Találatok a „táplálkozás” kifejezésre:
Visszaöklendezi az ételt
14 hónapos a kislányom! Mindig is macerás volt az etetése! Nem igazán eszi meg a darabosabb ételeket, még mindig pépesítem a kajáit! A boltit megeszi, meg a kiflit is elnyámmogja mostmár! A picivel nagyobb falatkát kap be( pl a kisujjamon a köröm, vagy még akkorát sem), öklendezni kezd és olyankor vissza is jön egy kevés kaja! Abszolút nem hajlandó rágni! Most jön 7dig foga! Normális ez ebben a korban? Nem kellene már rendesen ennie a vajaskenyeret meg hasonló ételeket! A visszaöklendezés ijeszt meg nagyon! A kislányom 77cm és
8650gramm!
Tisztelettel:
Némethné Hajni
Kedves Hajni!
A szopizás vagy cumizás után a szilárd táplálkozás megtanulása nagyon komoly feladat egy kicsinek, és rengeteg türelmet igényel a szülőtől is. A fogak kibújása csak egy a rengeteg feltétel közül, aminek ahhoz kell teljesülnie, hogy a kicsi szilárd ételt biztonsággal tudjon enni. A nyelvének, rágóizmainak, garatjának meg kell tanulnia a falatot hatékonyan mozgatni ide-oda a szájüregében ahhoz, hogy megfelelően fel tudja aprítani és végül le is tudja nyelni. Emellett a kanál használata vagy az ennivaló kézzel megfogása, szájhoz ügyeskedése is nagyon komoly mozgási koordinációt – és épp emiatt rengeteg gyakorlást igényel. A szilárd ételek sokszor új ízeket, állagokat is jelentenek. A „táplálkozási mozgás” mellett a kicsiknek mást is gyakorolni kell: hogy mit éreznek akkor, amikor éhesek, milyen magatartássorral tudnak jóllakni és honnan tudják, hogy már jóllaktak. Ebben a folyamatban nem szabad „okosabbnak” lenni náluk: nem a szülő tudja megítélni, hogy mikor melyik ételből mennyire van szüksége a gyereknek, hanem ő maga kell, hogy megérezze, megtanulja az egyes „éhségfokokat” és ételadagokat.
Arról nem is beszélve, hogy ebben a nagyon intenzív fejlődési szakaszban a gyerekeknek rengeteg más feladata is van az evésen kívül. Fantasztikus mértékben ügyesedik mindenféle mozgásuk, járni tanulnak, egyre ügyesebben fognak meg tárgyakat. Figyelik és utánozzák a körülöttük levő világot, hangsorokat próbálgatnak, stb. Vannak időszakok, amikor ez, máskor az a tevékenység, gyakorlás kerül előtérbe – olyankor a többi szükségszerűen háttérbe szorul.
Nagyon fontos tehát, hogy ne szabjunk szigorú határokat ebben az időszakban, hogy ebben vagy abban a korban ezt vagy azt meg kell tudni csinálni a kicsinek – így nem kell elvárni tőle azt sem, hogy épp annyi vajaskenyeret tudjon megenni, amennyit más gyerek hét foggal.
Leveléből úgy értem, hogy például a kiflit például ügyesen „elnyammogja”, gondolom a babakekszet, esetleg banánt, főtt almát is. Próbálja meg fokozatosan, lassan, egyre kevésbé „selymesre” pürésíteni az ételeket – és közben figyelni, hogy más téren (is) hogyan ügyesedik napról-napra a kislánya. Egészen biztos vagyok benne, hogy a védőnő, kislányát ismerve-látva jó tanácsokkal és megnyugtatással is segíteni tud majd.
Üdvözlettel,
Széklet
19 honapos kisfiunak eddig meg mindig laza, kremes allagu a szeklete. Mindig is ilyen volt neki, napjaban altalaban kétszer urit szekletet, de van hogy 3szor is. Taplalkozasa normalis, mindent eszik amit mi. Nem hasfajos, es 15 honapos koraig szoptatva is volt. Kellene aggodnom a szeklete miatt? Eddig meg egyszer sem volt neki olyan normalis allagu neki.
Egy egészségesen táplálkozó és szépen fejlődő gyermek esetében a napi 2x3x i lazább széklet nem tekinthető kórosnak. Általában nagyobb mennyiségű gyümölcs vagy gyümölcsé fogyasztás áll a háttérben. Probiotikum kúra (pl protexin restore) segít a bélcsatorna jó működésének kialakításában.
Dr. Kiss Melinda
csecsemő- és gyermekgyógyász, gasztroenterológus

Nem eszik az ötéves
Jó napot!
A fiam 5 éves és nem akar enni. A tej a fő tápláléka, ezen kívül alig eszik meg mást. Ami nem ízlik neki, azt kihányja. Ez a jelenség másfél éves kora óta van, amikor kórházba került laryngitisz, bronchitis és porallergia miatt. Addig mindent megevett, pépesítve. Most a tejen kívül puszta kenyér, kifli, sós rudacska, alma, banán, leveslét kenyérrel, csokit, túrókrémet, palacsinta, lángos az étrendje. Semmi más nem megy, mert hány tőle.
Az allergológus azt mondta, nem gond, mert jól fejlődik. Nagy,erős fiú a betegsége ellenére. 115 cm és 25 kg. Emiatt nem járhat oviba sem, mert ott semmit nem eszik meg, csupán a puszta kenyeret. Az egész család aggódik. Nem tudom,mit tehetnék még. Kérem,adjon tanácsot! Köszönöm.
Kedves Édesanya,
A túlzott tej és szénhidrát fogyasztása nem javasolt, mert eltelíti a gyermek pocakját és elveszi a helyet más értékes tápanyagokban gazdag ételek elől. Az ön által felsorolt ételek, melyeket szívesen megeszik gyermeke, tele vannak szénhidráttal.
A megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitel miatt fontos lenne, hogy a gyermek változatos ételeket kapjon. Minden nap szerepeljen zöldség és gyümölcs is az étrendjében.
Amikor kialakul a gyermek bizonyos ételek iránti szeretete, valóban megfigyelhető, hogy nehezen fogad el új ételtípusokat. A szülők és a család többi tagja tud megfelelő példát mutatni a gyermeknek a táplálkozásban. Egyék együtt gyermekével azt az ételt, amit szeretne, hogy elfogyasszon. Erőltetni nem szabad és ne dorgálja meg, ha újra és újra elutasítja. A hányás is az elutasítás egy formája: a gyerek szeretne irányítani és szeretné eldönteni, hogy mit akar enni. Ez nem minden esetben jó, mert így olyan ételek kerülnek a gyomrába, amik nem megfelelőek. A lényeg, hogy minden egyes napon kitartóan kell próbálkozni és kellő időt kell hagyni a gyermek számára, hogy az új ízekkel megismerkedjen és megszeresse azokat.
Menjenek el bevásárolni és készítsenek együtt ételeket a konyhában. A tálalásnál kisebb adagot tegyen a tányérra, azt szívesebben elfogadják a gyerekek és jelezni fogja, ha kér még belőle. Az ételeket díszítheti zöldségekkel is, hogy még kívánatosabb legyen a gyermek számára.
Üdvözlettel:
Pálinkás Zsanett
Védőnő, csecsemő- és gyermekápoló, a Milumil szaktanácsadója
Mik lehetnek az első ízek?
Magyarországon általában a magas vitamin-, ásványi anyag- és élelmi rosttartalmú gyümölcsökkel bővítik elsőként a kisbabák étrendjét, gyümölcslé vagy pép formájában (alma, őszibarack, meggy). A zöldségfélék közül a rostban gazdag burgonya áll az első helyen: szinte sosem vált ki allergiás reakciót, kitűnő fehérje-, C-vitamin és káliumforrás. Magas élelmi rost- és béta karotin tartalma miatt a sárgarépa is az elsőként adható ételek között szerepel. A táplálkozási piramis alapját képező gabonák közül a gluténmentes rizsből és kukoricából készült babaételek is elsők között szerepelhetnek a baba asztalán.
Kérdés:
Tisztelt Levélíró! Gyógyszerei kiváltásához méltányosságból kérhet támogatást. A méltányosságból történõ gyógyszer-támogatási lehetõségrõl a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 26.§ (1) bekezdése rendelkezik, amely kimondja: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár – az E. Alap éves költségvetésében meghatározott keretek között méltányosságból - a külön jogszabály / 1/2003.(I.21.) ESZCSM rendelet / szerint támogatással rendelhetõ gyógyszer árához a megállapított támogatási mértéket meghaladó támogatást nyújthat, a támogatással nem rendelhetõ gyógyszer, különleges táplálkozási igényt kielégítõ tápszer árához támogatást adhat. A törvény szerint méltányossági gyógyszer támogatás iránti kérelmét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Egyedi Méltányossági Ügyek Fõosztályának (1138 Budapest, Váci út 73/A. T:350-2001/4582) nyújthatja be. A törvény végrehajtási rendelete, a 217/1997. (XII.1.) Korm. rendelet 11/D §-a szerint a kérelemnek tartalmaznia kell a biztosított személyes adatait, TAJ számát, és a kérelemhez mellékelni kell - 3 hónapnál nem régebbi kórtörténeti összefoglalót, amely igazolja, hogy a biztosított kizárólag az igényelt termékkel, illetve ellátással kezelhetõ, látható el; - a biztosítottat kezelõ szakorvos javaslatát, amelybõl megállapítható a kért gyógyszer vagy különleges táplálkozási igényt kielégítõ tápszer neve, kiszerelése, pontos dózisa, a gyógyszerváltás, tápszerváltás indokoltsága (az eddigi terápiák, illetve az új kezelések várható hatékonysága), a támogatás idõtartama, - Magyarországon és az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT), illetve az Európai Közösséggel vagy az EGT-vel megkötött nemzetközi szerzõdés alapján az EGT tagállamával azonos jogállást élvezõ állam (a továbbiakban: EGT tagállam) területén forgalomban nem lévõ gyógyszer esetén, a kezelõorvos kérelmére az Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI) által engedélyezett és kiadott Járóbeteg Gyógyszer Igénylõ Lap-ot, Magyarországon nem, viszont az EGT tagállam területén forgalomban lévõ gyógyszer esetén, a kezelõorvos kérelmére az OGYI által kiadott véleményt és Járóbeteg Gyógyszer Igénylõ Lap-ot; - a kezelõorvos által - külön jogszabály (44/2004. (IV.28.) ESzCsM r.) szerint - kiállított vényt; - a biztosított nyilatkozatát a saját és a vele közös háztartásban élõk által - a kérelem benyújtását megelõzõ három hónapban - megszerzett jövedelemrõl.
Kérdés:
A pszichológián belül sokféle (szám szerint öt) nagy irányzatot tartanak számon, amiből azt hiszem, Ön egynek a képviselőjével találkozott, s ez a pszichoanalitikus irányzat. A pszichoanalízis Sigmund Freud nevéhez fűződik, ő volt az első, aki egy személyiségfejlődési elméletet alakított ki. Freud meglátása szerint az ember legfőbb hajtóereje az ösztön, legfőképp a szexuális ösztön ami, mint minden más ösztön, azonnali kielégülésre tör. Az újszülött tehát már az ösztönei között a szexuális ösztönt is magában hordja, s ez az ösztön életkoronként változó testrészt "száll meg". Annak alapján, hogy mikor melyik testrész a legfontosabb a gyerek életében, különféle fejlődési lépcsőfokokat különböztetett meg Freud. Legelőször például a száj a legfontosabb a kicsi számára, ezért is nevezik ezt a fázist orálisnak. Ez érthető, hiszen a táplálkozás az életben maradás feltétele, így egy újszülött számára a legfontosabb dolog, amikor az anyukája szoptatja. Ekkor az evés-ivás mellett a testi kontaktust, az érintést, az ölelést is megkapja a kicsi, ami az egészséges fejlődésének szintén nélkülözhetetlen eleme. A szoptatás élménye tehát egy tökéletes érzéssel jár, a csecsemő minden igénye egyszerre "elégül ki". A későbbiekben a fejlődéssel együtt más-más testrész kerül a figyelem középpontjába. A fejlődéssel-növekedéssel együtt a gyerek megtanulja, hogy az igényei nem teljesülhetnek azonnal, meg kell tanulnia várni. Ezzel együtt egyre több elvárással is szembe találja magát a gyerek, aminek meg kell felelnie (ez a nevelés, aminek során a társadalmilag elfogadott elvárásokat közvetítjük a gyerek felé). A személyiségében két szint alakul ki, az Id vagyis az ösztön-én, és az Ego, vagyis az én. Ez utóbbi szabályozza az Id impulzusait, próbál egyensúlyozni a lehetőségek és a kívánságok között. Freud a személyiségnek egy harmadik elemét is megkülönböztette, ez a Super-Ego, vagyis a felettes-én, ami a lelkiismeret kialakulásával van kapcsolatban, s egy bonyolult folyamat eredményeként a 7-8 éves kor körül alakul ki. A felettes én képviseli a szigorúságot, olyan, mint egy keménykezű szülő, aki mindig a szabályokra figyelmeztet. Mivel ezt a szigorú szülőt magunkban hordjuk, ez teszi lehetővé, hogy betartsuk a társadalmi normákat, szabályokat akkor is, amikor senki nincs jelen, amikor senki nem látja mit is teszünk. A felettes-én kialakulásának része az azonos nemű szülővel való azonosulás (az általa képviselt szabályok, szerepek elfogadása), amit egy "harc" előz meg az ellenkező nemű szülőért. Ennek a harcnak a gyerek nincs tudatában, csak a viselkedésből lehet erre következtetni. Ebben az időben a fiúk harcban állnak az apjukkal, a lányuk az anyjukkal. Aztán ez a harc elmúlik, következik egy hosszú, nyugodt periódus, majd jön a serdülőkor és a felnőttkor.
Ez tehát, nagy vonalakban a pszichoanalízis elmélete, amit természetesen sokan finomítottak korrigáltak, új elemekkel bővítették. Mint mondtam, ez egy irányzat a pszichológián belül, a többi irányzat másként közelíti meg a pszichikumot.
A hosszú bevezető után, ami talán nem volt felesleges, lássuk a konkrét kérdését, amire nagyon nehéz válaszolnom - talán ezért írtam a hosszú bevezetőt? - mert Ön egy terápiás kapcsolatban van egy kollégával, s nem a legjobb, ha ebbe a kapcsolatba valaki kívülről beavatkozik (egyszóval nem etikus). Így inkább a véleményem próbálom megfogalmazni, mintsem konkrét tanácsot adjak, inkább az anyai tapasztalatom írom le, így talán nem okozok nagy zavart. Bevallom, hogy én időnként "összebújtam" a gyerekeimmel, voltak ugyanis vándorlós korszakaik, amikor nem mindig volt erőm felkelni és visszavinni őket a saját ágyukba. Voltak "extra" alkalmak is, amikor történt velük valami napközben, amit nem tudtak megfogalmazni, elmondani, mert még nem volt rá szókincsük, akkor is igényelték az összebújásokat. Persze igyekeztem inkább nap közben kielégíteni a "vegyél ölbe" igényét, s éjszakánként a saját ágyukba küldeni őket. Nem mindig sikerült. Egyébként mind a mai napig mellém ül, hozzám bújik valamelyik a háromból, amikor leülök. Vagy az ölembe ülnek, vagy az ölembe hajtják a fejüket, egyszóval igénylik az anyai test melegét. A legnagyobb fiam 8 éves, a középső fiam 6 éves, a lányom 3. A pszichoanalízis sokat segített megérteni az emberi pszichikumból, de nem hiszem, hogy egyedül üdvözítő megoldással tudna szolgálni. Amióta én is saját gyerekeket nevelek, azóta sokkal megengedőbb vagyok, inkább hajlok az anyai ösztön szavára, mint a tudományéra. Egyébként egyre kevesebben mernek hallgatni az ösztöneikre, ennek része talán az is, hogy sok minden kikerült a pszichológiából a köztudatba, ami nagyon jó, hiszen tudatosabbak lettünk önmagunkat illetően, de ugyanakkor rossz is, hiszen sok embernek - főleg az anyáknak - lett lelkiismeret furdalása, "vajon mindent jól csinálok-e?"
A szorongás egy olyan félelemérzés, aminek nincs tárgya, vagyis az ember nem tudja megmondani, mitől fél. Ebben az állapotban a biztonság igényére még nagyobb a szükség, mint egyébként. Szinte elemi erővel jelentkezik az emberben, a "valaki védjen meg" igénye. Egy gyerekben még erősebb is lehet az igény a védelem iránt, mint egy felnőttben, akinek sokkal több eszköze van, hiszen felnőtt.
Nekem is lenne egy kérdésem. A kollégával ugye beszéltek az Ön helyzetéről, lelkéről is? Arról, hogy Ön mennyire érzi bizonytalanságban magát, érzelmileg mennyire nehéz az Ön helyzete? A felnőtt által átélt szorongást ugyanis a gyerek nagyon gyorsan átveszi, s mivel kisebb az eszköztára arra, hogy megvédje magát, gyorsabban alakít ki tüneteket, így a gyerek kerül pszichológushoz.
Egy kicsit hosszúra nyúlt a válaszom, elnézést, remélem sikerült valamit leszűrnie belőle.
Izsó Ildikó
Kérdés:
A gyermekek szexuális fejlődéséről egyre több szakirodalmi adat, kutatás és elmélet született/születik. A szexuális fejlődés ugyanolyan fejlődési folyamaton megy át, mint a mozgás vagy a beszéd tanulása. Ennek része, hogy a gyermek felfedezi saját testét, felfedezi, hogy egyes testrészek ingerlése, simogatása kellemes érzést okoz számára. Ez az öröm azonban más, mint a felnőtt örömérzése, ezért máshogy is kell viszonyulni hozzá. Hangsúlyozni szeretném, hogy a gyermek számára -akár fiú, akár lány - a nemi szervének ingerlése nem azt jelenti, mint ugyanez a felnőtt számára. A gyermeknél még nem töltődik meg szexuális tartalommal úgy, mint a felnőtt esetében. Egyszerűen csak jó érzést okoz a kicsi számára. A fejlődés különböző lépcsőfokain mindig vannak olyan testrészek, amelyek ingerlése hasonlóan jó érzést okoz, és arra indítja a gyermeket, hogy újra és újra előidézze ezt a jó érzést. Ilyen pl. a szopás, ami a csecsemő számára azon túl, hogy a táplálkozást biztosítja örömforrás is, aminek előidézésére, fenntartására törekszik. Biztosan Ön is emlékszik még arra, hogy a szoptatások végén mindig volt egy rövidebb-hosszabb idő, amikor a kicsi "cumizott", vagyis már nem szívott tejet, csak szopta a mellbimbót. Ezt hívják komfort szopásnak, amit egy kicsit engedni kell. Vannak olyan gyerekek is, akik sokkal többet szeretnének szopni, - úgy is mondhatnám, hogy ingerelni a szájukat a jó érzés és ezen keresztül a megnyugvás miatt -, ezért megtalálják az ujjukat és azt cumizzák. Aztán említhetném a játszó cumit is, amit szintén nagy lelkesedéssel szopnak a gyerekek.
