Kérdések-válaszok

Van egy 7 éves kisfiam...

Van egy 7 éves kisfiam és egy 4 éves kislányom. Nagyon szeretnek együtt fürdeni. Én ennek nem igazán örülök, és ha lehet, hárítom azzal, hogy most meg vannak fázva, vagy egyéb ürügyet hozok fel, de azért gyakran előfordul, hogy ők "győznek". A kisfiamban már kialakult a szeméremérzet, már tavaly nyáron sem volt hajlandó a strandon vagy uszodában mások előtt öltözni vagy átcserélni a fürdőnadrágot. A fütyijét csak az apjával hajlandó mosni, előttem nem.
A kérdésem: hány éves korig szabad engedni, hogy a gyerekek együtt fürödjenek és nem lehet-e ebből valami baj?

Válasz

Amit a gyermekeknél tapasztal, az pontosan megfelel a pszichoanalitikus szakirodalom megfigyeléseinek, nevezetesen annak, hogy a 4-5 éves gyermekeknél megjelenik a magamutogatás ösztöne: a saját test, rajz, játék, bármiféle teljesítmény mások számára való megmutatásának vágya. Evvel
párhuzamosan jelentkezik az ellentétpárnak számító másik ösztön: a testi kíváncsiság ösztöne, a gyermek érdeklődik a másik gyermek és felnőtt teste iránt, ezért bemegy vagy "betéved" a fürdőszobába, WC-be. Mindkét ösztönkésztetés a teljesen normális fejlődés jele, a gyermekek nemi ösztöne ugyanis, többek között, ilyen formákban és módokon jelenik meg és fejlődik.
Az óvodáskorban megjelenő és később is fennmaradó ösztönök nevelésével kapcsolatban talán az a legjobb tanács, hogy természetesnek kell ezeket venni és természetesen kell ezekkel bánni. Nem kell tehát túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki, nem kell ezért a gyermeket megszégyeníteni, kinevetni, kioktatni, nem kell tiltani ezeket a megnyilvánulásokat, de erre bátorítani, késztetni sem kell a gyereket, és nem is kell úgy tenni, mintha nem is lenne ilyen.
A sok "nem kell" után mégis mit "kell" tenni, mi az ami tanácsként írható? Családonként meglehetősen nagy különbségek vannak abban, hogy a gyermekek mennyire és miben szerepelhetnek, mit láthatnak, miről tudhatnak, mikor ismerhetik meg pl. a gyermek születésének "titkait". Ezek a különbségek mind normálisnak tarthatók, a túlzott szélsőségeket leszámítva nincs optimális érték vagy viselkedésmód ebben a kérdésben (sem). Azt kell tehát tenni, amit a szülők jónak, értelmesnek találnak, aminek a helyességéről meg vannak győződve.
Attól önmagában egy gyermek sem fejlődik rossz irányba, ha kisebb gyermekek együtt fürdenek, látják egymást vagy akár a szülőket is mezítelenül, és ezt a szülők így természetesnek, helyesnek is tartják, vagy legalábbis nem szégyellik, nem zavarja őket. (A nagyobb, iskoláskorú gyermekeknél általában már kialakul a szeméremérzet - ez is különböző mértékben -, és náluk kevésbé jelentkezik, vagy el is maradhat a magamutogatás és a kíváncsiság ilyen formája. Majd a serdülőkor elején láthatjuk ezeket a jelenségeket, kicsit más formában, ismét megjelenni.)
Ha a szülők mindezt helytelennek vagy illetlennek tartják, de mégis engedik, akkor azt a gyermek megérzi, és ez elbizonytalanítja a gyermeket, esetleg rossz érzése is támadhat ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Nem azt akarom evvel mondani, hogy feltétlen engedjék meg a két gyermek együtt fürdését, és azt sem mondanám, hogy ne engedjék meg. Azt javaslom, hogy azt tegye, aminek a helyességéről meg van győződve. Kérdésében azt írta, hogy nem igazán örül a két gyerek együtt pancsolásának, és ha lehet kibújókat keres a gyerekek kérése kapcsán. Ezek szerint nem tartja igazán helyesnek a gyerekek együtt fürdését, és ez (is) teljesen elfogadható álláspont. Ebben az esetben, a gyerekek kérésekor nyíltan el lehet mondani, hogy a nagyobb gyerekek és a felnőttek már nem szoktak együtt fürdeni, nem szoktak egymáshoz bemenni, ha a másik fürdik vagy öltözik, mert ez őt vagy őket zavarja, szeretnének egyedül tisztálkodni vagy átöltözni a fürdőszobában.

Dr. Kőrössy Judit