Kérdések-válaszok

Az én fiam öt éves, és...

Az én fiam öt éves, és csak az utóbbi időben vált igen agresszívvá. Pontosan nem tudnám meghatározni, mióta, de az biztos, hogy egészen feltűnően csak néhány hete. Öten vannak testvérek, ő a középső. A legkisebb 4 hónapos. Eleinte nagyon örült neki, becézgette, játszott vele, legutóbb mégis azt mondta, hogy kitolja a babakocsit a kocsiútra, de annyit meg is tett, hogy a babakocsit két kerékre billentette, hogy szinte kicsúszott a kisbaba. Korábban kifejezetten könnyen kezelhető, mosolygós, jólelkű fiúcska volt, amolyan mindenki kedvence gyerek.
Nem tudom, mi történhetett vele, de - és végülis most térnék rá a másik kérdezőnek adott válaszra - az óvoda, ahova jár, kimondottan szélsőségesen engedékeny intézmény, lévén osztrák óvoda, most ugyanis átmenetileg Bécsben élünk. Itt az a nevelési elv, hogy mindent rá kell hagyni a gyerekre, az óvónők, tanítók egyáltalán nem avatkoznak közbe, csak ha vér folyna. Úgyhogy aki agresszív akar lenni, az lehet is az óvodában bátran. Az egyik óvónéni éppen ezért készül most otthagyni az óvodát, mert - mint mondja - ő nem bírja ezt a tempót.
A fiamnak barátai is vannak az óvodáscsoportban, tehát még egyedül sincs, valamint itthon is kiélheti agresszióját a testvéreivel. Azt nem értem akkor, hogy velem miért ellenséges, miért szófogadatlan, miért durva - megüt, megrugdos -, miért dacos, sértődékeny. Már előfordult, hogy utcai rendezvényen megsértődött, megmakacsolta magát, hogy nem jön haza, végül el is tűnt.
Sajnos nem tudom kötni valójában semmilyen családi eseményhez a gyerek megváltozását.
Számomra negatív viselkedésének élét humorral próbálom elvenni, amikor hatástalan - mindig -, akkor pedig magára hagyom azzal, hogy nem tudok olyan gyerekkel beszélni, játszani, stb, aki közben megüt engem.

Válasz

Úgy gondolom, hogy gyermekének agresszív viselkedése több összetevőre vezethető vissza. Egyrészt valóban nem jó a túlzott óvodai engedékenység, főleg, ha otthon más a nevelői felfogás. A fia ahhoz még kicsi, hogy különbséget tudjon tenni az óvoda és az otthon elvárásai, lehetőségei között, Egyébként a gyermekek egymás közötti agressziója gyorsan megszilárdul, hiszen, ha egy gyereknek olyasmi kell, ami épp másnál van, agresszíven fellépve nagyon gyorsan megkapja, amit szeretne. Számára a társával szembeni agresszív viselkedés eredményes volt, így aztán máskor is ezt fogja alkalmazni. A felnőttek által állított korlátokra, más viselkedési minták tanítására van szükség ahhoz, hogy a gyerekek számára ne az agresszió legyen az elsődleges. Azt hiszem, mivel a fia az óvodában ezt a viselkedést folytatja, számára kézenfekvő, hogy otthon is hasonlóképpen viselkedik.
A másik ok a féltékenység, amit nem vetnék el teljesen. Öt gyerekre figyelni, mindegyik igényeit kielégíteni nem kis teljesítmény. Mi csak három gyermeket nevelünk, de a mindennapok során előfordulnak olyan helyzetek, amikor valamelyik igénye - itt elsősorban a gyengédség, a vigasztalás, az ölbe vevés igényére gondolok - kielégítetlen marad. A nagyokról nem írt, de a három kicsi még biztosan igényt tart az anyai figyelemre. Ezért tartom elképzelhetőnek, hogy az agresszív kitörések mögött nem csak az óvodai minta, hanem a féltékenység is meghúzódik. A megoldása - a humor - nagyon jó, azt hiszem, még sokáig alkalmaznia kell, egészen addig, amíg a fia elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse a dolgokat, ez kb. 8-9 éves kor körül várható.
Összefoglalva, az Ön által leírtak alapján átmeneti dologról van szó, a családi minta, az Ön viselkedése, példája erősebb lesz, mint az óvodáé.
Izsó Ildikó