A három éves kor táján az emésztőcsatorna "másik vége" kerül a figyelem középpontjába, összefüggésben a szobatisztasággal. Központi kérdés, hogy mikor, mit és hova ürített a gyerek. A pelenka lekerülésével felszabadul, hozzá férhetővé válik egy olyan testfelület, ami eddig el volt barikádozva, a gyerek érthető módon azt is szeretné megismerni, s közben megtapasztalja a kellemes érzést, amit a kezével okoz. Tehát a nemi szerv ingerlése, simogatása nem kóros, a fejlődéssel együtt járó természetes folyamat. Itt is a mérték a lényeges. Akkor van probléma, ha a gyermek nagyon gyakran ingerli önmagát, abbahagyja a játékát, vagy éppen a játék helyett is ezt csinálja, ha az öningerlés feszültségoldás egyetlen eszközévé válik.
Tehát, ha néha öningerlést végez a lányuk, reggel vagy este, ez nem baj. Még egy fontos megjegyzés. Szintén kutatásokkal igazolták, hogy ha egy cselekvést megszakítanak, nem engednek végigvinni, az olyan érzelmi feszültséget okoz, ami a szóban forgó cselekvés megismétlését idézi elő. Ezért nem jó, ha ebben az esetben rászólnak a gyerekre. A tiltás, a cselekvés végig vitelének megakadályozása csak erősíti a kényszert, hogy máskor - takaró alatt - megismételje a megakadályozott cselekvést. Ez egyébként a játékokkal is így van. Tehát ne szóljanak a kislányra, hagyják figyelmen kívül az öningerlését, inkább azt figyeljék meg, hogy mennyit végzi ezt a cselekvést. Ha túlzottnak tartják, vagy önmagukat szeretnék megnyugtatni, forduljanak a területileg illetékes Nevelési Tanácsadóhoz, ahol pszichológus segítségét kérhetik.
Izsó Ildikó
Kérdés:
Ahhoz, hogy a gyerekek kiegyensúlyozottan táplálkozzanak, vagyis minden szükséges tápanyaghoz hozzájussanak, nem kell feltétlenül mindig főtt ételt enniük! A gyerekek ízlése gyakran eltér a felnőttekétől, általában nem akkor éhesek, amikor a felnőttek ebédelnek vagy vacsoráznak, s leggyakrabban nem azt kívánják reggelire vagy vacsorára, amit a felnőttek jónak tartanak!
A gyerekek többnyire a húst és a cukrot szeretik, ezek a fejlődő szervezet építőkövei. Az édes dolgokkal nem szokott probléma lenni, hús helyett szerepelhet tej, sajt, vagy joghurt az étrendben, ezek valamelyikét szinte mindegyik gyerek elfogadja.
Nagyon gyakran előfordul, hogy a gyerekek nem akkor éhesek, amikor a család asztalhoz ül, érdemes erre is figyelni, s akkor ebédeltetni vagy vacsoráztatni a kicsit, amikor éhes. Ezek az időpontok nagyjából ugyanakkor vannak, s így lehetőség van arra, hogy rendszeres napirendet alakítsanak ki az étkezéseket illetően is. Ne erőltessék az evést, soha ne diktáljanak a gyerekbe semmiféle ételt!
Lényeges, hogy a "csak egyen valamit" megfontolás miatt két étkezés között ne kapjon a gyerek chipset, kekszet vagy cukros üdítőt, ne nassoljon. A napi csokoládé vagy édességadag legyen egy-egy étkezés része (pl. uzsonnára joghurt és egy szelet csoki).
A leveléből úgy tűnik, hogy a lánya sokféle ételt fogyaszt, olyanokat, amelyek megfelelőek a szervezete számára. A főzelék helyett próbáljon párolt zöldséget adni a kicsinek, a vitaminok így jobban megmaradnak az ételben, talán neki is nagyobb kedve lesz hozzájuk.
Elképzelhető, hogy az óvodában változik majd a helyzet, a gyerekek előszeretettel utánozzák egymást. Előfordulhat az is, hogy ott sem eszik majd úgy és olyan mennyiséget a lánya, mint amit elképzelnek. Szerintem nem kell aggódnia, a levele lapján a lánya hozzájut a számára szükséges tápanyagokhoz, nem táplálkozik egyoldalúan, úgyhogy nyugodjon meg! Ami fontos, még egyszer, hogy ne erőltesse az evést, mert abból több baj lehet, mint haszon. Véleményem szerint az a döntő, hogy a lánya hogyan gyarapszik súlyban, mennyire hajlamos a betegségekre, milyen virgonc. Főként a két utolsó szempont a fontos, mert ha nem beteges, ha szinte fáradhatatlan, akkor szervezete megkapja a megfelelő tápanyagokat.
A gyerekeknek már nagyon korán kialakul az ízlése, ami sok esetben nem egyezik a felnőttekével! Mint ahogy mi sem szeretünk minden ételt, úgy a gyerekek sem. Azt hiszem Ön jól ismeri a lánya ízlését, kínálja azokkal az ételekkel, amiket szeret.
Izsó Ildikó
Kérdés:
Természetesen nagyon szeretjük Andrist, a férjemmel is nagyon jó a kapcsolatunk. Andris mostanában nagyon sokat hisztizik. Ez igazán nem is zavarna, mert elég jól viselem, de nem csak sikít, hanem közben üti az arcát. Sokszor csinálja, szinte rögtön elkezdi, ha nem kap meg valamit, vagy nem azt csinálom, amit ő szeretne. Szerencsére most már egész nap vele vagyok, de a költözésnél egy hétre anyukámnál hagytuk Andrist. Azelőtt szeretett ott lenni, de mostanában ha arra megyünk, már tiltakozik, sír.
Ezenkívül az is bánt, hogy Andris nem hajlandó a bilire ülni (nem is erőltetem soha), és nagyon rossz az étvágya, néhány féle ennivalót eszik csak meg, de azokból sokat szokott enni. Úgy érzem, túlságosan szeretem a kisfiamat, nagyon óvom, így gátolom abban, hogy önálló lehessen. Kérem segítsen, mit tegyek, mert az nem jött be, amit eddig javasoltak, hogy ha sikít Andris, tereljem el a figyelmét.
A helyzete és a levele is összetett, ezért több részre bontanám a válaszomat is. A legfontosabb: ne legyen lelkiismeretfurdalása, nem követett el semmiféle nagyobb hibát. Ennek a tudatosítása az, hogy ezt elhiggye, az első lépés a megoldás felé. (Meggyőződésem, hogy egy gyereket nem lehet "túlzottan" szeretni, esetleg néha nem elég "okosan" szeretjük).
Tehát először a hiszti: Hároméves kor körül megnő az önállósodás igénye a gyerekekben, ezért az "én csinálom", "én akarom" egyre gyakrabban hangzik el. Ennek oka, hogy a gyerek értelmi és a mozgásfejlődésével egyre nagyobb kompetenciára tesz szert a világgal kapcsolatban, vagyis egyre több mindent képes megtenni abból, amit elhatároz (pl. "odamegyek a polchoz, leveszem a játékot, ha nem érem el, odaviszem a kisszéket", stb). Előbb-utóbb minden három év körüli gyerekben tudatosodik, hogy mindezt "ÉN" csinálom, egyre magabiztosabbak lesznek, lassan úgy gondolják, hogy bármire képesek. Ez persze nincs így, csakhogy a korlátokat most már nehezebben viselik. A fejükben ugyanis nem az van, hogy ezt nem tudom megtenni, mert még kicsi vagyok, hanem az, hogy nem tehetem meg, mert nem engedik. Két akarat feszül egymásnak: a szülő tiltása és óvása valamint a gyerek akarata. Ez okozza a konfliktust, ami a hisztihez vezet. Amit tehát mi hisztinek nevezünk, az a gyermeki akarat korlátok közé szorításából fakadó tiltakozás. Ez lehet látványosabb és lehet szelídebb, de mindenképpen meg kell jelennie a fejlődés folyamán, mert a gyerek akaratának fejlődését jelzi. Egyszóval szükséges, ha nem is kellemes jelenség. Fontos, hogy a felnőttek ne törjék meg ezt az akaratot, csak józan korlátok közé állítsák. Amennyiben lehet, engedjék érvényesülni az akaratot, teremtsenek választási lehetőségeket. Pl. szeretné megnézni, hogyan ég a gyufa, ezért leveszi a polcról és kivesz egy szálat. Ezt persze nem lehet hagyni, hiszen még nem képes felmérni a tűzzel járó veszélyeket, ezért a gyufát olyan helyre kell majd tenni, ahol nem férhet hozzá. Jó azonban megmutatni, hogy hogyan ég a gyufa, milyen gyorsan ellobban a láng, lehet két három szálat vele együtt elégetni, esetleg meggyújtani egy gyertyát. Lehet közben mesélni a tűzről is. Ezzel a kíváncsiság, ami a háttérben van, kielégült, az "én csinálom"-nak is engedtünk, és azt is tudjuk, hogy a gyufát ezentúl még magasabbra kell tenni. Vannak olyan helyzetek is, amikor nem lehet engedni, vagy nincs idő a szemlélődésre, ekkor a gyereknek el kell fogadnia, hogy most nem lehet valamit megtenni. Ez zökkenő mentesebb, ha gyakran vele együtt teszünk meg dolgokat. Ami a konkrét problémát illeti. Az arccsapkodás és a sikítás múló dolog, az anyai riadalom csak segíti a fennmaradását. Amit tenni lehet: csendesen szólni Andrishoz és megvárni, míg elmúlik. Baja nem lesz belőle, hogy egyszer-kétszer pofon üti magát, ha tapasztalja, hogy nincs eredménye, abba fogja hagyni. (Az én fiam a padlószőnyeghez verte a homlokát, néha pontos lenyomat volt a fején a mintából). Csendesen közölni kell Andrissal, hogy ha befejezte e hisztit, akkor .és itt már Önnek kell döntenie a szituációtól függően, hogy mit mond. Enged-e valamennyit, vagy közli a fiával, hogy nem lehet ezt vagy azt megtennie. Itt is nagyon fontos a következetesség, ha egyszer valamit nem lehet, akkor azt egy darabig tényleg ne lehessen megtenni.
Ami a nagymamát illeti: elképzelhetőnek tartom, hogy az egy hét hosszú volt, bár nem írta, hogy hogyan is zajlott pontosan ez a távollét (egyáltalán nem találkoztak Andrissal, vagy csak a napközbeni felügyelet volt a nagyié, előtte milyen hosszan vigyázott rá). Talán egy darabig nem kellene erőltetni az arra való sétálást, jöjjön a nagymama unokalátogatóba.
A bilivel várjon nyárig, ha jó idő lesz, lekerülhet a pelenka, hároméves kor körül gyorsan szobatiszták lesznek a gyerekek először nappalra, majd éjszakára. Ebben az ügyben várjon, egyenlőre kapcsolja ki a bilit, nem kell ráülnie Andrisnak, ha egyébként még pelenkát visel.
A levele alapján nem hinném, hogy rossz lenne az étvágya, talán van néhány étel, amit jobban szeret, mint mást. Abban az esetben, ha a gyerek előtt van étel és van választék, nem kap nassolni két étkezés között, akkor előbb utóbb kiegyensúlyozottabb lesz a táplálkozása. Fontos, hogy mindig legyen "evőtársa", vagyis ne egyen egyedül, hanem mindig Önnel együtt.
Izsó Ildikó
Kérdés:
Két éves kisfiam szinte születése óta vashiányos. Azóta egyre erosebb vaskészítményekkel próbálkozunk az orvos javaslatára, de ennek semmilyen eredménye sincs. Mik lehetnek ennek az okai? Lehet ez a vashiány táplálkozási gond?
Számomra (is) kissé elgondolkodtató ez a bizonyos születése óta vashiányos kifejezés. Ugyan az általam megfelelonek vélt válasz elott egy sor kérdésem lenne még, de megpróbálok általánosságban néhány gondolatot elmondani.
A vashiány napjainkban ismét probléma. Egyrészt a vashiány tényét a vérkép mellett egyéb, a vas-anyagcserére vonatkozó laboratóriumi vizsgálattal kell megállapítani. Azután - megalapozott szükségesség esetén - megfelelo készítménnyel el kell kezdeni a kezelést, és lemérni annak, a vérképzésre gyakorolt korai és majdan késobbi hatását, hatékonyságát.
Amennyiben a hiányállapot rendezheto, akkor a dolog lezárható. Ha nem, akkor meg kell keresni azon okokat, ami ide vezethetnek: pl. nem megfelelo módon történo gyógyszer bevétel, esetleges felszívódási zavar, vagy valami vérsejt-képzési zavar, stb. (Ez utóbbi megfogalmazás kicsit pongyola, de a szakmai kifejezéseket, a gondolatokat nem mindig tudom magyarítani megfeleloen.)
A táplálkozásról: valóban, ez is erosen befolyásolja a vasanyagcserét, mert egyoldalú táplálkozásnál, különbözo diétáknál könnyen kialakulhat. Tehát valóban a problémakörbe beletartozik a táplálkozás is.
Sajnos többet, és konkrétabban, hiszen vélhetoen Önnek a saját gyermekének a helyzete jelenti a gondot, csak a részletek ismeretében lehetne elmondani.
Dr. Péter György
Kérdés:
Kislányom 28 hónapos kérdésem, hogy gyakran érzem nem kellemesnek a leheletét. Talán ezt mondják acetonszagúnak? Fogai szépek, táplálkozik rendszeresen (bár kevés gyümölcsöt és fozeléket fogad el), okozhatja valami betegség, amit ki kell vizsgáltatni? S ha igen, hová kell fordulni?
A legtöbbször a relatíve kevés folyadékbevitel okozza kisgyermekkorban a kellemetlen- kissé aceton szagra emlékezteto- leheletet. Amennyiben a kevés ivás mellett még a lédús gyümölcsök és zöldségek is kimaradnak a táplálkozásból ez még inkább megjelenhet. A nyári idoszakban a folyadékigény még fokozottabb. Próbálják meg tehát kislányukat gyakrabban itatni, ásványvízzel, gyümölcslével, ebédje tartalmazzon kevés levest is. A nyári idoszakban legalább a gyümölcsök fogyasztását forszírozzák. Amennyiben ez sem változtat a helyzeten, esetleg kérjenek vizeletvizsgálatot, ebbol kiderül, hogy kisgyermeke valóban acetonaemiás-e? Az esetek túlnyomó többségében a megfelelo folyadékbevitel megoldja ezt. Ebben az életkorban már érdemes szép fogak mellett is rászoktatni a gyermeket az étkezések utáni fogmosásra.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
13 óra alvás elegendő kell legyen egy ekkora gyereknek. Nem tudom, mitől van nála ez a jelenség.
Kiegyensúlyozottan, változatosan, egészségesen táplálkozik, mozog, levegőn is van eleget. Mégis sokat fáradt.
Kérdésem, hogy milyen probléma állhat a dolog mögött (esetleg vese? avagy vashiány?) vagy csak alkati sajátosság nála? Nagyon fehér bőrű, vörös hajú
Kisfiánál a rendszeresen látható szem alatti szürke árkok-karikák fehér bőr/vörös haj esetében lehet alkati sajátosság. Ha azonban rendszeres és elegendő alvás, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett is fáradékonynak találják a gyermeküket érdemes lenne egy laboratóriumi vizsgálatot végezni, ahol az alapvizsgálatok mellett valóban célszerű lenne megnézni a vasszintet, a máj és vesefunkciókat, esetleg a vércukor szintet is. Néha kiderül, hogy valamilyen rejtett, fel nem ismert fertőzés húzódik meg a fenti tünetek mögött. Erre a laboratóriumi vizsgálatok többnyire fényt derítenek.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Azért nem kell nagyon megijedni egy ilyen cukoreredménytől, hiszen az éhgyomri cukor igazából nem is informatív. Sokszor elég, ha előző este jól beszalonnázik az ember. De azért azzal nem csinálsz bajt, ha kicsit jobban odafigyelsz az étrendedre, hiszen egészséges táplálkozással a baba tápanyagellátása is javul és azt pedig tényleg nem szabad megvárni, amíg
esetleg a cukor kóros értékeket ér el.
Egyél sok zöldségfélét, párolva, nyersen, sülve (grillezve). Sovány húsokat, főleg szárnyasokat szintén grillezve, kevés olajon megpirítva, párolva hozzá. Kevés legyen a szénhidrát, főleg a rizs, krumpli, kenyér. Kenyérből válassz rozsosat, vagy teljes kiőrlésű lisztből készülteket. Kerüld az
édességet, a nasikat. Gyümölcsöt is csak módjával, némelyikben igen sok a cukor! (pl. banán, datolya, stb.). Azért megehetsz egy-két almát, körtét, de ne vidd túlzásba!. Gyümölcslevek helyett igyál ásványvizeket, cukor nélküli gyümölcsteákat. Az üdítők is rengeteg cukrot tartalmaznak.
Makai Kinga
Kérdés:
Három hét múlva visszarendeltek kontrollvizsgálatra. Hallomásból tudom, hogy ez a probléma idővel rendeződik, de engem ezek az érvek nem igazán nyugtatnak meg, mert mi történik ha mégsem? Az lenne a kérdésem, hogy egyáltalán nem lehet befolyásolni, pl. táplálkozással, életmódváltással stb. ezt a folyamatot illetve mi történik akkor, ha nem rendeződik a probléma? Ha netalántán nem lehet tenni semmit és nem rendeződik a probléma, akkor mi a teendő a későbbiekben, mire kell vigyázni, lehet-e meg így is egészséges gyermekem? Milyen gyakorisággal fordul elő és mi az oka ennek a problémának? Emellett fölvetődik bennem a kérdés, hogy sok esetben eltérnek bizonyos paraméterek az átlagtól pl. vérnyomás, mégis az illető sokáig él gond nélkül.
