Kérdések-válaszok
A kisfiamról írtunk...
Van egy másik dolog ami izgat, illetve nem értem, hogy miért csinálja.
Amikor elkezdett a bölcsibe járni, legalább egy hétig úgy kellett elválnunk, hogy a gondozónőknek kellett lefejteni az ujjait rólam, mert nem volt hajlandó elengedni. Borzasztó volt ez az időszak az ő számára és rám is. Ez aztán elmúlt, nem volt sírás többé.
Most azonban megint elkezdte, megint sírás és kiabálás van, mikor reggel elválunk. Ma is úgy kellett otthagynunk férjemmel, hogy nyújtotta a karját felénk és hívott minket. Azt hittem a szívem szakad meg, legszívesebben elhoztam volna, de tudom, hogy még rosszabb lett volna. Ottmaradtunk egy kicsit és hallgatóztunk, de nem hagyta abba a sírást.
Mikor beérkeztem a munkahelyemre, felhívtam a bölcsit és kérdeztem a gondozónőt, hogy megnyugodott-e a kisfiam. Azt mondta, hogy igen, de elég nehezen. Ők sem értik, hogy miért csinálja ezt, azt mondják mindig, hogy ez nekünk szól.
Ezt megértem, de most miért kezdte el megint?
Már gondoltunk arra is, hogy fél egy pár gyerektől, mert egyik nap is kérdezte, hogy xy bent lesz-e. És mikor nem volt bent az a gyerek akitől tart, minden gond nélkül berohant a szobába. Akkor mi lesz az iskolában, ha ott is lesz egy agresszívabb gyerek? És ott már komolyabban tudják egymást bántani.
Lehet, hogy ezek a reggeli "cirkuszok" megint abból adódnak, hogy nem mer szembeszállni a nála szerinte erősebb gyerekekkel?
Kivétel szokott lenni az a reggel, amikor a kedvenc gondozónője van ott. Akkor nem szokott már sírni. Lehet, hogy a közelsége annyira megnyugtatja, hogy teljes biztonságban érzi magát akkor?
Válasz
Leveléből arra következtetek amire Önök is, hogy a fia újból jelentkező elválási nehézségei a bölcsődei élményeivel lehetnek összefüggésben. A "kedvenc" gondozónővel kellene beszélniük, Ő hogyan ítéli meg a helyzetet? El tudom képzelni, hogy nála/vele jobban biztonságban érzi magát a fia, többet veszi ölbe, dajkálja, nagyobb figyelmet fordít rá. Egyébként az 5 hónap nem hosszú idő, a "visszaesések" nem ritkák, főleg a hosszabb otthon töltött idő után (hétvége, betegség) jelentkeznek. Gondoljon bele, a fia 3 évig Önnel volt, neki nem egyértelmű, hogy most váratlanul miért kell Öntől elválnia minden reggel? Nem érti, hogy azért, mert 3 éves lett, miért kell gyerekek közé mennie, egyedül ott maradnia? Valószínűleg szívesebben maradna Önnel otthon még egy darabig. Az én hároméves fiam az óvodát nem bírta, mivel a lányunkkal itthon volt a férjem, még egy évet várhattunk. Most szeptemberben minden különösebb gond nélkül ment vissza ugyanabba az óvodába, ugyanabba a csoportba, jól érzi magát, "annyira rendetlen, amennyire kell" -ezek az óvónő szavai. A három éves határt a jogszabályok írják elő, még ez is nagy kedvezmény a gyerekeknek, más országokhoz képest. Vannak azonban olyan gyerekek, akik érzelmileg más ritmusban érnek, fejlődnek. Nekik a 3 éves közösségbe adás még korai, ezért hosszabb ideig tart a beszoktatás. Az Önök lelkiállapotát teljesen megértem, én is sírtam az óvoda előtt a kocsiban, amikor le kellett fejteni a gyerekem kezét a nyakamból.
Az iskola miatt ne aggódjanak, addig a fiuk még 3 évet jár óvodába, addig még "beletanulhat" a közösségbe, és érzelmileg is sokat érik, változik.
Legyenek a fiukkal nagyon türelmesek, próbáljanak beszélni vele, hogy mindkettőjüknek el kell menniük dolgozni, ezért kell a bölcsi. Reggelente adjanak neki valami apróságot, amit magánál tarthat, ami vigaszt nyújt a számára, amit megnézhet, ha hiányoznak neki. Egyszer azt a megoldást találta ki egy anyuka, hogy készítettek képet a gyerekről és magáról, vettek két kis kinyitható láncra fűzhető medált és abban tették a képeket. Ezt mindketten, a mama és a gyerek is magánál tartotta, így sikerült az elválás fájdalmát csökkenteni. A négyéves óvodás fiam is visz magával mindig valamit, ami az otthonra emlékezteti. Mindennap megkérdezi, mikor megyünk érte, mi pedig igyekszünk nem késni.
Továbbra se bíztassák a fiukat a gyerekekkel való szembeszállásra, neki az Önöktől való elválás nagyobb gondot okoz, valószínűleg ezért nem tud "önérvényesítő" lenni. Bele kell szoknia, törődnie ebbe a naponkénti elválásba, a gyerekek csoportjába való beilleszkedés csak ezután jöhet.
Izsó Ildikó
