Kérdések-válaszok
Kislányom 3 éves és...
Férjemmel úgy érezzük néha, hogy nem bírunk a lányunkkal. Nagyon akaratos és makacs és sajnos gyakran (naponta) hisztizik. Mindezek mellett el kell mondanom, hogy nagyon felszabadult és jópofa kislány. Postán, játszótéren biztosan feltűnik mindenkinek, ahogyan énekelget, játszik, beszél hozzánk. A probléma leginkább akkor van, amikor nem tudunk vele foglalkozni. pl.: háztartás, vendégek, stb. Már a kistestvére megérkezése előtt is voltak ilyen gondok, egyesek a családból oda vezetik vissza a dolgot, hogy egyenrangú partnerként kezelem és ez így nem jó. (pl. ne kérdezzem meg tőle, hogy mit kér ebédre, ha van választék, hanem azt tálaljam neki, amit én gondolok. vagy: ne kérdezzem meg, hogy melyik ruhát szeretné felvenni, hanem adjam rá azt amelyiket én gondolom. Sőt, még azt is a fejemhez vágták egyszer, hogy mindig válaszolok neki.) Én úgy érzem, hogy ha a körülmények megengedik, meg kell vele beszélni mindent. Azonban vannak pillanatok, amikor érthetetlen a lány és hiába minden szépszónak, hiába minden türelemnek, csak üvölt. A kérdésem az, hogy ilyenkor mi a teendő. Közösségbe jár és rengeteg rossz szokást hot haza. pl. köpköd. volt már arra példa, hogy a szájára ütöttünk, többszöri felszólítás után. Nem érzem helyesnek és lelkiismeretfurdalásom van mindig utólag, de az adott pillanatban nem érzek jobb megoldást. vagy pl. ha csúnya szavakat kiabál (büdös vagy, kettéváglak, hülye, buta, stb, vagy ha nem akarta a házicipőjét felvenni, mert megmakacsolta magát, beküldtük (ill. vittük az üvöltő gyereket) régen a szobájába. Most a kistestvér alszik ott általában, ezért az előteres (otthonos és lezárt) lépcsőházba tettük ki, azzal a kikötéssel, hogy ha befejezi a hisztit, bejöhet. Ilyenkor 1 perc se telik el és bejön, átöleli a rongyiját, bekapja az ujját és megnyugszik.
Kérem, segítsenek, szeretném ugyanis ezeket a "veszekedéseket" elkerülni. Esténkén a kádban mindig "összegzem" a napot és néha nagyon nyomaszt, hogy nem bírunk a saját gyerekünkkel. Apukám csodál a türelmemért, de én nem érzem jogosnak. Félek, hogy hosszútávon esetleg ártunk a gyereknek. Valamit elrontunk/rontottunk!?
Válasz
A levele alapján úgy gondolom nem rontanak el semmit, sőt, nagyon szimpatikus a gyereknevelésről vallott nézete. Ne hallgasson "egyesekre", hosszútávon megtérül a befektetése.
Mi lehet a baj? Úgy vélem, a lánya életkorából eredő önállósodási törekvés -népszerű nevén a dackorszak - csak részben oka a viselkedésének. A másik ok ott alszik a szobájában, vagyis a testvérféltékenységgel is számolniuk kell. Általában a kistestvér érkezése után nem azonnal, hanem néhány hónap elteltével jelentkeznek a tünetek, hisztisebb, akaratosabb lesz a nagyobb gyerek. Ez érthető, hiszen az eddig csak rá fordított szülői figyelem megoszlik, ráadásul egy csecsemő gondozása, a szoptatás több elfoglaltságot jelent, mint egy 3 éves ellátása. A hisztik, amiket átélnek, a kistestvérnek is és Önöknek szólnak. Csökkentheti a testvérféltékenység tüneteit, ha intenzívebben foglalkoznak a lányukkal, ha az a szülő, aki éppen nem a kicsivel foglalkozik elviszi a nagyot sétálni. Jó, ha mindig vannak olyan programok, ahova csak a nagy mehet, a kicsi nem. Otthon adjanak neki feladatokat. Esténként, amikor a kicsi már alszik, legyen olyan időszak, amikor csak a lányuk kívánsága teljesül, amikor osztatlanul élvezi az Önök figyelmét. Ha még igényli, vegyék gyakran ölbe, dajkálják.
Ezzel együtt azokat a szabályokat, amelyek betartását Önök fontosnak tartják továbbra is követeljék meg.
Az óvodából sok olyan szokást hoznak haza a gyerekek, ami nekünk szülőknek nem tetszik, s ez nem az óvónők hibája. Ilyen esetekben talán az vezet leggyorsabban eredményre, ha egy rövid magyarázat után nem vesznek tudomást a dologról.
Végül csak annyit: a szeretetteljes, türelmes nevelés, a gyerek életkori sajátosságainak figyelembevétele mindig eredményes.
Izsó Ildikó