A magzatvíz termelődése és felszívódása annyi mindentől függ, hogy lehetetlen elvárni a szervezettől a pontos szintentartást. Igenis ciklikusan változik és önmagában csak egy tényező... Az esetek többségében a teljes testi és szellemi nyugalom (hiszen ezek hiánya mindenképpen visszahat a méh és a lepény vér és tápanyag ellátására) rendezi az átmeneti zavart. Amit viszont keresni kell: olyan anomáliákat ki kell zárni, ami a magzat oldaláról befolyásolják a magzatvíz-egyensúlyt és itt elsősorban vesefejlődési zavarokra gondolok. Ha jól fejlődő gyomor és húgyhólyag látható az ultrahang vizsgálat során, akkor nagy valószínűséggel magzati ok nemigen áll fenn. Szerintem a tanácsaim megfogadása mellett nyugodtan várhatja a kontrollt. Célszerű, ha nagy tapasztalatú ultrahangos vizsgálja meg, mivel a magzatvíz megítélése erősen szubjektív...
Kérdés:
Objektív tény, hogy a terhesség növekedésével a méh felfelé nyomja a hasi szerveket és emiatt a mellkasban levő szív helyzete is megváltozik. A szív munkája is fokozatosan no. Emiatt egyfelől tudomásul kell venni, hogy a várandós anya szervezete kisebb fizikai terhelést bír. Másfelől a tele gyomor is okozhat mechanikai okokból szapora szívveréssel, esetleg nehezebb légzéssel járó panaszokat. És főleg az idegeskedés! A leírt panaszai a fenti okok együttes hatására - domináló pszichés hatással - jönnek létre. Rendezze át nyugodalmasabbra az életét és fogadja meg a táplálkozásra, fizikai-lelki terhelésre vonatkozó tanácsokat.
Kérdés:
Folyadékot igyon többet, legalább napi két litert tea vagy gyümölcslé formájában. Ha vérnyomása alacsony, a kávé vagy a tea ártalmatlanabb, mint az elmaradásából származó veszély. Teljeskörű kivizsgálás indokolt vashiány és vérszegénység irányában: az eredménytől függően kezelni kell.
Kérdés:
A terhesség első 12 hetében, addig, amíg a lepény kialakul és átveszi a hormonális vezérlést a sárgatesttől: addig a vegetatív funkciók legalább olyan labilisak, mint a pubertás, vagy mint a változókor idején. Jellemző az ingadozó vérnyomás, inkább alacsony. Mivel a hányinger miatt a kismama alig eszik-iszik, az alacsony vércukorszint és a folyadékhiány (amire külön is érzékeny a terhes anya szervezete) tálcán kínálja a tüneteket. Az ördögi kört sokszori, kismennyiségű, vitamindús táplálkozással, napi 1,5-2 liternyi folyadékbevitellel (legjobb a szénsavmentes gyümölcslé) lehet áttörni. Kávé, tea fogyasztható, de a colaféléket kerülje (foszforsav tartalma csökkenti a kalcium szintet!)
Kérdés:
SEMMI! Legyen büszke magára, hogy alkatát őrzi. A rossz nyelvek szerint úgyis attól kellene tartani, hogy amit az első félidőben szed fel, azt talán sose tudja leadni... Az ultrahang és a nőgyógyászati vizsgálat objektív dolog. Ha a baba jól fejlődik, akkor csak egyetlen fontos feladata van: pontosan leltározza fel, hogy miképpen éli (reménybeni) egészséges életmódját és ezt tartsa meg a végéig. Vitamin, gyümölcs, zöldség, fehérje és optimális mennyiségű szénhidrát.
Kérdés:
Az ovalocytosis a vörösvérsejtek egyik örökletes alaki rendellenességét jelöli. A szervezet által jól kompenzálható, enyhe vérszegénységgel járhat, mivel a sejtek alakjuk révén könnyebben sérülnek, illetve esnek szét.
Általában nem okoznak komolyabb tüneteket illetve következményeket, mint ahogy Önnél is csak most derült ki.
Véleményem szerint tehát a magzatra illetve a gyermekre nézve káros következménnyel nem kell számolni. Ugyancsak ezt gondolom Önnel kapcsolatban is.
Fontosnak tartom azonban azt, hogy a terhessége alatt gondosan ügyeljen a megfelelő életmódra és a megfelelő táplálkozásra, a rendszeres gondozásra
Dr. Péter György
Kérdés:
Tudnának tanácsod adni, hogy mivel ápoljam?
A bőr változása a terhesség alatt természetes dolog.
Problémáját megbeszéltem bőrgyógyász kollégával, aki a következőket javasolta: vagy a drogériákban vagy patikában kapható hidratáló testápolóval kezelje bőrét, naponta legalább kétszer (talán a patikában kaphatóban kevesebb az illatanyag, az allergizáló szer) A krém használata fürdés után mindenképpen javasolt, ill. amikor érzi, hogy feszül a bőre. Ne használjon bőrradírt.
Ha szedi a Maternát, akkor külön vitamint nem igényel a bőre, ha nem, akkor orvosától kérdezze meg, hogy mit javasol. A táplálkozásnak is nagy szerepe van a bőr állapotában, egyen rozskenyeret, ill. sok gyümölcsöt, zöldséget. Ha panaszai romlanának, keressen fel egy bőrgyógyász szakembert.
Tóth Anna
Kérdés:
Én úgy gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy minden (kórházi) viszonylag zárt közösség hordoz fokozott fertőzésveszélyt. Persze a villamoson utazás is, főleg télvíz idején. A neurológiai osztályokról szerzett (bevallom, felületes) ismereteim alapján én inkább a testi és lelki megterhelést emelném ki, mint rizikó tényezőt. Úgy gondolom, a terhesség második felében nem megfutamodás, ha nem vállalja tovább a munkát. Ha tudná, hogy milyen bagatell indokokat is figyelembe veszünk nap-mint-nap, pusztán a kisbaba és leendő édesanyja érdekében, akkor elhinné: az én fogalmaim szerint Ön már túlteljesített. A sikeres várandósság egyik kulcsa a teljes testi és szellemi béke. Ha otthon marad, a lehetőségek szerinti aktív életmóddal (sok friss levegő, rendszeres és egészséges táplálkozás, torna, nyugodt életmód, stb, stb) teheti a legtöbbet a babájáért.
Kérdés:
A füstölt házikolbász, és egyéb ilyen termékek egyáltalán nem a Toxoplasma típusos terjedési módjai, emiatt nem kell aggódnia, másrészt a terhesség idején egyébként is szűrjük ezt a betegséget (remélem más nőgyógyászati intézményekben is!).
Kérdés:
A máj belsőség, egy méregtelenítő szerv és ha egyáltalán okozhat bajt, inkább amiatt, hogy túl sok anyagcsere terméket tartalmaz, elsõsorban a fehérje anyagcsere bomlástermékeit. Nem tudok arról, hogy az ésszerű határokon belül máj evésével a-vitamin túladagolást el lehetne érni... Ettől még semmilyen kárt nem szenved, sõt, elõnyére válik, ha semmilyen (!) belsőséget nem fogyaszt terhesség alatt.
Kérdés:
Érdekes amit kérdez, nem tudom, hogy hol olvasta ezt az információt, ami szerintem egyébként nem is igaz. Általánosságban vannak a májfogyasztásnak ellenzői, amiatt, hogy a máj a szervezet méregtelenítő szerve. Ugyanakkor számos kórképben például kifejezetten ajánlották a májfogyasztást, illetve a májkészítményeket. Én azt hiszem, hogy semmi indoka nincs annak, hogy a kismamákat eltiltsuk a májtól. Mondom ezt egyébként annak ellenére, hogy én magam nem eszem májat, de nem azért mert olyan egészségtelennek gondolnám!
Kérdés:
A terhesség során nem ritka, hogy bizonyos dolgoktól undorodni kezd a kismama, vagy éppen ellenkezőleg, furcsa dolgokat viszont nagyon kívánhat is. Ez mindaddig rendben van, amíg a babának vagy önmagának nem árt vele. A helyzet nem úgy áll, ahogy Ön írta, hogy a baba és a mama gyomra között van kapcsolat, viszont az Ön által megevett ételek alkotórészei a lepényen és a köldökzsinóron át a babába jutnak, ezért a túlzottan fűszeres ételekkel, vagy például az erős paprika mértéktelen fogyasztásával óvatos lennék.
Kérdés:
A terhesség alatti kólaivás lényegében két összetevő miatt nem szerencsés: egyrészt koffeint tartalmaz, a koffeinfogyasztást pedig általában nem javasoljuk a terhesség során. Másrészt a kóla szénsavat tartalmaz, és lehetőleg a szénsavas italok is kerülendők ilyenkor. Az is igaz viszont, hogy attól, hogy a terhesség idején néha egy-egy kólát megiszik, az égvilágon semmi baj nem lesz a babával.
Kérdés:
Ami a kamillát illeti: nem egészen értem. A lényeg a sok vagy kevés mennyiségen van. Úgy gondolom, hogy az Ön által elmondott mennyiségben semmilyen ártalmas hatásától nem kell tartani.
Kérdés:
Mit jelent a nagy mennyiség? Ha mondjuk megenne 5 kilo savanyúkáposztát, aggódnék az emésztése miatt... A terhesség előre haladtával egyébként egyre kevésbé fogja kívánni, mert lesz gyomorsava anélkül is bőven, ahogy a méh a gyomrot felfelé tolja... Mértékkel mindent szabad.
Kérdés:
A terhesség előrehaladásával ismerősöktől és ismeretlenektől számos "jó" tanácsot fog hallani. Ismereteim szerint semmi valóságalapja nincs, legfeljebb cukorbeteg terhesnél (!) a sok cukortartalmú szőlő (és még pár másik gyümölcs) felboríthatja a cukorháztartást. De ez nem terhes cukorbetegre is igaz. Tud az ismerőse konkrétumot is, vagy ő i csak hallotta? mert ez esetben ezt rémhírterjesztésnek hívják. A szőlő egyébként az egyik legegészségesebb hazai gyümölcs!
Kérdés:
Itt most nagyon egyszerű választ tudok adni; napi 5-10 szem mandulától a gyermeknek biztosan nem lesz semmi problémája.
Kérdés:
Ami a mesterséges édesítőszereket illeti: fel nem foghatom, miért fogyasztja őket? Mivel kismolekulájú anyagok, gyakorlatilag átjutnak a lepényen. Biológiai hatásuk pontosan nem megítélhető, reményeim szerint nem jelentősek. DE!: a diétának egymillió más módja van, ami természetes. Miért kell egy olyan módszert választani, ami bizonytalan, nem természetes és hatásait tekintve (gondolva a más szénhidrátforrások - tészta, burgonya, kenyér, stb. bevitelére) még hatástalan is. A sógorom szaharinnal issza a kávét és a teát. De minden vacsora után bekap egy csokikát...
Kérdés:
A fehérje mennyiségét alulról kell korlátozni: tehát a 100 grammot be kell vinni a baba érdekében! Ugyanakkor lényegesen túllépni sem ajánlatos az adagot, mert akkor hajlamos a szervezet kalóriaként, égetésre felhasználni. Nyilván a többlet tűrésmezeje szélesebb, mint a szénhidrátoknál.
Kérdés:
Ez bizony több a szokásosnál. Terhesség alatt a fogyókúra tilos. A terhességre nincs egyértelmű diétás előírás - már ami a megszorításokat illeti, de figyelembe kell venni a következőket: célszerű szakítani a klasszikus napi háromszori étkezéssel: a napi adagot célszerű több, arányos részletben elfogyasztani. A szénhidrát napi mennyiségét (nemcsak a cukor, de a tésztafélék, kenyér, krumpli is ide számít) napi 200 gramm környékén célszerű tartani, ugyanakkor ügyelni kell a legalább 100 gramm napi fehérje bevitelre. Célszerű a zsírszegény étrend, sok vitamindús natúr gyümölcs és zöldség fogyasztása. (Vigyázat: azok szénhidráttartalmát is számolja be a napi adagba - néhány gyümölcs extrém cukrot tartalmaz). Nem igaz, hogy kettő helyett eszik!!! A babának nem mennyiségre, hanem minőségre és egyenletes utánpótlásra van szüksége.
Kérdés:
A teák közül, amit gyógyteának mondanak (tehát mindent, ami nem "tea" alapú) lehetőleg felejtse el, főleg, amiről tisztító vagy más örökbecsű jelzőt tartanak érdemesnek megjegyezni. Ami nem teafűből készül, az zömmel kerülendő a terhességben... A sima teát pedig hígan, cukorral és lehetőleg hidegen.
Kérdés:
Hatóanyagaik mai ismereteink szerint ártalmatlanok: a koffein egy picit fokozza a szívműködést, javítja az agyi ( és a lepényi keringést), de a hatás elmúltával visszacsaphat. A teophyllin, ami a teák fő hatóanyaga, javítja a lepényi keringést, csökkenti a méh ingerlékenységét-görcskészségét. Tehát: mértékkel szabad. Az ártalmatlanabb a tea. Ha a "szokásosan" híg teából akár napi egy litert elfogyaszt - rosszat nem tett. De a várandósság nem a természetgyógyászati kísérletezés színtere, mivel a növények vízben oldható hatóanyagainak spektruma a tételesen is kimutathatónál sokkal szélesebb, ezáltal a valódi biológiai hatás szinte kiszámíthatatlan...
Kérdés:
Az omega 3 zsírsavak valóban jónak tűnnek az érbetegségek megelőzésére. Halat azonban azért javasolnak a kismamáknak, mert magas a fehérje tartalma. Szóval azt nem javasolnám, hogy ilyen céllal, halfogyasztás helyett szedjen omega 3 készítményt.
Kérdés:
Tessék csak nyugodtan kefírt enni, nem hallottam még, hogy ezt tiltaná bárki is terhesség idején. Ez valami rémhír lehet!
Kérdés:
A baba nem találkozik a tehéntejjel: azt az Ön emésztőszervei korrektül lebontják és már csak az alapvető anyagok szívódnak fel. Ilyen módon tehát nem árt a babájának. Nem tudom, hol olvashatott ilyet? Az anyatej szinte minden összetevőjében más a tehéntejnél. Anyatej allergiát a saját édesanya teje ellen még nem írtak le tudomásom szerint a világon.(lehet veleszületett tejcukor érzékenység, de ez minden ilyesmitől független, genetikai betegség és semmi köze az Ön által felvetettekhez)
Kérdés:
Orvosa nyilván a fejlődő magzat kellő fehérje ellátása érdekében adott ilyen tanácsot. A tapasztalatok szerint a tej és tojás allergia az, aminek a diétájával jobban kell vigyázni, a "hús", mint olyan kevésbé kritikus. És ráadásul számos válfaja van eredet szerint is. A lényeg a baba szempontjából az, hogy legkevesebb napi száz gramm fehérjét bevigyen a szervezetbe, mert nélkülözhetetlen a baba szempontjából. A tej és a tojás a legegyszerűbb fehérjeforrás, de akár növényi táplálékokból is lehet kellő fehérjéhez jutni. De szerintem gond nélkül fogyaszthatóak az un. fehér (baromfi) húsok, vagy a halak, amelyek nemcsak egészségesek de kiváló fehérjeforrások. Szerezzen be olyan tápanyagtáblázatot, amelyben különféle élelmiszerek összetevői megtalálhatók (ha a védőnője nem tudna segíteni, könyvesboltban számos munkát találhat, létezik baba-mama szakácskönyv is)
Kérdés:
Az állati fehérjék nem nélkülözhetőek. A tej, a sajt és más tejtermékek feltétlen szükségesek, és megfontolnám a tojás "élvezetét" is, ezt a vegetariánus konyhák megengedik. A hal pedig ugye nem is hús..., viszont roppant sok olyan anyagot tartalmaz, ami kell a fejlődő szervezetnek. Amit tudok: a "bigott" vegetariánusok gyermekei szinte mindig alulfejlettek és a jóVálasz: Isten tudja, hosszú távon az idegrendszerük fejlődött-e rendesen? Nem vitamin kérdése. A vitaminok egy részét állati elemekből állítják elő. Önre bízom: elfogadja a fentieket, avagy egy valós magzati kockázatot vállal fel.
Kérdés:
Igen. A tejfehérjék (tej, sajt) és a tojás nemigen nélkülözhető. Napi 100 gramm minőségileg is megfelelő fehérjét be KELL vinni a terhes szervezetbe, és ez növényi eredetű táplálékkal elsősorban minőségi okok miatt nem kivitelezhető. Éppen ezért a liberális vegetariánusok megengedik a tejkészítmények és a tojás fogyasztását.
Kérdés:
A szójalecitin vonatkozásában az a véleményem, hogy biztosan nem ártalmas, nyugodtan fogyassza. Azt erős túlzásnak érzem, hogy a gyermek ettől lesz intelligensebb, de, miután a lecitin tényleg nem árt, nyugodtan szedje a terhesség során is. Hátha bejön!
Kérdés:
A "méregtelenítés" pontosan fordítva működik: a szervezetből kiürülnek a rá káros anyagok, tehát szintjük csökkentése valójában csökkenti a magzati keringésbe bejutó anyagok miatti veszélyt. A heti egy gyümölcsnap terhesség alatt is megengedett, sőt a fokozott súlynövekedés kivédésére hasznos is.
Kérdés:
Orvosával értek egyet. A Plusz készítmények, nevükkel is egyezően, az átlagosan táplálkozó emberek kiegészítő vitaminjának készül, szemben a terhesvitaminok speciális, a várandósság igényei szerint összeállított összetételével és arányaival. Ugyanez gyakorlatilag a Béresről, a Centrumról és a többi "általános" vitaminról is elmondható. És még valami, amit Ön is ellenőrizhet: a mennyiségekben is vannak nagyságrendi eltérések, épp a "célközönség" miatt. Olvassa végig egy plusz multivitamin és mondjuk a magyar Multivitamin terheseknek összetételét név és mennyiség szerint... A magzatvitaminokat úgy állítják össze, hogy a várandósság egész tartama alatt napi 1 (tabletta, kapszula, stb.) adagban célszerű szedni.
