Majdnem 4,5 éves...

Az, hogy nevelési elvei vannak, nagyon jó ugyanis következetességet biztosít az Ön számára, ami a sikeres nevelés egyik feltétele. A másik feltétel, hogy a szülő időnként elgondolkodjék azon, vajon mi válthatja ki gyermeke viselkedését. Ez főleg akkor hasznos, ha rendszeresen ismétlődő viselkedéses megnyilvánulásról van szó. A leggyakoribb okok között szerepel a testvérek közötti féltékenység, ami általában mindkét gyerek részéről tapasztalható, de más-más formában. Általában intenzívebb a kis korkülönbséggel született azonos nemű gyerekek között. A testvérféltékenység hátterében legtöbbször megfigyelhető a szülői figyelem iránti fokozott igény és a testvérrel való rivalizáció.
Az Ön esetében is azt javaslom, próbáljon elgondolkodni azon vajon mi lehet lánya viselkedésének oka: testvérféltékenység, több szülői figyelem kiharcolása, nagyobb önállóság elérése? Egy gyereknél csak akkor fogjuk elérni, hogy viselkedése megváltozzék, ha a saját reakciónkon is változtatunk. Amikor mi egy "bejáratott", megszokott rutint (ne csináld ezt vagy azt, mondjuk gyereknek, aki persze tovább csinálja a tiltott dolgot, mi megismételjük a felszólítást, a gyerek még intenzívebben folytatja, mi rákiáltunk, megfenyegetjük vagy otthagyjuk), tehát ha egy ilyen, naponta ismétlődő helyzetben mi másként tudunk reagálni, akkor a gyerek viselkedése is változni fog. Ez persze nem könnyű, mi is a szokásaink rabjai vagyunk, csakúgy, mint a gyerekek. Elnézést, hogy talán egy kicsit filozofikusra sikeredett a válaszom eleje, de konkrét tanácsot ilyen helyzetben nehéz adni, mivel nem ismerem a pontos helyzetet.
Az alvással kapcsolatban: valóban lehet összefüggés a között, hogy Ön megvárja, míg elalszanak a lányai és az éjszakai vándorlások között. A gyerekek megébrednek éjszakánként és önkéntelenül is azt a helyzetet keresik, amiben elaludtak. Mivel Önt nem látják, keresésére indulnak. Egyébkent a testvérek egy szobában való önálló elalvásra szoktatását azért javaslom, mert az elalvások előtt az egyedüllétükből adódóan egymásra vannak utalva, ami segíthet a testvérféltékenység csillapulásában, illetve egyfajta testvérek közötti szövetség kialakulásában. A vándorlásokról is le lehet szoktatni a gyerekeket, ehhez vállalni kell az eleinte jelentkező tiltakozásokat, és minden esetben vissza kell kísérni a gyereket az ágyába, meg kell nyugtatni, ha tiltakozna. Mivel ez eleinte egy éjszaka többször is lejátszódhat, a szülők általában vállalják az "éjszakai vándorral" való együttalvást, mert így Önmaguk számára is nyerhetnek egy kis pihenőidőt.
A nevelés során a gyerekek elé több korlátot is kell állítani, vagyis meg kell tiltani neki ezt-azt. Ennek több oka van, egyrészt vannak dolgok, amelyekre még nem képes, vannak, amik veszélyesek számára. A gyereknek ahhoz, hogy megismerje viselkedésének korlátait gyakran kell azokat feszegetnie próbálgatva, hogy ezek a korlátok valódiak-e. A szülő ebből annyit érzékel, hogy már megint valami olyasmit csinál a gyerek, amit nem szabad. A gyereknek viszont meg kell ismernie a határokat, mert csak a szilárdan meghúzott határokon belül érzi biztonságban magát. A korlátoknak persze mindig alkalmazkodniuk kell a gyerekhez, vagyis változniuk kell, ahogy a gyerek növekedik, fejlődik. Ez persze azzal jár, hogy a gyereknek újra és újra meg kell tapasztalnia az új határokat. Ez a "határ-tapasztalás" feszültséggel, konfliktussal jár, a gyerekkel éreztetni kell meddig mi van a számára megengedve. Ennek egyik módja, hogy a helytelen viselkedést szankcionálják, vagyis büntetik. Büntetésre -ami a viselkedés negatív következményének megtapasztalása - szükség van, csak a módja nem mindegy. A testi fenyítés hosszútávon nem vezet eredményre, sikeresebb valamilyen kedvezménymegvonás alkalmazása. A büntetés akkor sikeres kisgyerekkorban, ha időben gyorsan követi a helytelen viselkedést, a szülők elmondják, hogy mi volt a helytelen a gyerek viselkedésében, s megmondják azt is, mi az általuk elvárt viselkedési forma. Később pedig, amikor a gyerek az elvárt viselkedést produkálja, azt meg kell erősíteni, vagyis jutalmazni kell. Elég ha megdicsérjük a gyereket. Általában az első két összetevővel nincs baj, az már ritkábban tapasztalható, hogy a szülő elmondja a gyereknek, mit kellett volna tennie, az pedig még ritkábban, hogy a kívánt viselkedést megdicsérik.
Összefoglalva: a gyerek életkorához alkalmazkodó korlátok állítására, azok következetes betartására szükség van csakúgy, mint a helytelen viselkedés vagy a korlátok átlépésének szankcionálása.
Izsó Ildikó