Hollandiában élünk,...

Amikor többször elolvastam a levelét arra jutottam, hogy teljesen egyetértek Önnel. Az, hogy Önöknél Hollandiában egybemossák az óvodát és az iskolát nem szerencsés. A levelét olvasva először az jutott eszembe, hogy Hollandiában a pedagógusok miért akarnak állandóan célzottan fejleszteni, miért nem bíznak a gyerekben? Aztán az is eszembe jutott, hogy egy négyévesnek elég feszítő lehet az egész napos strukturált program, a 35-40 perces játékos foglalkozást is soknak vélem.
A gyerek fő tevékenysége a játék, de nem a fejlesztő a játék. A gyerek attól fejlődik, hogy a szabad játék során a saját ütemében haladva ismerheti meg a világot, dolgozhatja fel az őt ért élményeket. Önöknél az élményt biztosítják, de hol van a feldolgozásra szánt idő? A fejlesztő játék, mint a neve is mutatja, fejleszt, tehát tanít. Miért van erre szüksége egy egészséges 4 évesnek? Miért nem mesélnek nekik, hagyják őket, hogy rajzoljanak vagy játszanak úgy, ahogy kedvük és érdeklődésük diktálja? Emellett az egy óra szabadban eltöltött idő is kevés, ha ez a rendszeres gyakorlat. A fejlődő szervezetnek legalább 2-3 órás szabadban való tartózkodás szükséges, hogy a mozgásigényét ki lehessen elégíteni, s biztosítva legyen az optimális oxigénellátás is. Itt nem a tornára kell gondolni, hanem ismét a szabad játékra, csináljon úgy és azt, amit akar a gyerek, természetesen a biztonsági határok mentén. A fizikai aktivitás során tapasztalhatja meg, mire is képes valójában, mit tud és mit nem tud megcsinálni. Ügyesedik a próbálkozásokkal, s ez kedvezően hat vissza egyéb tevékenységeire is. 
Nekem túlzottnak tűnik a foglalkozások mértéke és tematikája is. Nagyon kötött és nagyon fárasztó lehet ez egy 4 évesnek. Ebben a korban nem ara van szüksége a gyereknek, hogy szellemileg elfáradjon, sokkal inkább a fizikai fáradtságot igényli. Nem írta, hogy ebéd után alszanak-e a gyerekek? Ugyanis a szervezetük nagyon igényli a délutáni pihenést, ráadásul alvással igazán csak a fizikai fáradtság pihenhető ki, a szellemi nem. 
A Waldorf rendszer Magyarországon is működik, az óvodától most már az érettségiig. Én úgy tapasztaltam, hogy az Ön által említett antropozófia nálunk nem kap hangsúlyt. Nagyon sokan adják az óvodába a gyereküket, sőt még az iskolát is ott kezdik el, majd egy-két év múlva átviszik a gyereket egy normál általános iskolába. Érdeklődjön utána, hogy van-e lehetőség ilyen átjárásra?
Az óvodáskorban, de még a kisiskolás kor elején is a felnőtt személye a meghatározó, csak kb. 9 éves korban váltanak a gyerekek, és lesz a legfontosabb számukra a kortárscsoport. Addig a velük foglalkozó felnőtt személyén keresztül ítélik meg (szeretik vagy sem) az intézményt is. Ha a gyerek valamiért nem szereti a felnőttet, aki vele foglalkozik (pl. túlzott követelményeket állít fel vele szemben, nem veszi figyelembe a kívánságait, túlzottan korlátozó, érzelmileg elutasító), akkor a tevékenységben sem fogja örömét lelni, amit a felnőtt kínál neki. Ha tehát a gyerek nem érzi jól magát egy helyen, mert nem megfelelő számára, akkor hiába tesznek akármit a körülötte lévő felnőttek, az egész fejlesztés céltévesztetté válik.
Kedves Asszonyom! Nem tudom, hogy véleményemben mennyire befolyásol -mert hogy befolyásol az biztos, - a kultúrák közötti különbség. Azt tudom, hogy a magyar óvodapedagógia világhírű, az óvónők képzése nagyon magas színvonalú. Úgy vélem, talán nem véletlenül. 
Ön azt kérdezte levelében, hogy mit tegyen? Talán megérti, hogy nem mondhatom meg, hogy ezt vagy tegye, mert nem ismerem az összes körülményt, s gyermekének nevelése is az Ön és férje felelőssége, így a döntést is Önöknek kell meghozniuk. 

Izsó Ildikó