Kérdés:
A 2,5 éves kisfiú magassága korának megfelelő, súlya pedig mint egy nagycsoportos óvodásé, tehát nem kicsi és főleg nem sovány gyerekről van szó. Sokallom a napi kakaó mennyiséget, amelyből 1 nap kb. fél liternyi ajánlott. Bizony ennek túlzott fogyasztása étvágytalanná teheti a gyereket, ill. táplálkozása egyoldalúvá válik. Szinte csak fehérjét és szénhidrátot fogyaszt. Ön helyesen teszi tehát ha vitamin kiegészítést ad a kisfiúnak. Feltétlenül csökkentsék a napi kakaó bevitelt akár tiltakozások árán is, így remélhető hogy a korábbi jó étvágy és vegyes táplálkozás visszatér még. Amennyiben nem, kérjék a szakorvosi vizsgálatot.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A 6 éves kislányok átlagsúlya 19.5 kg, magassága 115 cm. Az ilyen korú lányoknak kb. 10 %-a ilyen fejlettségű. Azonban a gyermek méreteinek alakulásában szerepet játszanak genetikai tényezők is. Milyenek a szülei most, milyenek voltak ilyen idős korukban? Persze ha indokoltnak látszik, el kell végezni a megfelelő laboratóriumi, esetleg UH vizsgálatokat, amelyeket a szakember értékel. Amennyiben ezek negatívak, a gyermek egyébként élénk, nem fáradékony, nem könnyen esik fertőzések áldozatául és kiderül, hogy ez alkati adottság is, a szülőt türelemre intjük. Kérjük, hogy a táplálkozást ne tegye kényszerré gyermeke számára, inkább sok ötlettel találjon ki minél táplálóbb kis adagokat. Ha a gyermek nagyon válogatós, és viszonylag egyoldalúan táplálható, felhívjuk a szülő figyelmét a megfelelő vas, vitamin és ásványi anyag pótlására. A kivizsgálással kapcsolatban nem tudok véleményt mondani, hiszen nem tudom, hogy azok során (főleg labor) melyeket végezték el, szerencsére negatív eredménnyel. Én egyelőre türelmet javasolnék, és amennyiben a következő évben sem változik a helyzet, kontrollvizsgálatokra vinném a kislányt.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A gyermekkori cukorbetegség kialakulásában nincs szerepe az édességkedvelésnek, túlzott cukorfogyasztásnak. Annak kóreredetében genetikai, immunológiai (vírusfertőzés, autoimmun) tényezők játszanak szerepet. A sok édesség fogyasztásának azonban elhízás, a többi tápanyag felvételének hiányából adódó vitamin- és ásványi anyaghiány, valamint a fogak szuvasodásának fokozott veszélye a következménye. Sok türelemmel és kitartással, megváltozott családi és táplálkozási körülmények között elérhető, hogy a már lassan kamaszodó gyermek ízlését, étrendjét átformálják. Eleinte könnyebben megy a fűszeres, ízletes húsételekre, levesekre való rászoktatás. Ezután jönnek a gyümölcsök, gyümölcssaláták édesség helyett, majd a saláták, esetleg párolt zöldségek, bátran ízesítve. Legkevésbé a főzelékeket fogadják el ezek a gyermekek. Ennek hiányát az előbbiekkel pótolni lehet.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A kérdésem az, ha nem eszik gyümölcsöt és csak nagyon kevés egyéb ételt, akkor ez a későbbiekben nem hat-e ez kedvezőtlenül az egészségére, valamint lehetséges-e az étvágy fokozása "természetes" eszközökkel.
A viszonylag egyoldalú, és vitaminszegény táplálkozás semmilyen életkorban nem tesz jót az egészségnek, de egy praepubertásba lépő, fejlődő szervezetnek bizony ez kifejezetten hátrányos lehet. Az elégtelen táplálkozás nem feltétlenül eredményez súlycsökkenést. Gyakori tünet azonban a fáradékonyság, vagy éppen nyugtalanság. Az ilyen gyerekek gyakran étvágytalanok, gyakoriak náluk az emésztési zavarok (nyálkás székletek, székrekedés, stb.). Az iskolai teljesítményük is változó lehet. Az izomzat fejlődése sem optimális, gyakran az izomzat laza. Ma már ismert tény, hogy a csontozat végleges szerkezete kb. 22-24 éves korig alakul ki, utána az azt alkotó anyagok csak cserélődnek. Gyakori ezeknél a gyermekeknél a vashiányos vérszegénység is. Néha még szabálytalan fogzást, növekedési zavart és a serdülés késői indulását is észleljük. Szerintem a már 10-dik éves kisfiával, főleg ha még sportol is, ezeket a következményeket és a táplálkozását meg kellene beszélniük, és az ő segítségével azt egészségessé alakítaniuk. Addig is biztosan szüksége van "mesterségesen" vitamin, nyomelem, ásványi anyag (kalcium!) bevitelre, pótlásra. Az étvágyfokozásnak más, természetes eszközéről nem tudok, és a jelenleg gyermekgyógyászatban alkalmazható gyógyszerekkel elérhető eredmények igen szerények.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Félek, hogy az iskolában esetleg kimerültséget, fáradékonyságot okozhat majd, hogy nem eszik tisztességesen (csak tiszta helyen hajlandó enni, tiszta eszközökkel, és az első ránézés után eldönti, hogy megeszi-e vagy sem - mi lesz a menzán, elképzelni sem tudom??). Hogyan fogja elbírni a táskát, nem fogja megterhelni a gerincét? A mozgással semmi gond, mindenhová futva közlekedik. Próbáljuk valamilyen sport felé irányítani? Voltunk már uszodában, foci pályán, megnéztünk egy karate edzést, de a kezdeti lelkesedés után nem volt hajlandó többet menni. Jelenleg sakkozni szeretne. Ragaszkodjunk egy adott sportághoz, és vigyük ha tetszik neki, ha nem? Hogyan segíthetnék rajta, mit lehetne még tenni?
Sajnos nem írta meg, hogy kisfiát az évek során gasztroenterológus látta-e, vizsgálta-e. Ennek mi volt az eredménye, milyen gyógyszert szedett a gyermek? A leírt étrendből nem derül ki, hogy a gyermek húst fogyaszt-e? Amennyiben azt sem fogyaszt a kisfia (és tojást sem), bizony a vashiány és annak étvágycsökkentő, fáradtságot okozó hatása megjelenhet az Önök esetében is, tovább rontva a helyzetet. Iskolába menetel előtt, ha lehet, már most tavasszal javasolnék egy gasztroenterológiai kivizsgálást (ha már volt, kontrollt). Amennyiben hiányok vannak (nyomelem, ásványi anyag, vas), azokat mihamarabb rendezni kell, szerencsés esetben az étvágytalanság okára is fény derülhet. Ha lehet, távozás előtt diétás nővérrel is beszélgessék át a kisfiú, lehetőleg roboráló étrendjét. Aggályai jogosak, egy étvágytalan, 7-8 óra hosszat nem evő, gyenge állóképességű gyermek bizony nagyon elfárad az iskolában. Még kiváló szellemi képesség mellett is romolhat a teljesítőképessége. Remélhetőleg táplálkozásán a szakemberek segítségével változtatni tudnak (bár 7 év után csoda nem várható), A sportolás elkezdését pedig csak az iskolai munka beindulása után dönteném el, attól függően, hogy a gyermek milyen állapotban van, az iskolai terhelést hogyan tűri. Ha azt közösen kigondolták, és elkezdték, lehetőleg ragaszkodjanak annak rendszeres műveléséhez. Ha módjuk van rá, a következő hónapokban minél több, szabadban, intenzív mozgással töltött napot iktassanak be.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A kérdésem az lenne, hogy mivel tudnám pótolni a tojást és tejet (mellesleg joghurtot sem eszik túl sokat), hogy egyensúlyban tudnám tartani a helyes táplálkozását? Mivel nem akarom erőltetni, abból semmi jó nem sülne ki. Amúgy is elég akaratos, már megvannak a szokásai, elképzelései, s ha valamit nem akar, akkor azt majdnem hogy el lehet felejteni, vagy csak hosszú győzködés árán tudom elérni, amihez nem mindig van energiám.
Kérdésére csakis tudománytalan választ tudok adni.
Vannak gyerekek, akik egyoldalúnak tűnő táplálkozás mellett (vagy ellenére) meglepően jól gyarapodnak illetve fejlődnek. Vannak, akiknek standard italuk a tej, vagy a kakaó, mások nem szeretik ezt, imádják az egyik, vagy abszolút elutasítják a másik táplálékot. Van, aki megeszi a húst és csakis azt, másik a tésztákért van oda, stb.
Azt kell szem előtt tartani, van-e valami hiány- vagy betegség tünete a gyermeknek. Ha nincs, a dolgok menetét megnyugvással el kell fogadnunk. Természetesen nem szabad lemondani a nevelésről, irányításról, de a kényszerítés aligha hoz eredményt, sokkal inkább ellenállást, dacot szülhet.
Egyébként a konkrét táplálékokat illetően: azok összetevőit, a belőlük készített ételekben be lehet vinni: tészták, sütemények, főzelékek, gyümölcs joghurt, túró stb.
Az ízlés egyébként meg változó dolog: lehet, hogy valamire átmenetileg nem vágyunk, de később majd bepótoljuk.
A gyereket tehát erőszakkal rászoktatni egy-egy ételre - általában a jóra, vagy az általunk annak hittre - biztosan nem lehet, ahogy ezt Ön is leírta.
Azt azonban gondolom elsősorban saját szokásaink, példamutatásaink által nevelni, változtatni lehet. Sokszor kiderül, hogy azt nem szereti a gyermek, amit a szülő sem szeret. Előfordul ez úgy is, hogy a szülő ugyan tudja, hogy az adott táplálék fontos, egészséges (lenne), de ő maga is kerüli. De mivel a gyermekét az esetleges hiányoktól meg akarja óvni, e helyzetben a probléma már szembeszökőbbé válhat.
Én várnék.
Azután meg az, hogy a gyermek, az ő akarata vagy tiltakozása, a szülői megértés, a szülőben rejlő illetve felszínre kerülő - és ható - energiák, egyáltalán a gyermeknevelés, a szülő- gyermek kapcsolat mennyi más és más, újabb és bonyolult kérdéseket vet fel, az már megint egy másik kérdés. Ugyan lehet erről szépeket mondani, írni, lehet tanácsokat adni, de mindennél nehezebb a "jó", harmonikus nevelés módszereit a hétköznapi rutinban érvényesíteni.
Egyébként nagyon sok sikert, kitartást, erőt. (Elnézést ezért a banális végszóért.)
Levele alapján még nem lennék nagyon elkeseredett, érzésem szerint ezek áthidalható, megoldható problémák.
Dr. Péter György
Kérdés:
Az, hogy a gyermeknek milyen táplálkozási szokásai alakulnak ki, az nagyrészt a szoktatás, neveltetés következményei. Önmagában nem tekinteném bajnak, hogy nem eszik pékárut, annak java része ugyanis összetett szénhidrát. Ugyan a táplálkozásban ezekre is szükség van, de az igényelt mennyiség köretekkel, tésztafélékkel esetleg süteményekkel pótolható.
(Másik oldalról felvethető, hogy sok esetben - egyébként racionális diéták egyik alapelve - a kenyérféleség arányának csökkentése. Ez persze egy kisgyermek esetén így nem értelmezhető.)
Tehát a dolgot inkább kellemetlenségnek, mint bajként kezelném - persze egészségügyi vonatkozásában. Amúgy Önök hogy vannak a kenyér fogyasztásával?
Végül pedig azt gondolom, hogy a probléma nagy valószínűséggel átmeneti, mivel eljön majd az idő, amikor a gyermek étkezési szokásai változnak.
Próbálják őt orientálni, ne küzdjenek. Javaslom, a kenyérevés ne legyen központi kérdés, mivel a gyermeknél esetleg inkább dacot, ellenszegülést válthat ki, hiszen ha érzi, hogy ezzel megfoghatja a szüleit, akkor azt meg is teszi.
Legyen természetesen odakészítve a kosztjához a pékáru is, bízzák rá, mikor eszik belőle. Ha a gyermek egyébként jól fejlődik, nincs ok az aggodalomra.
Egyébként a jelenség nem utal lisztérzékenységre.
Dr. Péter György
Kérdés:
A közölt súly és hosszúság adatok alapján megállapítható, hogy gyermeke átlagos súlyú, de lényegesen magasabb. Ezért vékony a gyermek. Ne feledjük, ez is soványság! Megnyugtatom, hogy 90%-ban alkati, örökletes tényezők vannak a háttérben. Nem ismerem Önt és a férjét. Feltételezem, hogy magas, vékony szülők. Ha nem így lenne sem kell aggódni, hisz a fejlődése rendben van a gyermeknek.
A betegségek közül anyagcsere és táplálkozási/felszívódási zavarok a leggyakoribbak. Amennyiben felszívódási problémák állnak fenn, egyszerű vizsgálattal a "széklet emésztettségi vizsgálattal" tájékozódhatunk. Ehhez orvosi beutaló szükséges.
Otthon is megfigyelhetjük a székletet. ( Felismerünk-e benne emésztetlen étel darabkákat?)
A napi kétszeri székletürítés nem probléma. Lényeg, hogy a széklet rendes keménységű legyen.
Vérszegénység tünetei észlelhetők-e ? (sápadt bőr, feltűnő fáradékonyság, aluszékonyság, stb......) Ha igen ne késlekedjünk felvenni a kapcsolatot a gyermekszakorvossal.
A hasfájás gyakori gyermekkori panasz, a súly fejlődés két éves kor felett pedig lassabb, mint előtte, de sajnos a lassú fejlődést kiváltó betegségek jelei is lehetnek.
Dr. Varga László
Kérdés:
Kislánya látványos étvágy csökkenésének több oka is lehet. Először is a fogzás. Úgy tűnik a baba "későn fogzó csecsemő". Ez önmagában nem baj, azonban ezeknél a kicsiknél a fogak bujása ilyenkor szinte egymást éri. Szünet köztük alig van. Ez bizony a legtöbb babát hetekre, hónapokra megviseli, étvágytalanok, a popsijuk bőre kipirosodik, rosszul alszanak, türelmetlenek. Persze szerencsére ezek mindegyike ritkán jelentkezik egyszerre. A másik ok, probléma amelyről már többször is írtam, az 1 év körüli baba ízlésváltása, amely néha egyik napról a másikra jelentkezik. Az addig csecsemőtáplálékot szívesen fogyasztó baba ezektől elfordul és/vagy csak a felnőtteknek készült ételeket fogadja el, főleg ha ezek fűszeresek ízletesek. A zöldségeket csak levesben, a gyümölcsöket csak kézből, vagy italként Azonban nyilvánvaló, hogy megfelelő rágó fogak hiányában a darabos ételekből kisebb mennyiségeket tudnak elfogyasztani. Bizony ötletesnek kell lennie a szülőnek, hogy ilyenkor kisgyermekét megfelelően vegyesen táplálja. Véleményem szerint talán a legfontosabb, hogy ne vegyük el a gyerek kedvét a táplálkozástól, ne erőszakoskodjunk. Térjenek át a közös konyhára, együtt üljenek az asztalhoz és amíg az étkezés tart a kicsi is üljön ott. Valóban helytelen rászoktatni Őt a nassolásra, ez a későbbiekben étvágyrontó. A kislány lehetőleg napi 5x kapjon enni, akár egy ideig azokat az ételeket amiket szeret, miközben ügyeljenek a helyes arányokra/fehérje, szénhydrat, zsírok, vitaminok/ Folyadéknak inkább frissen facsart gyümölcslevet adjanak. Remélhetően a fogzás után, és ha addig az étkezés számára nem jelent kényszert vissza fog térni az étvágya.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Problémája gyakori, 1 éves korban a babák már nem eszik szívesen a pépes babafőzeléket, de még keveset fogadnak el ill. válogatnak a felnőtt ételekből. Próbálkozzanak , kísérletezzenek akár új ételekkel a család számára is. Sok országban - főleg délen- nem is ismerik a rántást, a habarásnak általunk használt formáját, sőt meg sem eszik ezeket, ha hozzánk látogatnak. Kislánya a zöldségfogyasztásnak sokkal egészségesebb formáját választotta a párolt zöldségeket, leveseket. Ne erőltesse feltétlenül azokat a zöldségeket, amelyeket nem akar elfogadni. Amennyiben a napi étrendben a fehérje , zsírok , szénhidrátok, rostanyagok, vitaminok, ásványi anyagok jó arányban, megfelelő mennyiségben szerepelnek a táplálkozás kiegyensúlyozott. Mindegy tehát, hogy a gyermek sok zöldséget, vagy gyümölcsöt fogyaszt-e. Persze jó, ha ezek sokfélék. Hiánybetegsége így nemigen alakulhat ki. Praxisomban is előfordult, hogy egy 1 év körüli kisgyermek hónapokig nem fogadott el semmilyen zöldséget. Türelmesek voltunk, húst, tejtermékeket, burgonyát , kenyeret és sok-sok gyümölcsöt kapott, ragyogóan fejlődött. Néhány hónap után a kisfiú elkezdte kóstolgatni a szülők ételeit. Könnyen lehet, hogy az erőltetés mellőzésével több éves evési problémát előztünk meg.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Kislányunk 1 éves, 8.3 kg (egészséges, jól néz ki, eleven, szóval semmi gond), jelenleg D vitamint szed, szeretnénk neki Béres-cseppet adni - tehetjük-e, ha igen, mennyit? (Születése óta naponta 1 csepp D vitamint szed, de a nyáron 2 cseppet kapott. Nyáron a közvetlen napfénytől óvtuk, de levegőn sokat volt pl. strandon árnyékban. Indokolt volt a 2 csepp D vitamin a nyáron?)
1-3 éves korban a testsúly már széles határok között változhat (8-18 kg), így az energia- és tápanyagszükséglet is változó.
Kb. energia: fehérje: zsír: szénhidrát:
1-3 év (10-18kg) 1300 kcal 40 gr (13%) 40 gr(30%) 180 gr (57%)
A százalékok az energia beviteli arányokat jelzik.
A fehérjét a tej (anyatej), hús, és hüvelyes növények biztosítsák. A zsiradékot a konyhatechnikában ilyenkor még növényi olajok, vaj biztosítsa. Szénhidrát forrást a gyümölcsök biztosítsák. Cukortartalmuk 15-40% is lehet. A növényi táplálék igen fontos, sok bennük a rost, ásványi anyag és a vitamin.
Az ételek felsorolása túl hosszú lenne, de ajánlanék egy könyvet.
A védőnők igen sokrétű feladata mellett az egyik, hogy konkrét tanácsokat adjanak a helyes táplálkozással kapcsolatban is. Kérem forduljon bizalommal védőnőjükhöz.
"Mit egyen a gyerek?" Írta: Dr. Zoltán Zsófia. Kiadja az Anonymus Kft.
A Béres csepp valóban kiváló ásványi anyag pótló készítmény. Vény nélkül kapható.
Egy éves kor felett adható, de konkrét javaslattal nem szolgálhatok, mert gyermeküket nem ismerem. Olvassa el részletesen a tájékoztatót. Minden esetben a gyermeküket ismerő orvosuk véleményét kell kikérni.
A D-vitamin szokásos adagja 1 csepp naponta egy éves korig. Terápiás célból ezt emelni is lehet.
