Kislányom 23 hónapos, jövő hónapban tölt be a 2.életévét. Sajnos amióta megszületett a lányom mindig úgy érzem, hogy keveset adok neki, hogy más anyuka többet foglalkozik a gyerekével, pedig pici kora óta csak vele vagyok, érte élek. És a házimunkát, főzést is igyekszem a gyerek alvóidejében elvégezni, hogyha felkel csak vele foglalkozzam. Mégis nem tudom szeret-e engem. Tudom hülye kérdés, de mindig ez foglalkoztat. Ráadásul a barátnőm óvónő és állandóan "jó" tanácsokkal lát el. Van, hogy közli: "Látod így  kell!" "Csak rád nem hallgat". És ilyenkor még jobban úgy érzem, lehet, hogy a barátnőmmel lenne többet tanulna tőle, nem lenne ilyen hisztis? Ha meghallja Fannus a barátnőm nevét hozzá akar menni, persze hozzáteszi: Anyával! A barátnőmmel ritkán találkozunk, talán havonta. Nem is ő a lényeg. Ennyit írok előzménynek, a kérdéseim a köv.:
1. 23 hónapos kislányomat nem érdeklik a versek, mesék, csak kb.2 percig ül le a könyv mellé .Imádja a könyveket, de annyira nem, hogy sokáig üljön mellette. Egy rokon kisfiú 2,5 éves és tud 4 mondókát, felismeri a nyomtatott betűket, a színeket. Gondolom ez nem általános, hogy ennyit tud egy ilyen pici gyerek. Nem akarok a gyereknek felállítani követelményeket, de a férjem már így is piszkál, hogy a Fanni butus, mert nem tud semmit. A Fanni a "Csiga-bigában" is csak az első 5 szóig jut el a többi nem érdekli. Szóval: Egy ilyen korú gyereknek "kell" már tudnia rendesen beszélni, és mondókát mondani? Egyébként nem butus a Fanni , mert már 8 hónapos kora óta jár egyedül, másfél éves kora óta szobatiszta és egyedül tud enni-inni.
2. Pár napja elkezdett hisztizni a Fannus szinte mindenért. Ha feljövünk a sétából (kb.1-2 órát még ebben a hidegben is lent vagyunk) leveti magát a földre és őrjöng. Nagy nehezen megnyugtatom, de akkor meg nem akar levetkőzni. Ezt is nagy nehezen leküzdöm, de a sapkát ekkor sem akarja levenni. Azt rajta is hagyom a fején, hogy ne legyen újabb hiszti. Ekkor jön az elalvás előtti hiszti... és eddigre már elfáradok. Pedig türelmes vagyok, de nem tudom mit tegyek. Megmagyarázni nem lehet neki, hisz üvölt. Elverni nem akarom, hisz az csak olaj a tűzre. De mit csináljak? Kicsit elkényeztettem, mert jóformán mindig az történt amit ő akart, kivéve, ha vmi nagyon nem tetszett nekem, akkor szóltam közbe. Azt is észrevettem, hogy mással nem csinál ilyet. Anyukámnál, tesómnál néha otthagyom, ha elakarok vmit intézni, de ez ritka, és ilyenkor mindig azt mondják, hogy a Fanni egy percig nem hisztizett, "látod milyen jól el van nélküled? "Ezzel persze tört döfnek a szívembe, akaratlanul. Miért van ez? Rossz anya vagyok? Mit tegyek a dühroham kitörésekor?
Ráadásul jövő hónaptól bölcsis lesz.