Kérdések-válaszok
Van egy négy és...
A másik kérdésem : nagyon élénk a fantáziája. Mindig is az volt, de úgy érzem, hogy most már túlságosan összekeveri a valóságot azzal a fantáziavilággal, amit ő kitalált. Rengeteget mesél, itthon is és az óvodában is, de ezekből semmi sem igaz. Arról, hogy a valóságban mi történt, arról soha egy szót sem szól. Pl. voltunk az állatkertben, sok érdekeset láttunk, de ezekről semmit se mond, viszont olyan állatokról mesél, amik nem is voltak, vagy olyasmit, ami nem történt meg. Pl. az oroszlán aludt, mikor láttuk, de ő részletesen elmesélte a nagymamának, hogyan játszott a kicsinyeivel, és hogyan etették meg, de azt állította, hogy teve meg elefánt nem volt, noha pont ezeket néztük hosszan, mert ezek "produkálták" magukat. De az élet minden területén így van, ha pl. azt mondja, hogy a X. megverte az óvodában, azért fáj a lába, akkor kiderül, hogy az a gyerek nem is volt aznap oviban, hanem elesett az udvaron és azért fáj a lába. Természetes ez ebben az életkorban ?
Biztos rosszul csinálok valamit vele kapcsolatban, de nem tudom, mit. Hogyan neveljem, hogyan viszonyuljak ezekhez a dolgaihoz ???
Válasz
Feltehetően semmit sem csinál rosszul, de talán segít, ha néhány dolgot elmesélek. Az óvodáskorú gyermekekre nagyon is jellemző lehet az agresszió, a hirtelen érzelmi kitörés, a gyakori hangulatváltás, õk ugyanis még nem tudják felnőtt módra könnyen és gyorsan feldolgozni az örömüket, bánatukat, félelmeiket, sérelmeiket. Éppen ezért a viselkedésben (is) megjelenik a gyermek minden érzelme. Nagyok lehetnek persze az egyéni különbségek is: egyik gyerek szélsőségesebben fejezi ki az érzelmeit, mint a másik. Az sem mindegy, hogy az óvodában mit hall és lát a kisgyermek, hiszen valóban a gyerekek egymástól is eltanulják az agresszió különböző, és a felnőtteknek nem mindig tetsző kifejezési formáit, mint ahogy sok más, elfogadott viselkedést is megtanulnak.
Ha korábban nem viselkedett így a gyermek, akkor az is felmerül bennem, hogy talán az óvodában éri valami olyan, ami miatt otthon lesz agresszív. Lehet, de ez csak feltételezés, hogy az óvodában semmiféle "agressziót" sem engednek, több dolgot is, pl. hangoskodás, egy játékon való veszekedés, kisebb verekedés, vagy játékos birkózás, komolyan büntetnek, tiltanak. Az is lehet, hogy az Ön kisfia nem tud vagy nem mer agresszív lenni valami vagy valaki miatt az óvodában, és otthon adja ki a haragját, ahol mégiscsak lehet. Talán érdemes lenne megtudni az óvónőktől, hogy milyen is ez a kisfiú az oviban, mit csinál, jól érzi-e ott magát, vannak-e barátai, mivel és kikkel játszik, stb., szóval, ami egy szülőt egyáltalán érdekel a gyermekével kapcsolatban.
Mit lehet tenni? Bármi is az oka, talán segítség az, ha hagyja, illetve lehetővé teszi, hogy a kisfiú kifejezze az agresszióját, de nem rugdosással, haj húzogatással, hanem más, elfogadható formában és módon. Olyan dologra gondolok, hogy pl. lehetne olyan játékot játszani, amiben szabad "agresszívnek" lenni, ahol lehet a homokvárat ledönteni vagy lebombázni pl. homokbombával, autónak karambolozni, ahol lehet az apukával birkózni, "megverekedni", ahol lehet futni, labdát rúgni, ellenséget elkapni. Nem szeretnék evvel kapcsolatban még több példát adni, hiszen az volna a fontos, hogy a gyermek maga fejezze ki a saját módján a saját érzelmeit, és ne feltétlen kívülről adjanak neki lehetőséget vagy érzelem kifejezési formát és tartalmat. A sportolás, rohangálás, biciklizés, birkózás más, azt lehet kezdeményezni, szorgalmazni, hátha kedve van hozzá. Én azt gondolom, hagyni kell, hogy a játékban minden lehetséges megtörténhessen, nem kell tehát félni a gyermek agressziójától, sőt abban példát is lehet neki mutatni, hogy hogyan fejezi ki a szülő a haragját, indulatait másokkal szemben. Nem lehet persze elvárni, hogy a négy és fél éves gyerek azonnal ugyanolyan ügyes legyen ebben, mint a felnőtt, de lassan majd megtanulja, elsősorban a szülői példából. A mesélés közben szerintem nem kellene engedni a hajhúzást, harapást, vagy játékba kell átvinni, átfordítani a gyermek támadását, vagy határozottan, de nem ellenségesen leállítani, hiszen így nem lehet mesélni. Vagy játszunk és birkózunk, vagy mesélünk. Érdemes hagyni, hogy a kisfiú válasszon mesét, olyat, ami kifejezi az ő érzelmeit, sőt meséket is készíthetne, ahol megint csak minden megtörténhet, baj nélkül. Hiszen ezt, ahogy írta is, úgyis megteszi a gyermek: gyakran fantáziál.
Evvel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy az óvodáskori fantáziálás semmilyen mértékben sem kórós, hanem nagyon is természetes jelenség. Ebben is nagy különbség van a gyerekek között. A fantázia, és persze a játék is, az egyik kifejezőeszköze a kisgyermeknek, amelyben újra és újra eljátssza, elmeséli, kitalálja azt, ami őt érdekli, amit szeretne, ami után nagyon vágyik, vagy amitől nagyon fél, szorong, amit lát maga körül, és amivé válni szeretne. Hagyni kell tehát, hogy gondoljon, fantáziáljon azt, amit szeretne, ez tulajdonképpen egy teljesen normális, egészséges érzelmi szelep az ő számára. Emellett a gyermek gondolkodása úgyis fejlődik, és nem kell attól tartani, hogy beleragad majd a maga által teremtett, elképzelt világba.
Nem tesz tehát semmit rosszul, de talán könnyebben és természetesebben lehetne fogadnia a kisfiú agresszióját, furcsa meséit, hiszen agresszió bennünk, felnőttekben is van, csak mi már megtanultuk elfogadottabb módon kifejezni mindezt.
Dr. Kőrössy Judit