1-3 éves kor között csak a téli hónapokban (október-március) szoktuk javasolni az adását. Gyakorlatilag a totyogó korban lévő kisdedek nyáron a karukon, arcukon, lábszárukon ért napfény hatására már elegendő D-vitamint termelnek.
Ettől függetlenül, ha a klinikai tünetek megkövetelik nyáron is szükséges lehet a D-vitamin adása.
Dr. Varga László
Kérdés:
Fiam anyatejes baba, még mindig 4x szopik egy nap. Súlya 6 hónaposan 8 kg volt, 7 hónaposan 7,95 kg (2 hét nátha, hányás, fogzás stb.) Majd 5 nap alatt hízott 250g-ot, de azóta semmi. 7 és fél hónaposan is 8,25 kg volt.
A kisfiúk átlagsúlya ebben az életkorban 8.5 kg. Babája tehát nem sovány. Csecsemőkorban egy hurutos megbetegedés alatt gyakran áll a súly, rosszabb esetben akár súlyesés is létrejöhet. Ismert tény, hogy a fogzó csecsemők étvágya gyakran romlik, sőt ez akár az emésztésükre is vonatkozik, amelynek jele lehet a gyakori, híg székletürítés. Ebben az életkorban az alvási időkön kívül a csecsemő állandóan mozog, tevékenykedik. Ez is a súlygyarapodás mérséklődését okozza, ill. ezért van szüksége az ilyen korú babának egyre több szilárd, kalóriadús táplálékra. Szemléletünk szerint a baba 1 éves koráig ne kapjon tehéntejet, szopjon, de ez nem jelenti azt, hogy a kora szerint már szükséges szilárd étel fogyasztása rovására is történjen ez. Véleményem szerint egy 8-9 hónapos babánál a délelőtti szopás kihagyható (ő még 3 óránként táplálkozik, mint egy újszülött). A reggeli és a lefekvés előtti anyatej adag feltétlenül maradjon meg. Az ebéd legyen főzelék, már lehetőleg minden nap hússal( vasbevitel). Délelőtt kapjon kevesebb gyümölcsöt a kicsi. Az uzsonna legyen a kalóriadús tejpép, ismét gyümölccsel. A vacsora újra főzelék (hús nélkül), lefekvéskor anyatej. A főzelékek egyenlőre akár lehetnek gyümölcsösek is, mivel kisfia a gyümölcs ízét szereti. Ilyen van gyáriban is: almás, őszibarackos, vagy esetleg Ön is tehet bele egy kis banánt. 9. hónaptól már kóstolgathatók a gabonafélék is. Pl. reggeli szopás után kb. fél-1 órával. A csecsemők, kisdedek, akik sok rostot (főzelékek, gyümölcs) fogyasztanak, ill. főleg ha emellett anyatejet is kapnak, gyakran ürítenek székletet akár naponta 3x. Ez nem káros.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A korábban főzeléket szívesen elfogadó babáknál a hirtelen elutasításnak több oka lehet. Nem írta le, fogzik-e a baba. Ez hirtelen étvágycsökkenéssel járhat, és rosszul tűrik a szájba kerülő kanalat is. Viszont szívesen szopnak, és a korábban kedvelt gyümölcsöt is elfogadják. Lehetséges, hogy egy kitörő betegség napokig, akár 1-2 hétig is lappanghat, tehát a baba már nem egészséges, pl. étvágytalan. Ilyenkor a csecsemő visszaáll egy korábbi ún. táplálkozási sémára, mint az Ön babája is, és ezt okosan el is fogadja. Ha nagyon erőltetné a lazán hurutos csecsemőt, akár hányás, hasmenés is lehetne a vége. Tanácsom: várja meg a teljes gyógyulást és akkor próbálkozzon újra, akár új főzelékekkel. Sőt, 9 hónapos kortól már rántást is alkalmazhat. Lehet, hogy így jobban fog ízleni a főzelék.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Kérdéseim a következők:
Gondot okoz-e ha jelenleg nem fogad el tejet, illetve szopni sem akar, illetve én is szívesen abbahagynám már. Mivel tudom helyettesíteni a tejet, hogy elegendő kalciumhoz jusson a kisfiam?
Amennyiben kisfia a joghurtot, sajtot elfogadja, célszerű azt ügyesen minél többféle módon kínálni, ételeibe becsempészni. A tej és tejtermékek táplálkozásunk legfőbb kálcium forrásai. A szervezet szükségletének kb. 75% -a innen származik. Köztudott, hogy ezek közül a sajt tartalmazza magasan a legtöbb kálciumot. Amennyiben e két tejterméket naponta fogyasztja a kisfiú (próbáljon meg reggelire is joghurtot, ivójoghurtot adni a babának, sajtot pedig a burgonyaételekbe is tegyen), emellett a gyermek táplálása megfelelően vegyes és főleg D3 vitamint is kellő mennyiségben kap, nem valószínű, hogy kálcium hiány alakulna ki. A megfelelő A és D vitamin ellátás érdekében lehetőleg minden nap használjanak margarint, esetleg vajat. Kálciumban gazdag ételek még a szardínia, brokkoli, káposzta. Szigorú tejmentes diétánál merül fel a kálcium esetleges pótlása plussz bevitel formájában, pl. Calcium pezsgő tabletta. Véleményem szerint a szoptatást nyugodtan abba hagyhatja már, ne erőltesse.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Úgy érzem, hogy az Ön által sütött - egyébként bizonyára finom, és egészséges, sok rostanyagot tartalmazó - kenyér inkább a felnőttek táplálkozására alkalmas, éppen magas rost tartalmánál fogva.
Emellett valóban nem ajánlanám a napraforgó magot tartalmazó ételt ebben a korban.
Tehát ha otthon süti gyermekének a kenyeret, vegye figyelembe az egyes összetevők rost tartalmát is.
Dr. Péter György
Kérdés:
-egy éves kor után milyen étrendi változás szükséges az egészséges fejlődéshez?
-kisfiam napközben (és ha felébred éjszaka is) csak szopizás közben tud elaludni, ezért a reggelin kívül délelőtt (fél 9-9 óra tájban) és ebéd után 1-másfél órával amikor elalszik még szintén szopizik. Okozhat-e ez valamilyen táplálásbeli problémát?
1 éves kor után a csecsemő étrendről fokozatosan át kell térni az un. kisded étrendre, ami egy könnyű vegyes étrendnek felel meg. Reggel tej /lehetőleg jó minőségű/ kis kenyér, kalács rávalókkal, ebéd vacsora főzelék már mindig feltéttel, tízórai gyümölcs, uzsonna tejtermék gyümölccsel, pékárú esetleg tejpép. Célszerű egyre inkább kóstoltatni a kicsivel a szülők ételeit is, hogy azok ízéhez, állagához hozzászokjon. Ekkor már a fenti vegyes étrend biztosítja a megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyag bevitelt.
Ahogy az Ön leveléből is kiderül a szopás ekkor már sokkal inkább pszichés mint táplálkozásbeli igénye a kisgyermeknek. Biztosan nincs már szüksége egy 1 éves gyermeknek 4-5 szopásra. Gyakran tapasztalom az utóbbi időben az 1 éves koron túli szoptatást. Részben örvendetes, hogy az anyák a korábbi évekhez képest milyen lelkesen szoptatnak, azonban egyre gyakrabban szembe kerülünk azzal a problémával, hogy 1 éves kor után sok esetben milyen rettenetesen nehéz elválasztani a kisgyermeket, akit ez pszichésen nemegyszer nagyon megvisel./ anya átmeneti elköltözése bölcsődébe adás és egyáltalán a huzavona járműveken úton-útfélen, amelyről a családok beszámolnak/. Az időben és fokozatosan történő elválasztás a legtöbb esetben gond nélkül zajlik. Tehát nem táplálkozásbeli problémát okoz ez a helyzet a kicsinél, hanem inkább a fent leírt gondokkal kell számolniuk.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Hamarosan be kell vezetni a szilárd ételeket, és ezzel kapcsolatban igen eltérő tanácsokat kaptam. Így nem tudom mivel (gyümölccsel vagy főzelékkel) és mikor (szopás előtt, közben vagy után) kezdjem el az etetést.
Az utóbbi években az anyák nagyon lelkesen szoptatnak. Praxisomban is volt már több példa az 1 éves koron túli szoptatásra. Kivétel nélkül súlyos gondot okoz a szoptatás befejezése. Az anyuka 1 hétre elköltözik otthonról, a gyereket elviszi a nagymama, vagy kényszerből emiatt a bölcsődét választják. A gyerekeket megviseli ez. Táplálkozásélettani szempontból 1 éves kor után az anyatejre nincs már szükség, a szoros anya-gyermek kapcsolatnak pedig ekkor már fejlettebb megnyilvánulási formái alakulnak ki. Az anyatej 6 hónapos korig minden szempontból kielégíti a csecsemő táplálékszükségletét. Ezután azonban szükségessé válik az ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok plusz bevitele a babáknak, akiknél ekkor látványosan gyors szellemi- és mozgásfejlődést látunk. Egyre kevesebbet alszanak, intenzíven tevékenykednek a nap nagy részében. Hogy ne legyen hirtelen változás konzisztenciában és ízben, 5. hónapos korban elkezdjük (anyatejes babánál) a gyümölcslevet, pépet két szoptatás között. Ez nem elválasztás még. A 6. hónapban pedig bevezetjük a főzelékeket a déli, vagy esti szoptatás előtt 2-3 kanállal emelve az adagot, utána pedig szoptatva a babát, amíg el nem érjük, hogy az étkezés teljes egészében főzelék legyen. Ezzel valójában már az elválasztás kezdődik, ami azonban még 6-8 hónapig tart.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Abban kérném a segítségüket, hogy kell-e külön figyelni arra, hogy miből mennyit eszik, vagy bízzuk nyugodtan a kicsire? A korábbi 3 óránkénti étkezésekről mintha most próbálná átállítani magát a 4 órás táplálkozásra, de például reggel 6 és 10 órakor rendszeresen szinte semmit sem eszik. A napokban kezdtük az almalé bevezetését délelőtt, ami eddig még nem aratott túl nagy sikert és a kanalat sem nagyon szereti.
A gyermekorvosunk szerint ne adjunk neki teát, had éhezzen meg. Én azonban nem vagyok az a "poroszos" típus, nem szívesen gyötörném a csemetét.
Valóban igen jól fejlett a kisbabád, éppen ezért jó, ha odafigyelsz a táplálására. Ha csak anyatejet fogyasztana, akkor nem írnám ezt, de tápszerrel könnyebben el lehet hízlalni egy babát. Igaz, a mostani kérdésed éppen arra vonatkozik, hogy kevesebb tápszert eszik, mint eddig. Én sem tudok mást javasolni, csak amit a gyerekorvos, nem szabad teáztatni. Legalábbis nem evés előtt. A teáztatást egyébként én nem tartom egészséges dolognak, az én gyerekeim nem is ismerik. Amikor ugyanis szomjasak, akkor vizet kapnak, és kaptak akkor is, amikor még igen kicsik voltak. Nekik való ásványvizet. A szomjas gyerek megissza a vizet és csak annyit iszik, amennyire szüksége van. A tea pedig édes, szomjoltásra alkalmatlan, eltelíti a kicsi gyomrát, ugyanakkor tápértékkel nem bír. Csak azt éred el vele, hogy annyira hozzászokik, hogy később nagyon nehéz lesz majd leszoktatni róla.
Ami a 4 órás etetéseket illeti, elképzelhető, hogy ezt akarja a kisfiad, ne erőltesd mindenáron a gyakoribb evést. Először mindig szopjon, és csak utána kapjon tápszert. Két etetés között pedig vizet.
Makai Kinga
Kérdés:
A kecsketej összetevőiben nem felel meg az anyatejnek. Ezért nem ajánlom egyéves kor alatt. A vízzel történő hígítás nem az arányokat változtatja meg, hanem csak az erősségén gyengít.
Egy előnye van: tehéntej fehérjét nem tartalmaz, így elméletileg a (tehén)tej érzékeny gyermekek kaphatják, de csak egyéves kor után, mint kiegészítő táplálást. Egy biztos hátránya is van, nem tartalmaz folsavat. Régen ez vérszegénység kialakulásához vezetett azokban az esetekben amikor egy gyermek (pld.: a háborúk alatt) csak kecsketejet kapott. Természetesen vegyes táplálkozás mellett (főzelékek, húsok fogyasztása) ez nem fordulhat elő. Három hónapos korban az anyatej pótlására a tápszer a megoldás.
Dr. Varga László
Kérdés:
Jómagam egy nyolchónapos kislányát javában szoptató anyuka vagyok és kíváncsi lennék az önök véleményére a témával kapcsolatosan.
Az Ideál-Reforméletmód Magazinban megjelent cikk egy óriási baklövés. Úgy beállítani ezt a kérdést, mintha maga az anyatejes táplálás okozna rákos megbetegedéseket, rendkívül romboló hatású! Természetesen az anyatejben is kiválasztódnak a káros anyagok, de maga a szoptatás, az anyatejes táplálás véd különböző gyermekkori rákbetegségek ellen. Többek között azért, mert az anyatej antioxidánsokban gazdag. A mesterséges táplálás csak rontja a gyerekek esélyeit. Hiszen a tehén is ugyanazt a levegőt szívja, és füvet legeli, amire lehullott a szennyezett eső, és amit alulról a szennyezett talaj táplál. Az ő tejében is megjelennek ezek az anyagok; nincs mit tenni - legföljebb annyit, hogy elkerüljük a táplálkozást és a lélegzetvételt.
Az újszülött szervezetében már megszületése pillanatában jelen vannak a káros szennyezőanyagok, sőt, a magzati korban sokkal könnyebben átjutnak a szervezetébe, mint megszületése után. Ne higgyük, hogy a tápszerek mentesek a különböző szennyezőanyagoktól! Több felmérés is kimutatta, hogy a környezeti szennyezőanyagokon kívül gyakran találnak nehézfémeket, fitoösztrogéneket és baktériumokat a tápszerekben, s gyártásuk során esetenként az életet veszélyeztető hibákat is elkövetnek. Lásd azt a nemrégiben megtörtént esetet, amikor a Humana tápszerből kivonták a B1-vitamint. Ez a kis baklövés több csecsemő életébe került, másoknál visszafordíthatatlan agykárosodást okozott.
A mesterséges táplálás hátrányai jól ismertek: a nem szoptatott gyerekek körében nagyobb az allergiák, atópia, ekcéma, asztma, felsőlégúti megbetegedések, középfülgyulladás, gyomor- és bélrendszeri fertőzések, a gyermekkori I.-es típusú, inzulinfüggő diabetesz vagy különböző rákbetegségek kialakulásának veszélye. Az anyatej a csecsemő számára ideális arányban tartalmaz vizet, zsírt, szénhidrátot, fehérjét, nem fehérjéhez kötött nitrogént, vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, immunoglobulinokat, enzimeket és hormonokat, valamint élő sejteket, pl. falósejteket, amelyek a szervezet védekezésében játszanak döntő szerepet, míg a kisbaba immunrendszere megerősödik. Elmondhatjuk tehát, hogy a szoptatás táplálkozásfiziológiai és immunológiai előnyei nem csak kiegyensúlyozzák, de jóval meg is haladják az anyatejbe átkerülő szennyezőanyagok káros hatását.
Rózsa Ibolya
2004.03.29
2002.06.06
Kérdés:
Étkezés után a bélbe került ételek megemésztődnek, és a bélfalon keresztül felszívódnak. Ennek során a bélfalat behálózó kapillárisokon keresztül a véráramba kerülnek. A vér pedig elszállítja a fehérjéket, aminosavakat, zsírokat, szénhidrát molekulákat, stb. a szövetekbe, ellátva azokat a szükséges tápanyagokkal. Minden szövet azt és annyit választ ki az ott keringő vérből, amire és amennyire a jó működéséhez szüksége van. De így jutnak el a mérgező anyagok is a bélből, pl. az agyba. Ezeket az agyszövet ugyan nem igényli, de ha azok a vérben és a szövetnedvben bizonyos koncentrációt meghaladnak, bejutnak a sejtekbe. A légutak nyálkahártyáján felszívódott anyagok, szintén (mint a bélfalon keresztül) a véráramba kerülnek. A szoptató anya tejét a tejmirigyek sejtjei termelik és választják ki. Ezeket a szöveteket is kapillárisok milliói hálózzák be és táplálják vérrel, ill. az abban keringő tápanyagokat átadják a mirigysejteknek. Így tehát a tej minősége függ az anya táplálkozásától, belekerülhet minden, ami az anya vérében kering, hasznos és fontos tápanyagok, vitaminok, de gyógyszerek, elfogyasztott és belélegzett (dohányzás!) mérgek is. És persze bizonyos kórokozók is. Legfőképpen akkor, ha az anyának lázas mellgyulladása van. Ilyenkor a mirigyszövetek egy részét gennykeltők támadják meg. A tejben is megjelenhetnek, főleg amikor az anya lázas. Vannak olyan vírusbetegségek, amelyekben a vírust a tej is tartalmazza. Egyes esetekben nem is szoptathat az anya megbetegedéskor. Általános tanács, hogy a lázas anya ne szoptasson. Ez reális is, ha belegondolunk, hogy lázas állapotban a szervezetben ún. viraemia vagy bakteraemia van. Ez azt jelenti, hogy a szervezetbe valahol behatolt kórokozók azt elárasztják, (ellenük a szervezet a magas hővel is védekezni próbál) ilyenkor általában megfelelő technikával a vérből is kimutathatók. Ilyenkor nagyobb a valószínűsége, hogy az anyatejbe is bekerülhetnek. Ha a láz megszűnt, a szoptatást lehet folytatni.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Gyakorlatilag mindent leírtál: torna, krémek és bármi. Főleg türelem. Az a tapasztalatom, hogy ez a bőrkérdés teljesen alkati dolog. Aki olyan fajta, annak semmi gondja se lesz, aki meg nem, az bármit csinál, petyhüdt marad a bőre. Azért persze lehet és kell is edzeni a bőrt. Ehhez nagyon jó bőrápoló készítmények kaphatók, de önmagukban keveset érnek. A hosszú terhesség alatt kitágult bőr nem fog egyik napról a másikra eredetivé zsugorodni. Adj időt magadnak és a bőrödnek. A hideg-meleg vizes zuhanyozás, a torna, a bőrápolás és persze az egészséges, vitamindús táplálkozás, a bőséges folyadékfogyasztás mind hozzájárulnak a sikerhez!
Makai Kinga
Kérdés:
Elsősorban a táplálkozására vagyok kíváncsi.
