Kérdések-válaszok

Lányom 1 éves, és...

Lányom 1 éves, és nagyon "anyás", ami apásat is jelent. Sok jó szándékú ismerős szerint ezt nem szabadna hagyni, és többet kellene idegenek közé vinni és otthagyni, sírás után majd megszokja. A férjem, akinek már az előző házasságából 3 gyereke van, szerinte addig amíg a gyerek nem akar magától menni, addig ne erőltessük, mert ez lelki traumát okoz. Erre jó példa volt, hogy tegnap idegenekkel utaztunk egy buszban, és lányom nem látott mindig, hazafelé óriási hisztit csapott egész hazáig, és ma még az imádott nagyszüleivel se volt hajlandó ellenni. Jó lenne, ha nem lenne ennyire hozzánk ragaszkodó, de azt se szeretném, ha stresszel küzdene egész életében!

Válasz

Az egy éves gyermek még nagyon igényli a szülőkkel való kapcsolatot, számára ez jelenti a biztonságot a nagy és ismeretlen világban. Ráadásul 8 hónapos korától kezdve jó darabig, az anya távolléte kellemetlen, kínos élmény a gyerek számára, ha idegen jelenik meg a közelében gyakran sírva fakad, bizalmatlan. A gyerek ugyanis a biztonságot jelentő anyát/apát várja minden felé közeledő idegenben (ez növeli a várakozással járó feszültséget), s ha észreveszi, hogy valaki más jön, csalódik esetleg sírva fakad. Ez a jelenség a fejlődés velejárója, azt mutatja, hogy az anya/apa és a gyermek kapcsolata megfelelően alakult, közöttük szoros kötődés alakult ki.
Az első, szorongás-szerű élmény tehát akkor jelenik meg, amikor a szeretett személy megszakítja a kapcsolatot (egyszerűbben: magára hagyja a gyereket) Igazi szorongásos feszültség akkor lép fel, amikor a szeretett személy után vágyódó gyerek csalódik a várakozásában. A mindennapokban, az élet természetes folyamatában gyakran előfordul, hogy a gyereket hol ezért, hol azért magára kell hagynunk néhány percre. A későbbi fejlődés miatt azonban nagyon fontos, hogy ebben az egy éves kor körüli időben a szülők állandóan jelenlévő személyek legyenek a gyerek életében. Vagyis a gyerek lehetőleg minél kevesebbet csalódjon, és a várakozásának megfelelően az anya/apa jelenjen meg a környezetében, mint felnőtt. Ne hallgasson az ismerőseire, és ne "szoktassa" a gyereket az idegenekhez, mert ezzel pontosan az ellenkezőjét éri el annak, amit szeretne. Vagyis a kicsi eleinte egyre inkább anyás/apás lesz, egyre jobban ragaszkodik Önökhöz, ha pedig még tovább erőltetnék az idegenekhez való "szoktatást", végül egy bizalmatlan, visszahúzódó gyerek lenne az eredmény, aki a későbbiekben is nehezebben teremt majd kapcsolatot. A kicsinek egészen 3-4 éves koráig elsősorban az általa jól ismert személyekre anyjára/apjára van szüksége. Előfordulnak olyan családok is, ahol a nagyszülők, nagynénik már a gyerek születésétől fogva állandóan jelen vannak a gyerek környezetében, ekkor ők természetesen nem számítnak idegennek. Abban az esetben, ha a gyerek első életévében szinte csak a szülők vannak a kicsivel, akkor az Ő számára ez a két ember jelenti a biztonságot, mindenki más idegen. Később, ahogy nő a gyerek érdeklődése a világ iránt, nő a biztonságérzete is, egyre kevésbe lesz "apás" és "anyás". ( Tapasztalatom szerint ez sokkal gyorsabban bekövetkezik, mint ahogy ezt mi, szülők szeretnénk.)

Izsó Ildikó