Kisfiam 2,5 éves. A...

Leveledben nagyon sok kérdést tettél fel, igyekszem mindegyikre válaszolni, előtte azonban néhány szó a dackorszakról: az első és harmadik életév közötti időszak a kisgyermekkor, ekkor sok olyan fejlődési állomás van, amiről szót kell ejtenünk ahhoz, hogy megérthessük a dackorszak jelenségét: az 1-3 éves korban a beszéd-, és mozgásfejlődés felgyorsulása mellett az én-tudat kialakulása is megtörténik. Ennek többféle következménye is van, talán a környezet számára legszembetűnőbb a gyermek önálló akaratának a megerősödése. "Én akarom", "én csinálom", ami sok konfliktus forrása lehet, hiszen egy 2-3 éves gyerek nem igazán tudja felmérni a lehetőségeit és cselekedeteinek következményeit. Nagy leleményre van szükség ahhoz, hogy létrejöjjön valamilyen egyensúly a gyermek akarata és a lehetőségek között. Azt szoktam javasolni, hogy meg kell próbálni alternatívákat felkínálni, vagyis választhasson a gyerek, de a felnőttek biztosította lehetőségek közül. Érdemes alaposan átgondolni, megéri-e a gyerek "ellenében menni" egyes esetekben? Nem lenne-e részben teljesíthető a kérése? Lehetséges, hogy sok konfliktust lehet megelőzni, ami a szülő-gyerek kapcsolatnak is jó tesz. Van még valami, ami ebben a korban kezd el kialakulni, s ez a szabályok elfogadásának, az azokhoz való alkalmazkodásnak a képessége. 1-3 éves kor között, ahogy nő a gyermek, egyre több elvárással, szabállyal találkozik, megkezdődik a "társadalmi lénnyé" való alakítása. Ezek a szabályok, elvárások, esetenként tiltások akadályozzák a gyermeket növekvő önállóságának kibontakoztatásában, akaratának érvényesítésében, ami csak újabb konfliktuslehetőséget teremt. A gyermek akaratérvényesítését, a szabályok elleni tiltakozását nevezzük mi, felnőttek, dackorszaknak. Az akaratérvényesítésnek sok esetben végletes formáját választják a gyerekek, nem véletlenül. Ugyanis az a viselkedése, ami egyszer eredménnyel járt, nagy valószínűséggel újra megismétlődik, vagyis a gyerek nagyon gyorsan megtanulja, hogyan tudja a legjobban érvényesíteni akaratát. 
Nálatok egyfajta kommunikációs problémát is érzékelek - perszer csak a leveledre hagyatkozva - ami közted és a fiad között áll fenn. Ezt támasztaná alá, hogy vannak szabályok, amelyeket elfogad a fiad, azokat valószínűleg egyértelműbben kommunikálod felé mint a többit. A visítós, fejbeverős, hajtépős ellenkezést mindenképpen meg kell szakítani, jó ötlet a szobába küldés, de előtte mondd meg a fiadnak, hogy miért kell bemennie, s melyek a büntetés megszüntetésének feltételei (bocsánatot kér, puszit ad, stb). A visszaharapás nem a legjobb ötlet, a hideg vizes arcmosás, mondjuk a szobába küldés előtt használhat. Egyébként, a fiad viselkedése még beleférhet a normális kategóriába, sajnos a feltételes módnál többet nem írhatok.
A leveled végén van egy bekezdés, ami arról árulkodik, hogy lelkileg elfáradtál. A fáradtság következtében csökken az ingerküszöb, vagyis olyan dolgok is kihozhatnak a sodrodból, amire máskor nem figyelnél. A fáradtság miatt a kompromisszumkészséged is csökken, nem lesznek ötleteid, hogyan lehetne dűlőre jutnia a fiaddal. A bölcsibe még vígan beilleszkedhet a fiad, ne légy meglepődve, ha egy angyali gyermekről érkeznének a beszámolók. Ott ugyanis más helyzettel találkozik majd, ahol nem az otthon megszokott viselkedési rutinokat alkalmazza. 
Egyszóval nem ártana a pszichológus, de azt javasolnám, hogy inkább Te keress fel egyet, nem azért, mert baj lenne veled, csak azért, hogy visszanyerd a belső egyensúlyod, vidámabb, nyugodtabb légy, mert a gyerekek viselkedését csak így tudod megváltoztatni. A személyes konzultáció során végig lehet beszélni a helyzeteket, a benned keletkező érzelmeket, oldódik a feszültség, közelebb juthatsz a megoldáshoz.
Izsó Ildikó