Az anyatejet nem valamilyen étrendváltozással lehet szaporítani, hanem gyakori szoptatással és a lelki béke megteremtésével. Az erős szorongás ugyanis gátolja annak a hormonnak a termelődését, ami a tej kiürüléséért felelős. Hiába termelődik elég tej, ha csak egy része tud kiürülni. A legtöbb nõ a szoptatás első perceiben érzi, hogy a melle hirtelen megkeményedik, és egy bizsergés szerű (ritkán enyhén fájdalmas) érzés fut át rajta. Ez az oxitocin nevű hormonnak köszönhető. Ilyenkor a mellben lévő simaizmok összehúzódnak, és a baba szájába préselik a tejet. Ha ez a reflex gyenge, vagy elmarad, a gyermek nem jut elég tejhez, és a tejtermelés is csökkenni kezd. Ha ez az oka a kevés tejnek (kérdezze meg az anyukát, érez-e valami ilyesmit, amit leírtam, vagy látja-e a babán, hogy a mellretétel utáni percekben ritmusosan nyelni kezd), akkor lazításra, sok kedvességre van szükség. A szoptatás előtti meleg fürdő, a szoptatás alatt a hát masszírozása, de a figyelem elterelése is segít. Ha szoptatás alatt az anya nem folyamatosan a gondjaival van elfoglalva, nem attól reszket, hogy eleget szopik-e a baba, nagyobb esélye van arra, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Szoptatás alatt beszélgessen, nézzen tévét, olvasson egy jó könyvet, lényeg az, hogy ne szűküljenek be a gondolatai a problémára. És szoptasson, amilyen gyakran a baba kéri.
Sződy Judit
Kérdés:
A szolárium és a torna nem árt, persze, csak ésszerű határokon belül. Szoptatás alatt igazán a hirtelen fogyás nem ajánlott. Ha megpróbálsz a táplálkozás minőségén változtatni, és mozogni akkor van esélyed a fogyásra. Sajnos ez egy számomra is fogas kérdés: logikus az, hogy normális táplálkozás mellett fogyni kellene, hiszen a tejtermelés energiaigényes munka. Mégis sokan ilyenkor híznak meg. Mások (én is) pedig képtelenek visszahízni szülés és szoptatás után. Itt szerintem bonyolult egyéni hormonális összefüggésekről lehet szó.
Sződy Judit
Kérdés:
A bélgázok keletkezéséért baktériumok a felelősek. Többnyire a keményítőtartalmú ételek váltanak ki puffadást, de sokan érzékenyek a laktózra is. Arról nem tudok, hogy a szoptatás fokozná ezeket a problémákat. Javaslom, hogy beszéljen egy belgyógyásszal ez ügyben. Nagyon jó hatású a kömény és az ánizs, ezeket a kisbaba is fogyaszthatja tea formájában, ha szüksége van kiegészítő folyadékra (fél éves kor után.)
Sződy Judit
Kérdés:
Szerintem józan paraszti ésszel is belátható, hogy ezeknek a zöldféléknek a héja fújja fel az embert, márpedig az biztos nem kerül bele a tejbe. Úgy tudom a káposztafélékkel kell vigyázni, mert azoknak az íze viszont megváltoztathatja a tej ízét. Jól tudom?
Teljesen logikus, amit írsz, a vége tulajdonképpen az, hogy meg kell figyelni a gyereket: ha egy kelkáposztás ebéd után nyugtalan, sírós-e, akkor ki kell iktatnod egy darabig a kelkáposztát. A hüvelyesekkel az a helyzet, hogy nem csak a rostosságuk, hanem a bennük lévő keményítőfajta is puffaszt. Kérdés, hogy ez hat-e a te gyerekedre. Ha nem, fogyaszd bátran továbbra is.
Sződy Judit
Kérdés:
Tejapasztó hatású ételről nem tudok. A nikotin, és néhány gyógyszer tudja csökkenteni a tejtermelést.
Sződy Judit
Kérdés:
Csecsemőknek egy éves korig nem ajánljuk a méz adását. Benne ui. akár az állott halakban, vagy a romlott konzervekben létezhet, ill. szaporodhat a botulizmus kórokozója. Ez egy igen ellenálló baktérium, amely a szervezetben szaporodva súlyos idegrendszeri tüneteket, esetenként halált is okozhat. Egy éves kor után a kisgyermek gyomorsava ugyanúgy elpusztítja a mézben lévő, általában kisszámú kórokozót, ahogyan az a felnőtt gyomrában is történik. Más a helyzet a romlott konzervek esetében. Tehát a szoptatós anya nyugodtan fogyaszthat mézet, az sem őt, sem a csecsemőjét nem betegíti meg.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Viszont én mit egyek? Leginkább a szénhidrátokat kívánom, amitől eltelek, ugyanis állandóan éhes vagyok. Egyelőre nem ettek ki a bőrömből, van rajtam még 4 kilo felesleg. De a csontjaim és vitaminháztartásom nem biztos, hogy ilyen jól bírják. Szedek Tovitat es Pregnavitot. Mit
tehetek meg?
A szénhidrátoktól, főleg, ha ez édességet jelent, csak rövid időre érzed, hogy megszűnik az éhséged. Ha eszel egy kis fehér lisztből készült, cukros valamit, akkor a vércukorszint hamar megnő, ezért hamar érzed az éhség elmúltát. De: itt a rossz hír. Az ilyen ételféleségek hamar felszívódnak, a vércukorszint pedig az evés előtti szint ALÁ zuhan, ezért újra éhesnek érzed
magad. Ha már szénhidrátot eszel, akkor az legyen összetett szénhidrát (tehát lisztből, lehetőleg teljes kiőrlésű lisztből készült termék, a búzán kívül mást is lehet használni: zab, köles, rozs, kukorica stb.), és egyél hozzá valami fehérjetartalmút is. Sajtot, túrót, kefírt, zöldfűszerekkel ízesítve. Nem javaslom, hogy a fogyásra összpontosíts, egyél nyugodtan
"komolyabb ételeket" néha. A négy kiló nem olyan eszeveszett sok, amit később nehéz lenne leadni.
Sződy Judit
Kérdés:
Mit gondol, nem túl szigorú ez az étrend? Vagy ha jogos, akkor meddig kell tartani ezt az elővigyázatosságot?
Semmi nem indokolja ezt a szigorú diétát. A túlzott alkohol, és kávéfogyasztáson kívül, valamint a kábítószerek, és egyes gyógyszerek használatának tiltásán túl mindent szabad fogyasztani. Ha az anya úgy érzi, hogy egyes ételek miatt a baba nyugtalanabb, azt hagyja el. Nem lehet általánosítani: nagy egyéni eltérések lehetnek. van olyan baba, aki tényleg nem bírja, ha a mama sok narancsot eszik.
De kicsi az esélye, hogy pont a tiéd ilyen. A kritikus ételeket, ha egyáltalán vannak, később fokozatosan vissza lehet csempészni az étrendbe.
Sződy Judit
Kérdés:
Sajnos sok ilyen babát ismerek. Valóban lehet, hogy a szopás miatt ébred fel, de nem hiszem, hogy azért mert éhes lenne, ha eset jól eszik. Ha nem eszik jól (mint ahogy írtad), akkor viszont lehet, hogy õ egyszerűen így osztja be a táplálkozást, és nagyon is beleszámítja az éjszakai evést. Az éjszakai szopitól a babának nem lesz semmi baja, és a tejtermelés is jobban fennmarad így. Ha téged fáraszt a dolog, akkor dönthetsz úgy, hogy leszoktatod róla. Ez nem könnyű, sőt, mondhatnám: goromba módszer, de azt mondják: hatásos. Egyszerűen ne adj neki éjjel cicit, hanem - amikor felébred, csak simogasd az ágyában.
Valószínűleg rettentően fog bőgni, de néhány éjszaka múlva abbahagyja.
Sződy Judit
Kérdés:
Mit tehetek? Mar nagyon-nagyon stresszel az egész etetés, főleg, mivel tudom, mennyi tejet kéne igyon. Felek, elmarad a fejlődésben. Nem gondoltam, hogy ez ilyen sok gonddal jár majd, a könyvekben mindig csak azt írják, a szopirol átterünk üveges tápszerre és kész, mintha az olyan egyszerű lenne.
Másik kérdés: hogyan lehetne megelőzni, hogy a második babával is esetleg hasonló gondok legyenek? Szoktassam a szopi mellett üvegre is, és hogyan?
Az alábbi tételek egyike sem igaz:
1. a gyereknek az elválasztás során tápszeres kiegészítést kell adni.
2. A gyereket bármelyik életkorban is cumisüvegre kell szoktatni.
3. A gyereket el kell választani, ha az anya terhes lesz.
4. A gyerek szomjazni - éhezni fog tele hűtő és terített asztal mellett.
Ezekből a tanulság: hadd igyon, amennyit akar, hadd szopizzon, amennyit akar.
Amúgy, adhatsz neki sportzáras üveget is (az ice teás üvegek ilyenek), hátha ez megtetszik neki. Adj neki enni, olyasmit, amit szeret, és ami az egészséges táplálkozás kategóriájába belefér. Tedd mellre többször is, ha téged nem zavar, hogy várandósan szoptatsz.
Nem fog elmaradni a fejlődésben, nem lesz hiánybetegsége, ha változatosan étkeztek, és nem csak műkajákat esztek. Tejből, vagy tápszerből készíthetsz neki sűrű kásákat is (zabpehely, kukoricadara, köles hozzáadásával).
Préselhetsz gyümölcslét - rengeteg szőlő és alma van most. Ezek a dolgok neked is jót tesznek.
Szóval: lazíts, és bízz a gyerekben.
Sződy Judit
Kérdés:
A család és (bölcs) ismerősök tegnap adtak javaslatot csirkemájra, csokira(!!!!) és egyéb hasonló finomságokra, amiket én sem eszem. Érveltem, hogy husi minek, ha fajazonos fehérjét kap a gyerek, de nem igen értettek velem egyet. No, mindegy, úgy csinálom, ahogyan nekünk a legjobb. Szoptatni kívánom őt minimum egy éves koráig.
Gyümölcspürék és főzelékek bevezetését kb. egy hónap múlva szeretném csak megkezdeni. Szerinted baj, hogy csak ilyen "lassan" adagolom neki a "komoly" kaját?
Azzal kezdted, hogy baj-e, ha lassan vezeted be a másféle ételeket. És máj meg csoki. Naggyonjó! Szóval: a csoki, máj nem alkalmas a csecsemő hozzátáplálására. Ha eddig bizonytalan lettél volna, megpróbállak megnyugtatni. Nos, a gyümölcslék: nincs nagy jelentősége, hogy lét adsz, vagy reszelt almát. Nem gondolom, hogy ezzel pepecselned kéne, hogy a reszelékből lét vonj ki. Fél éves kor után már nem kell olyan körülményesen alakítani az elválasztást, mint régen, amikor hat hetes korban kezdték a dolgot. Add neki a kaját, ahogy jól esik, hiszen lényegében még mindig anyatejen él. Ezekben a hetekben csak ismerkedik az ízekkel, az újdonságokkal. Persze, csak "diétás" dolgokról lehet szó, nem csokiról: banán, alma, őszibarack, meggyvelő, főtt krumpli (fokhagymaprésen átnyomhatsz neki egy kiskanálnyit, ez elég is lesz), főtt répa, zöldborsó (fokhagymaprésnyi adag). Mindig egy féle élelmiszert adj neki, hogy kiderüljön, hogy hogy reagál rá a szervezete. Ha túl sűrűnek tartod a kaját, pár csepp tejet fejhetsz bele. Állati fehérjére az anyatejen kívül egyelőre semmi szüksége. Később se kötelező, de, ha már nem szopik sokat, ügyelni kell a fehérje-bevitelre, amit hüvelyesekből, gabonafélékből és esetleg állati termékekből (tejtermékek, tojás, később gomba) is lehet fedezni. Én azt tartom a legtermészetesebb elválasztási módnak, hogy a gyerek szopik, ahogy neki jól esik, de, amikor én eszem, akkor ő is odaül az asztalhoz, és amit megkíván (és ehet), azzal megkínálom. Aztán szépen fokozatosan átalakul a dolog: már nem csak érdeklődőként ül az asztalnál, és a tulajdonképpeni táplálkozást a szopással fedezi, hanem velem eszik, és a szopás az ínyencfalat. Persze, csinálhatod másképp is, tudatosabban - ez teljesen a te döntéseden múlik, a te temperamentumodtól függ.
Sződy Judit
Kérdés:
A másik dolog az, hogy már hetek óta "kinézi" a számból az ételt, és mindent a szájába vesz, rágcsál. Hihetetlen, de amikor az asztal mellet van a hordozóban, és a család eszik, követi a szemével a mozdulatokat, és nyitogatja a száját. Hosszú napokig vívódtam, hogy adjak-e neki valamit, vagy csak szoptassam még, amikor egy délután rávetette magát a görögdinnyére, ami előttem volt a tányérban, két kezével megfogta, odahajtotta a fejecskéjét és hangosan elkezdte cuppogni, szívni a levét. Alig lehetett elhúzni! Másnap adtam neki egy kis sárgarépapürét, mégse dinnyével indítsunk, mohón ette azt is. Azóta naponta egyszer adok neki egy kis zöldségpürét, ma már 125 g-ot megevett, szemmel láthatóan nagyon ízlik neki. Főzelékezés előtt is, után is szoptatom, összesen naponta 5-6-szor, de mégis úgy érzem, hogy csökken a tej mennyisége. Hiába próbálkozom, nem hajlandó egy alkalommal tovább szopizni, és nem igényli a gyakoribb szopást sem. Éjszaka nem ébred fel, ennek persze örülök, de tudom, hogy ez nem tesz jót a tejtermelésnek.
Az első heteket kivéve nem fejtem, most próbáltam, de csak egy-egy cseppet tudok kipréselni. Nem indul be a leadó reflex, még hajnalban sem, amikor tele van a mellem.
Első gyerekem másfél éves koráig szopott, a kisfiamat is szeretném minél tovább, és csodálkozom, hogy alig múlt öt hónapos, és máris úgy tűnik, egyre kevésbé érdekli a szopizás. Gondoltam, kihagyom a főzeléket egy-két napig, hátha többet szopik és megugrik kicsit a mennyiség, vagy nem kell mindenáron erőltetni?
Szerintem nincs ok aggodalomra. Vannak olyan kisbabák, kik imádnak enni.
Ettől függetlenül, ha minden evés előtt megkínálod a melleddel is, nem fog teljesen elapadni a tejed, és a szoptatás még hónapokig fontos része lesz az életeteknek.
Azt javaslom, fél éves koráig még ne fokozd a főzelék mennyiségét, cumisüveget semmiképp ne adj neki, így valószínű, hogy nem fog teljesen elzárkózni a szopizás elől. A szoptatás funkciója lassan megváltozik: kevésbé a táplálkozás, mint a vigasz, a megnyugvás, a pihenés forrása lesz.
Lehet, hogy ennél a babádnál ez az "átváltozás" hamarabb fog bekövetkezni.
Próbáld elfogadni, hogy ő ilyen.
Sződy Judit
Kérdés:
Szoptatás az általad leírt "komfort szopás" is. Ezt a gyerekre kell bízni. Jót tesz a tejtermelésnek, de nem lehet erőltetni. Jó esélye van annak, hogy - ahogy a tejleadás intenzitása csökken, a baba szívesebben szopik hosszabb ideig.
Lehet, hogy nálatok is lesz cicin elalvás, de ha nem, annak csak örülj, mert ezzel megelőzheted a későbbi alvásproblémákat.
Sződy Judit
Kérdés:
Az alapszabály az, hogy akkor jó a szoptatás, ha mindkét fél jól érzi magát közben. Ettől én eltérnék a gyerek kedvéért fél éves korig azzal a felkiáltással, hogy megér némi kényelmetlenséget, hogy a baba jó indítást kapjon az életében, és ne kelljen mondjuk egész életfogytig tartó krónikus betegséggel küzdenie. Magyarul: fél éves korig a teljes szoptatást javaslom, mert addig a gyermek rá van utalva az anyatejre. (Ezt ugyanúgy el kell fogadni, mint azt, hogy várandósság közben sem tehetjük le a gyermeket, akkor sem, ha kényelmetlen.)
Fél és egy éves kor között már kicsit engedékenyebb lennék: ha az anyának nehézséget okoz, hogy gyermekének egész nap rendelkezésére álljon, finoman irányítsa úgy a napirendet, hogy a szoptatás mennyisége jelentősen ne csökkenjen, de neki is legyen szabadideje.
Egy éves kor után a szoptatás jelentősége táplálkozás szempontjából már valamelyest csökken. A legtöbb baba lelki táplálékként tart igényt ilyenkor a szopásra, bár az anyatej immunológiai hatása két éves korig számottevő. Ebben a korban érvényes igazán az, amivel a választ kezdtem: a szoptatás tartson addig, amíg az anya és a gyermek is szeretettel lát hozzá. Ha a mamának néha terhére van, finoman, a figyelmet elterelve lassan csökkenteni lehet a szoptatások számát, és más formát találni a szeretet, a ragaszkodás és a biztonság nyújtásának kifejezésére.
A válaszom egy mondatban: tegyél érzéseid szerint. De azért ne válaszd el a babát, mert mások rossz szemmel nézik a nagy gyerek szoptatását.
Sződy Judit
Kérdés:
Még ehhez a témához kapcsolódó kérdésem lenne a következő: amennyiben a szoptatás (rajtunk kívülálló okból) abbamaradna, akkor a reggeli vagy az esti szoptatás elhagyásával készítsük-e fel erre a gyermekünket. Gyermekorvosunk a reggeli szoptatás elhagyását javasolta, amivel én nem értek egyet. Az esti szoptatás, illetve lefekvés nálunk a kicsi vacsorája után egy-másfél órával történik. Addigra olyan bágyadt-fáradt, hogy már a pelenkázón elalszik. Emiatt ilyenkor a szoptatás már sokszor csak néhány percig tart, amely időszak egy részét a kicsi félálomban tölti. Nekünk megnyugtató ez a már-már szertartásos lefektetés, de összehasonlítva a reggeli etetéssel (már csak kényelmi szempontból is) számunkra az esti szoptatás elhagyása tűnik kézenfekvőbbnek.
Az újabb terhesség miatt az anyatej termelődése nem áll le, csak csökkenhet, és megváltozik az összetétele. Ez az oka annak, hogy van olyan csecsemő, aki elutasítja a szopást, amint a kistesó megfogan. Amikor megszületik a kicsi, újra megváltozik a tej összetétele: a kisebb gyermek igényeihez idomul, ezért itt is előfordulhat, hogy a nagy abbahagyja a szopást. Az is lehet, hogy amikor a kisebbnek termelődött kolosztrumból újra érett tej lesz (tehát a kicsi négy-öt napos korában), a nagytesó újra visszakéreszkedik, mert ezt a menüt már szereti.
