként több anyuka is elmesélte, hogy amikor a gyerekük sírt az elválásoknál, ők is rosszkedvűek voltak, mert a gyereket nehéz otthagyni, ha tiltakozik az elmenetel ellen. Amikor pedig már nem sírt, mert megtanulta, megszokta az anyja időnkénti távollétét, akkor meg azért voltak szomorúak, mert "már nem is hiányzom neki?")
Az úszással kapcsolatban annyit, próbálják elkerülni a gyerek erőltetését, ha lehet egy ideig csak Önnel gyakoroljon a kicsi.

Izsó Ildikó