A születendő babáért nem kell aggódnod: a természet ezt úgy rendelte, hogy mindig a legkisebbnek biztosítja a maximumot. Elsősorban a magzatnak juttat, utána a tesójának a tejbe, a maradék meg a tiéd, boldogulj, ahogy tudsz. Ilyenkor tehát a Te érdekedben kell fokozottan figyelni a táplálkozásra, és lehetőleg a pihenésre is. Az újabb gyermek miatt tehát nem kell elválasztani a nagyot, csak egy esetben: ha a szoptatás miatti hormonális állapot nem engedi, hogy a kicsi megfoganjon. Ez ugyanis előfordulhat. Az elválasztás menetét úgy szabjátok meg, ahogy a gyermeknek a legjobb. Nincs indoka annak, hogy az esti, vagy a reggeli szopás maradjon el előbb. Hallgass a szívedre.
( A félreértések elkerülése végett itt leírnám, hogy nem tartom kevésbé jó anyának azt az asszonyt, aki az újabb terhesség miatt elválasztja a gyerekét. De ez legyen az Ő döntése, és ne másé. Orvosi szempontból semmi sem indokolja az elválasztást, de lehet egyéni érzelmi vagy gyakorlati oka erre az anyának, aki a korrekt információk birtokában meg tudja hozni a döntést.)
Sződy Judit
Kérdés:
Az immunrendszerre nem feltétlen a leromlott kifejezés a megfelelő. A terhesség egy fiziológiás immunhiányos állapot, ami a méhen belül fejlődő magzatot is védi, hiszen, mivel "félig" testidegen, az immunrendszer megkísérelné kilökni, mint ahogy a korábbi időkben az átültetett szervekkel történt. A szoptatás idején a szervezet védekező képessége visszatér a normális kerékvágásba, ugyanakkor tudni kell, hogy számos immunglobulin nagy dózisban átkerül az anyatejbe, hiszen a baba hetekig az anya által így biztosított védőanyagokra van utalva, saját termelése csak 2-3 hónap táján indul be érdemben. A gyógynövény kivonatokkal általában az a bajom, hogy pontos (mennyiségi és minőségi) összetétele nem ismert, általában több száz, sokszor be sem azonosítható alkaloidot is tartalmazhatnak. Nem tudható, hogy ebből mi kerül be az anyatejbe, de valószínűsíthetően az alkaloidok túlnyomó többsége, ennek a babára gyakorolt hatása nem felmérhető. Javaslom helyette: a változatos és egészséges táplálkozást, a sok friss gyümölcsöt és zöldséget. Ha kell, szedje tovább a terhes vitamint, gondoljon a szülési vérveszteség miatti vashiányra is. A légúti vírusbetegségeket pedig el kell kerülni, tehát ilyen beteget ne engedjen környezetébe. A szoptatás befejezése után nem látom akadályát - ha orvosa is megállapítja szükségességét -, hogy a cseppeket szedje.
Kérdés:
Második gyermekünk kisleány, nem merték ilyen előzmények után megszüleszteni, s császárral jött a világra. HálVálasz: Istennek, mert 4,5 kg-os volt. A szülés előtt 8...18 közötti volt a szemnyomás, utána 20 körül, tehát magasabb.
A kérdésem az, hogy lehetséges-e, hogy a méh összehúzódását siettető gyógyszer miatt nőtt a Feleségem szemnyomása? Ha igen, akkor egy esetleges újabb baba születésénél hogyan lehet ezt kivédeni, illetve az egész terhesség, szülés és gyermekágyi szakasz lehet-e teljesen veszélytelen?
A szemnyomás emelkedés az egyik jellemzője a glaukomának. A szemnyomás emelkedés oka lehet a stressz, a magas vérnyomás, a folyadék háztartás zavara, melyek a terhességi
toxicosis részjelenségei is lehetnek. Természetesen csak olyam terhességben, melyek komplikáltak, azaz valamilyen okból pl. terhességi oedema, allergia, cukorbetegség vagy más fellép. Ezért kell gondozni a terhességet.
Azt szeretném még kérdezni, hogy jelenleg panaszmentes e? Vagy kell most is gyógyszeres szemcseppes kezeléssel a feleségének szinten tartania a szemnyomását. Van-e, alakult -e ki valamilyen látásromlás vagy látótérkiesés. Miért kellett operálni az egyik
szemet, nem tudtak beállítani cseppekkel a szemnyomását?
Sok formája van a zöldhályognak ezért nehéz jósolni arról lesz-e egy terhesség vagy szülés alkalmával ismételten az édesanyának valamilyen problémája.
Amennyiben glaucomás rohamot okozott az első baba szülése, mely igen magas szemnyomással, súlyos látásromlással szemfájdalommal járt, akkor emiatt kellett operálni az édesanya szemét. Amennyiben simplex típusú, de nehezen beállítható szemnyomása volt, akkor azért kellett operálni. Ezt mindenképpen tudni kell ahhoz, hogy melyik típusú glaucomaról van szó.
Cseppenteni most is kell-e neki, vagy csepp nélkül van 20 Hgmm körül a szemnyomás értéke. Mennyi most a vérnyomása, van-e cukorbetegsége, van-e súlyfeleslege, vagy nagyon lefogyott-e a terhességek után a szoptatástól illetve a gyermekekkel való sok éjszakázástól.
Milyen most a látása, kell-e szemüveget viselnie?
És a legfőképpen az a kérdésem mikor szeretnének még egy kistestvérkét?
Most mar két terhesség alapján sok információt beszereztek mind a kisbaba várás, a szülés, a szülés utáni időszak és a csecsemőgondozás feladataiból és gondjaiból. Most már arról is van tapasztalatuk, hogy a fiatal édesanya miként viseli el a gyermekvárás időszakát.
Mind a táplálkozással, mind a mozgással tornával, szabadidős programokkal lehet lényegesen boldogabb, egészségesebb a gyermekvárós életszakasz.
Talán a fiatal anyák leszebb életszakasza a kisbabavárás időszaka, és ezt nem szabad félelemmel megtölteni.
Mi várható? A terhességek különbözőek lehetnek. Nem kötelező, hogy minden megismétlődjön. A szülésvezetés módja a gyermek és a szülőcsatorna téraránytalanságától függ elsősorban. Erről tehát a szülész dönt, a császármetszés elsősorban ettől függ, valamint a terhességi toxikozis okozta problémáktól. A megfelelően kezelt és előkészített terhesség nagy százalékban normál szüléssel egészséges kisbaba születésével zárul. A zöldhályog kezelhető és beállítható szemcseppekkel, sze. laser therápiával vagy műtéttel. Esetleg vízhajtóval. Gondosan ellenőrizni kell. Félni pedig nem szabad.
Dr. Sényi Katalin
Kérdés:
Nem az ajakfék, hanem a nyelvfék szokott lenőni. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy a nyelv kinyújtása nem lehetséges, ilyenkor a nyelv csúcsán középen behúzódás észlelhető. Ilyenkor a nyelvféket át kell vágni (frenulotomia), ami igazából nem is számít műtétnek, hiszen "csak egy ollócsapás", az ambulancián szoktuk elvégezni. A beavatkozást újszülöttkortól kezdve bármikor el lehet végezni, de ha a táplálkozásban nem is zavarja a babát, a beszéd elkezdése előtt akkor is el kell végezni.
Kérdés:
Nem. A prolaktin szint nagy százalékban működési zavar eredménye és gyógyszeresen jól kezelhető. A koponya (pontosabban az agyfüggelékmirigy) röntgen vizsgálata szerintem is a gyógyszeres kezelés hatástalansága vagy egyéb társuló jelek esetén jön szóba.
Kérdés:
De reggelente mindig szörcsögött, s ez azóta is, ha leszívjuk (sterimar orrspray után) kevés zöld váladék mindig jön. 2 hónaposan elkezdett nyálzani is, s köhécselni naponta többször, s ez is tart azóta . A széklete is nyálkás lett . Az orvos szerint biztos készülődik a fogíny a fogzásra. De nekem néha már komolyabbnak tűnik a köhögés, s mostanában éjjel is 1X-2X.
Azért izgulok emiatt nagyon, mert újszülöttként többször is csináltak nála tüdőröntgent, s kontúrosabbnak találták a normálisnál, de végül nem találtak semmi kórosat rajta. Kell-e törődnöm ezekkel a gondokkal, s ha igen, mit tegyek?
A gyakori tüsszögés, esetleg szörcsögés, valamint a légzés periodikus jellege valóban gyakori újszülött és kiscsecsemőkorban, persze bizonyos határig. Az un. bukós csecsemőknél az orrgaratba kerülő tej, ill. az ennek hatására ott keletkező váladék miatt a szörcsögés szinte nap, mint nap hallható. Ilyen esetekben azonban az orrváladék (leszívott) nem zöldes. Az orrváladék elszíneződése - sárgás, zöldes - arra utal, hogy a nyálkahártyán baktériumok telepedtek meg. Ilyen esetekben célszerű és eredményesen alkalmazható az antibiotikumos orrcsepp. Az is ismert tény, hogy a babáknál a tényleges fogáttörés előtt már akár 3-4 hónappal korábban is megjelenhetnek un. fogzási tünetek, pl. nyálzás, a fogíny dörzsölése, nyálkás székletek, nyűgösebb napok, akár a popsi kipirulása. A nagyobb nyákmennyiség a fekvő csecsemőnél hátrafolyik, ez őt köhögésre ingerelheti, sőt egy-egy baba ezt akaratlagosan még fokozza is, játszik vele. Amennyiben ezek a tünetek fokozódnak és aggasztják Önt, egyrészt mutassa meg kislányát a gyermekorvosnak, valamint az immáron 4 hónapja tapasztalt orrváladékozás miatt kérje ki gyermekgégész véleményét is. Orrcseppeket addig is csak szükséges esetekben (táplálkozási, alvási nehézség) használjanak.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Nincs kérdés megfogalmazva, csak azt említi, hogy gyermeke szíve gyorsabban ver.
Azt tudni kell, hogy csecsemőkorban a szívritmus szaporább, mint felnőttben vagy akár nagyobb gyermeknél. Úgyhogy 80 - 100 körüli szívverés nem kóros, pláne, ha ébrenlétben vizsgáljuk. Azonkívül a gyermek aktuális érzelmi állapota is erősen befolyásolja a szívritmust.
Második észrevétele, hogy a keze pár percre elfeketedik. Ez igen feltűnő jelenség. Nagyon fontos lenne tudni, két oldali-e, milyen körülmények között jelentkezik, ilyenkor milyen a tapintata, milyen ott az érverés, stb. Tehát erre nem tudok érdemben reagálni.
Az érszűkület meglehetősen általános megfogalmazás, hátterében igen sok tényező állhat, amelyben örökletes és szerzett - táplálkozás, dohányzás, vérzsír-összetevők, alvadási tényezők, egyéb belszervi betegségek, kor, stb. - tényezők állhatnak. Ezek java része még nem jelent kockázati tényezőt ilyen fiatal gyermeknél.
Tehát kérdéseire csak vizsgálat után lehet megfelelően válaszolni. Más javaslatom nincs, mint forduljon a megfelelő szakrendeléshez.
Dr. Péter György
2003.12.28
2003.04.01
Kérdés:
Súlyos gondot, problémát rejt a kérdése.
A sérült gyermekek világa egy külön világ. Sokszor nem vonatkoztathatók rájuk az átlagos gyermekekkel kapcsolatos ismeretek. Mások a tápanyag és folyadékigényük. Más - sokszor elmaradt - a súlygyarapodásuk. Alapbetegségükből adódóan több járulékos tényező is visszavetheti őket: táplálkozási/nyelési nehezítettség, félrenyelés, társult betegségek, a táplálék hasznosításának különböző zavarai stb. Esetleges akut betegségek nehezebben és lassabban gyógyulnak az ágyhoz kötöttség, a védekező reflexek elégtelensége miatt. Nehezen adagolhatók a gyógyszerek. Egyáltalán más a világgal való kommunikációs rendszerük.
Sokszor látható, hogy a különböző okból sérült gyermekek fejlődése visszamarad, és kortársaikhoz képest egyre szembetűnőbb lehet.
Ebben adott esetben maga az alapbetegség is meghatározó szereppel bírhat, mivel vannak olyan kórképek, amelyek progresszív jellegűek, tehát a tünetek mind kifejezettebbekké válnak. Illetve ha maga az alapbetegség nem ilyen jellegű, akkor a járulékos betegségek, állapotok visszahúzó hatása hozzáadódik az előzőekhez.
Az immunrendszert erősítő gyógyszer nem ismeretes, bár vannak erre törekvések, de lényegileg nem bizonyított hatással. Nem is biztos, hogy erre szükség van, de erre egy gyermekorvosi kivizsgálás választ adhat. Az étvágyat szintén nem lehet gyógyszeresen befolyásolni, illetve az ezt célzó gyógyszernek mellékhatása lehet.
Megpróbálhatók azonban a különböző vitaminok adása.
Hogy hova forduljon: először a gyermekorvoshoz. Továbbá bizonyára vizsgálta illetve gondozza gyermekét neurológus, tőle is kérhet tanácsot. Fontos tisztában lenni az alapbetegséggel. Megvolt-e a részletes kivizsgálás?
Nem tudom, hol laknak. A gyermek fejlesztésével kapcsolatos lehetőségeket leginkább a helyi körülményeket ismerő gyermek-neurológus ismeri.
Nehéz a helyzete. Az ilyen gyermeket nevelőknek az átlagosnál lényegesen több nehézséggel kell megküzdeniük. Nemcsak a gyermek egészségügyi, hanem nevelési, szociális, rehabilitációs gondok miatt is.
Dr. Péter György
Kérdés:
Az immunhiány diagnózisa sok esetben nem túl könnyű, és pláne nagy felelősség a további következmények miatt.
Azt gondolom, hogy egyelőre nem kell rosszra gondolni. Azonban később - akár fél év / egy év elteltével - ismételném a vizsgálatot.
Az immunhiány egyébként - jelen esetben az esetleges immunglobulin deficiencia gondolata merülhet fel - ismétlődő, általában baktériumok által okozott, tehát gyulladásos, gennyedéses betegségekkel jár (pl. halmozott tüdőgyulladás, légúti fertőzések, bőrfertőzések stb.) - Sokszor ez utóbbiak hívják fel a figyelmet az alapbetegségre. Az a véleményem, hogy a számok alapján még egyáltalán nem biztos, hogy Önöknél valóban létezik a probléma.
Egyébként meg egészséges táplálkozással, vitaminok adásával, esetleg gyógyhatású termékek - nem gyógyszerek! - adásával próbálkoznék. Az étvágytalanság nem hozható egyértelmű kapcsolatba ilyen betegségekkel, tehát nem típusosan arra utal, és nem is specifikus, hiszen részben időszakosan is változó lehet, másrészt pedig csaknem minden betegség egyik általános jele, tünete.
A mesterséges táplálásnál valóban kevesebb természetes ellenanyag, védőanyag jut a csecsemő szervezetébe. De ezt a szervezet a későbbiekben pótolhatja.
Azonban a legfontosabb tanácsom: ha gondjuk, kétségeik vannak, forduljanak gyermekorvosukhoz, hiszen az ő kötelme, meg tanult képessége az eredményeket a klinikai képpel egybevetve értékelni. Ha esetleg nem lelnek megnyugtató magyarázatot, országszerte vannak olyan gyermekintézetek, ahova lehet vizsgálatra, rendelésre jelentkezni.
Dr. Péter György
Kérdés:
Az ovalocytosis a vörösvérsejtek egyik örökletes alaki rendellenességét jelöli. A szervezet által jól kompenzálható, enyhe vérszegénységgel járhat, mivel a sejtek alakjuk révén könnyebben sérülnek, illetve esnek szét.
Általában nem okoznak komolyabb tüneteket illetve következményeket, mint ahogy Önnél is csak most derült ki.
Véleményem szerint tehát a magzatra illetve a gyermekre nézve káros következménnyel nem kell számolni. Ugyancsak ezt gondolom Önnel kapcsolatban is.
Fontosnak tartom azonban azt, hogy a terhessége alatt gondosan ügyeljen a megfelelő életmódra és a megfelelő táplálkozásra, a rendszeres gondozásra
Dr. Péter György
Kérdés:
Egy hete szívesen megissza a tejeskávét, ez mintha segítene. A nagymamája állandóan azt mondogatja, a gyerek azért kicsi és azért nem kakil mert férges lehet. Nem tudom miből gondolja ezt, nem igazán tudom, mik ennek a tünetei. Ő arra alapozza "diagnózisát", hogy kisfiam sokat dörgölgeti az orrát (ami szerintem inkább a megfázással van összefüggésben). A posiját viszont egyáltalán nem vakarja. Itt az utcák valóban nagyon szennyesek, de állatokkal nincs kapcsolatunk azon kívül, hogy látjuk őket. Oviba még nem jár. A kérdésem az, hogy valóban van-e alapja a férgességtől való félelemnek, illetve, hogy mi lehet a ritka széklet oka.
Kisfia súlya, de magassága is eltér kora átlagától. Ebben az életkorban ez 15.7 kg, és 99 cm. A ritka székletürítésnek oka egyrészt lehet genetikai adottság (családban halmozottan előforduló székrekedés), de sokkal gyakoribb ok a rostanyagot nem megfelelő mennyiségben tartalmazó táplálkozás. Azt hiszem, Önöknél is ez utóbbi a valószínű oka ennek a problémának. Lehetőleg minél több káposztafélét, karfiolt, brokkolit, karalábét, lencsét, körtét, nyáron paradicsomot, szőlőt, barackféléket, szilvát kellene beépíteni a gyermek étrendjébe. Ez utóbbiakat télen akár aszalva is. Érdemes a gyümölcsös joghurtokba müzlit is keverni ½-1 órával fogyasztás előtt. Ha a főzelékek kevésbé mennek, próbáljanak sűrű, zöldségekkel és hússal teli leveseket etetni a gyermekkel. Mivel Ön nem írta meg, hogy hol élnek, a férgesség felmerülésének valószínűségére vonatkozóan válaszolni csak általánosságban tudok. Egyébként is földrajzi elhelyezkedéstől függően különböző típusú férgességek léteznek, ill. az előfordulási gyakoriság változó. Természetesen a tünetek is. Azonban bármely élősdiről is legyen szó, az emésztés - felszívódás romlását, vérszegénységet és a testi fejlődés elégtelenségét okozhatják, amennyiben a fertőzés egy ideje fennáll, és bizonyos mértéket elér. A fertőzés bármely esetben okozhat allergiás és egyéb tüneteket is, mint pl. orrviszketés, bőrkiütés. A helyi irritáció miatt pedig a végbéltáj viszketését. Pontos diagnózist csak a széklet féregpete vizsgálata vagy egyéb laboratóriumi vizsgálat adhat. A bélférgességen kívül egyéb bélben élősködő parazitafertőzés is előfordulhat kisgyermeknél. Ma már ezeket is ki lehet mutatni.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Kérdéseim:
1.Előfordulhat-e, hogy a Danone joghurt gyümölcsös változataiban búzaliszt található, illetve a kereskedelemben rizsliszt néven kapható malomipari termékben a rizsen kívül előfordulhat-e más alapanyag? Mi adhat támpontot egy élelmiszer megvásárlásakor, ha a hátoldalon feltüntetett alapanyaglista nem felel meg a valóságnak?
2. Olvastam egy válaszát, miszerint a kialakult lisztérzékenység nem gyógyítható. Ezek szerint mi tévesen kaptuk azt az információt, hogy 4 - 5 éves diéta után kinőhető ez a betegség? Vannak az ismerettségi körünkben sikeresen gyógyult egykor volt lisztérzékenyek.
A betegség egy folyamatosan fennálló ún. gliadin érzékenységet jelent, amely a vékonybél nyálkahártya súlyos elváltozásával jár, arra érzékeny emberekben, természetesen búzaliszt és bizonyos gabonaféleségek fogyasztása után. Az érzékenységet genetikai és környezeti tényezők határozzák meg. A bélnyálkahártya gyulladása természetesen többszöri liszttel való találkozás után alakul ki. A betegség során a bélnyálkahártya gyulladt, pusztul, a bélbolyhok (melyek a nagy felszívó felületeket adják) sorvadnak, elpusztulnak. Ennek következtében a többi tápanyag felszívódása is zavart szenved, kisgyermekeknél nagyon feltűnő a tejé, ill. a tejcukoré. Ha a diéta mellett a bél állapota javul, a tejcukor érzékenység szerencsére megszűnhet, így a kisgyermek a tejtermékeket (először az erjesztetteket) fokozottan visszakaphatja. Gluténmentes étrenddel a lisztérzékeny gyermek tünetmentessé tehető. Legalább 2 év kell ahhoz, hogy a nyálkahártya meggyógyulhasson! Ezalatt az idő alatt, de esetenként ez után is kimutatható a glutén-ellenes antitest a vérből. Vannak nagyon érzékeny, de álpozitív eredményt is adó és kevésbé érzékeny tesztek is! A pontos diagnózist a bélbiopsia adja, de mint írtam, ezt kb. 2 évvel a diéta tartama után érdemes újból elvégezni. A bélnyálkahártya gyógyulása (2 év) után kis mennyiségű lisztet a gyermekek jól tűrnek - tünet nincs. Azonban előfordulhat, hogy akár 1-2 év múlva jelentkeznek újból a tünetek, vagy tünetek ugyan nincsenek, de az elvégzett bélbiopsia a lisztérzékenységre jellemző bélgyulladás enyhébb formáját mutatja. Általában ezt a képet látjuk felnőttkori, nem súlyos formákban. A szakirodalmat áttekintve én még soha nem találkoztam olyan információval, miszerint a betegség kinőhető, és hogy biztosan meggyógyul. A "gyógyult", tünetmentes, egykor volt lisztérzékenyek lehetséges, hogy az előbb említett állapotban vannak. Ők egyáltalán nem diétáznak? Ugyanolyan mennyiségű lisztet fogyasztanak, mint egy átlagos ember? Lisztterhelés után történt-e náluk a bélbiopsia, és teljesen egészséges nyálkahártyát mutatott-e akkor is, tehát őket az orvos gyógyultnak nyilvánította?
Minden élelmiszereket gyártó cégnek létezik információs telefonszolgálata, amelyet már én is igénybe vettem. Ők készségesen adnak információt termékeikkel kapcsolatban, sőt én még listát is kaptam, bizonyos összetevők szempontjából csoportosítva a termékeiket (tejpor, liszt, szója-tartalom). Esetleg érdeklődni lehet az OÉTI-nél (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) is, amely a forgalmazáshoz az engedélyt adja, az élelmiszert előtte megvizsgálja.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A tejallergiás kislánynál a szükséges fehérjebevitelt hal, szárnyas, disznóhús, tojás, szója formájában meg tudják oldani. Nagyon erős tejallergia esetében előfordulhat, hogy a beteg a marhahúst sem tűri. A húsipari készítmények egy része bizony tartalmaz tejport (a konzervek, a péksütemények, sütemények egy része szintén ), így vásárlás előtt arról pontosan tájékozódni kell, ami bizony nem mindig könnyű feladat. Egyik korábbi válaszomban már ajánlottam a szülőknek, hogy esetleg forduljanak a húsipari, esetleg édesipari cégek vevőszolgálataihoz. Nem egy esetben igen hasznos és részletes listát kaptak a termékek tejpor, szója, gluténtartalmáról. Nagyobb könyvesboltban, Budapesten az orvosi könyvesboltban is számos kiadványt találnak diétás receptek gyűjteményéből. Felnőtteknek készült fogyókúrás diétáskönyvekben is számos ötletes recept található a tej elkerülésére (pl. palacsintában, omlettben csak szódavíz, a szója számos ötletes felhasználása, habarás helyettesítése ). A tej allergiás kisgyermekeknél az állati fehérje pótlása nem szokott problémát okozni, nagyon oda kell figyelni azonban a megfelelő kálcium pótlásra, amelynek táplálkozásunkban a tej, tejtermékek az elsődleges forrása.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Sajnos, nagyon sok szülőt érintő problémára kérdez rá a kismama. A mai gyakorlat szerint az ételallergiásnak tűnő kicsiket korrektül kivizsgálják szakrendeléseken, kórházakban, utána esetleg diétás nővér beszélget velük, kapnak némi receptgyűjteményt. Ez azonban ahhoz, hogy pl. egy tej és szójaallergiás csecsemőt-kisdedet változatosan tudjunk táplálni, bizony, kevés. Ahogy Ön is írja, eltiltják a kicsiket a tej- tejtermékek, tojás, szójatermékek fogyasztásától. Felhívják a figyelmet arra, hogy a felvágottak túlnyomó többsége, a májkrém, a konzervek, édesipari termékek nagy része ezeket tartalmazza. Évekkel ezelőtt megalakult Budapesten a Magyar Táplálékallergia Munkaközösség Egyesület, először a pesti oldalon, majd átköltözött a II. kerületbe. Sajnos, ezt az új címet nem sikerült felderítenem, de még próbálom. Ez az egyesület folyamatosan kapcsolatban állt sok nagy húsipari, édesipari céggel, amelyek rendszeresen megküldték tej, glutén, szójatartalom alapján szelektált listáikat. Ezt az Egyesület tagjainak fénymásolták, így ők ennek alapján meglehetősen sok húsipari, édesipari készítményből válogatva a szokásostól alig eltérően tudták táplálni ételallergiás gyermekeiket. Recepteket is gyűjtöttek és átadtak, és az üzleteket is jelezték, ahol a speciális nyersanyagok kaphatók voltak. Én is vaskos listát őrzök, amit egy anyukától kaptam, ez komoly segítséget nyújt diétás tanácsaimhoz. Próbáljon Ön is utána nézni az Egyesület új címének (pl. hívja fel a Kismama újságot, Nők Lapját, Diétát, stb). ha az Egyesület működik, úgy hiszem, segítségével táplálási gondjai nagymértékben csökkennének.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A Crohn betegség a gyulladásos bélbetegségek egyik típusa, amely a bélnek egy vagy több szakaszát érinti, a bél bármely szakaszán. Oka a mai napig ismeretlen, nagy valószínűséggel a bélnyálkahártya immunmechanizmusainak megváltozott működésében keresendő. A folyamat indulásában a táplálék antigének játszhatnak szerepet. A táplálkozási szokások gyakran hasonlóak a betegeknél. Nem szeretik a friss zöldségeket, gyümölcsöket. Sok szénhidrátot, kenyeret fogyasztanak. Ez utóbbi fokozhatja a betegség kialakulásának veszélyét. Bizonyos génállományú egyénekben a betegség jóval gyakrabban alakul ki. A betegség az esetek majdnem felében 20 éves kor alatt kezdődik, de 10 éves kor alatt ritkán. A gyulladás eredményeként a bélfal beszűrődik, hegesedik, ez történik a környéki nyirokcsomókkal is. Erre a betegségre szemben a többi bélgyulladást okozó betegséggel, jellemzőek a belek, a bőr, a környező szövetek és a vizelet kiválasztó rendszer felé kialakuló és közlekedő ún. fisztulák (nyílások). A tünetek: hasi fájdalom, étvágytalanság, hasmenés, rossz közérzet, láz, fogyás, izületi fájdalom, fejlődésben, növekedésben elmaradás, attól függenek, hogy a betegség nyugalmi vagy aktív szakban van-e, és ez utóbbi milyen hevesen zajlik. Feltehetően az Önök labor-eredményei is ennek megfelelően változnak, ill. szerencsére jók most. Természetesen a gyógyszeres, ill. diétás-roboráló kezelés az aktuális állapottól függ. Hogy ma Magyarországon a testvéreket szűrni tudják-e és hogy hol, arra a gasztroenterológus szakorvos tud válaszolni.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Kérdéseim a következők: Várható-e a gyógyszerektől tartós javulás? Miért szaporodott el ismét a gomba rövid időn belül? Milyen összefüggés lehet a Pseudomonassal? Milyen mellékhatásai lehetnek a gyakori gyógyszerkúráknak? Nem értem, miért segít többet a Nan2 tápszer a bélflóra helyreállításában az anyatejnél? Én úgy tudom, az anyatej is tartalmaz bifiduszt, bőven van tejem, nem szeretném még elválasztani a babát és nehéz beilleszteni az étrendjébe a tápszert. A gyógyszeren kívül mivel próbálkozhatunk? A felnőtteknél olvastam a diéta fontosságáról, lányom élesztős és magas szénhidráttartalmú ételeket még nem kap. Hogyan juthatott ebbe az állapotba, hisz újszülötteknél gyakori a szájpenész és a pelenkakiütés. Ezeket mi is kezeltük, nem is voltak sokáig külső jelei a fertőzésnek. Kb. hét hónaposan jelentkeztek ekcéma jellegű száraz foltok a testen, koszmó a fejbőrön. Mire számíthatunk a továbbiakban, hisz a Candida gyengíti az immunrendszert. Nem kaphat a baba immunerősítőt?
Korrekt választ én sem tudok adni Önnek. Nyilván ilyen sok hónapos probléma és többszöri kivizsgálás után az Önök kezében leletek, zárójelentések vannak. Ezeknek pontos ismerete nélkül, a kisgyermek fizikai állapotának ismerete, vizsgálata nélkül a problémát megfejteni, tanácsot adni nem lehet. Néhány kérdésére a részválasz. A gomba, valamint a pathogén, tehát gyulladást okozó baktériumok akkor szaporodnak el a bélben, ha annak normál flórája nem stabil. Így tehát a gomba kiirtása után újra elszaporodhat és elszaporodhatnak bármikor egyéb nem odavaló baktériumok is. Dysbakteriózis /a fent említett helyzet / esetén az emésztés sem tökéletes, gyakoribb az erjedés, rothadás, gázképződés, amelyek irritálják a bélfalat és görcsöket okoznak. Tehát indokolt az ismételt gombaellenes kezelés és a flóra helyreállítására történő próbálkozások Lactulózzal, tápszerekkel. Az anyatej, steril bifiduszt nem tartalmaz. A fenti kezelések nélkül a helyzet tovább romolhatna. Biztosan kell diétás tanácsokat is követniük, annál is inkább, mivel a csecsemő ekzemás jeleket is mutat. Nem a candida gyengíti az immunrendszert, hanem a gyengébben működő immunrendszerű egyéneket támadja meg könnyebben. A csecsemők tehát eleve hajlamosabbak rá. Akár allergológiai-immmunológiai kivizsgálás is szóba jöhet a kislánynál.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
A Candidagombák azok a sarjadzógombák, amelyek közül a Candida albicans az, amely a gyermekekben az úgynevezett candidiázist okozza. A szervezetünk normál baktériumflórája gátolja a C. albicans elszaporodását, ezért pl. az antibiotikus kezelések utáni egyensúly megbomlása a sarjadzógombák túlzott elszaporodásához vezethet.
A csecsemők, kisdedek, gyermekek candidiázisa akut vagy krónikus formában, egy körülírt területen (pl. bőrön) vagy az egész szervezetet érintve (pl. a bélrendszerben) jelenhet meg. A bél candidafertőzésére hosszantartó hasmenés lehet jellemző. Kísérheti a pelenkázott területen megjelenő gombás bőrelváltozás és a szájnyálkahártyán látható "szájpenész".
A klinikai tünetek hátterében szerepelhet:
- tartós antibiotikum-kezelés. Ebben az esetben rendezni kell a bélflórát, vagyis biztosítani kell a normál bélbaktériumok visszatelepítését: Lactobacilus acidophylus és bifidus megfelelő formában való beszedésével.
- a szervezet immunvédekezését csökkentő, pl. jelentős súlycsökkenéssel járó, elhúzódó betegségek után. Ekkor a homeopátiás alkati szer adása fokozza az immunvédekezést és a gyógyulás irányában hat. Segítségével a kiújulásokat, a visszaeséseket lehet megakadályozni.
- Kiegészíthetjük a kezelést Echinaceával, amelynek szintén "immunerősítő " hatása van.
- Az akut tüneteknek megfelelő homeopátiás szereket aszerint választjuk, hogy milyen jellegzetességeket mutatnak a kísérő bőr-és nyálkahártyatünetek és pl. a hasmenés.
- Gyereknél a kiegészítő diétás kezelés meggondolandó és soha ne legyen túl szigorú. A manapság felnőtteknél divatos szigorú Candida-diéták a fejlődésben lévő gyermeki szervezet érdekeit NEM szolgálják. Meggondolandó azonban a gyermek étrendjének hozzáértővel (táplálkozási szakember) való megbeszélése: mennyi cukrot, édességet, tejterméket, tojást és finomított gabonafélét fogyaszt.
(Bizonyos betegségek hátterében állhat klinikai tünetekkel járó makacs candidiázis - a mellékvese, a pajzsmirigy csökkent működése, immunhiányos állapotok - ezeket a kezelések megkezdése előtt mindig tisztázni kell!)
Dr. Lengyel Boglárka
http://www.extra.hu/bogidr/
Kérdés:
A korrekt válaszhoz ebben az esetben is látni kellene a gyermeket, ismerni a méreteit (súlyát), valamint a pontos étrendjét, az abban az utóbbi időben történt változásokat. 2 éves kor körül még - főleg nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztása esetén- nem kóros a napi többszöri székletürítés. Azonban ha ez szinte hasmenéses jellegű híg vizes széklet, a súlygyarapodás zavarával, esetleg étvágytalansággal, hasfájással társul, mindenképpen kivizsgálandó. Ilyen esetben a ma már feleslegesen elrendelt diéta helyett korrekt gasztroenterológiai vizsgálat szükséges. A néhány napos tejmegvonás, utána visszaadás a problémát ritkán, vagy csak részben oldja meg. Kérjenek beutalót tehát a szakrendelésre.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
Hasmenése napjában 2-5-szor van. Az idő során változott a szaga és az állaga is. Néha borzalmasan büdös, és lágytól a teljesen folyósig változik. Az ennivaló szinte emésztetlenül van benne. Természetesen voltunk vele orvosnál. Diétán van, amit mar nagyon utál, minden egyebet enne. Amikor tudtom nélkül megetették hússal nem láttam semmi változást. Kapott homeopátiás kezelést is.
Kérdéseim az alábbiak:
A doktornőnk csináltatott széklet vizsgálatot, ami negatív lett (baktériumra). Erre a homeopátiás doktornőnk azt mondta, hogy legalább három vizsgálatot kellene csináltatni, a tényleges negatív eredményhez, mert a baktériumok nem minden alkalommal ürülnek. Kérjek-e további széklet vizsgálatot?
Az okok tisztázására véleményem szerint gasztroenterológiai vizsgálatra lenne szükség (a gyermekek emésztési, felszívódási tehát gyomor-bél problémáival foglalkoznak). Azt tanácsolom kérjen beutalót a háziorvostól a szakrendelésre. Ott egy alapos kikérdezés és vizsgálat után elrendelik a további vizsgálatokat. Széklet: nemcsak baktériumra, gombára, féregpetére, protozoonra, emésztettségre is. Laboratórium: ezek sokfélék, sokirányúak. A májműködés, az emésztési és felszívódási viszonyok, az estleges táplálékallergiák vizsgálatára irányulnak. Szükség esetén hasi ultrahang vizsgálatot is végeznek. Az eredmények összegzése a gyermek fejlődése és fizikai állapota alapján dönti el a szakorvos, hogy betegségről van-e szó, vagy a táplálkozás 1 éves korban bekövetkező alapos változásából eredő átmeneti állapotról.
Dr. Gömöri Ágnes
Kérdés:
1. Egy hónapos volt a baba amikor egyik napról a másikra kiütések borították el az arcát, hajas fejbőrét majd néhány nap múlva a mellkasa és háta felső részét is. A kiütések jellege: apró piros pötty fehér középpel (mintha kicsi pattanás lenne), majd a folyamat csúcspontján: szinte összefolyó piros alapon sok-sok fehér pötty. Gyermekorvos véleménye: anyai hormonoktól alakult ki, verejtékmirigyek gyulladása. Védőnő véleménye: valamire allergiás a baba. Mivel a baba hasfájása miatt már kezdetektől fogva felírtam, hogy mit ettem, az elfogyasztott ételeket analizálva arra az eredményre jutottunk, hogy a dió (mogyoró) a bűnös. Először szkeptikus voltam, de úgy tűnik, hogy sajnos tényleg érzékeny az olajos magvakra. Kb. 3-4 hét alatt teljesen eltűntek a kiütések. Megjegyzem, hogy ekkor még teljesen normális volt a kisfiam széklete.
2. Két és fél hónapos volt, amikor először észrevettem 2 vérpöttyöt a nyákos székletben. (Egy pár hete már néha nyákosabb volt a széklete, mint korábban, de nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. Egyébként naponta 5-6x is kakilt, ami anyatejes csecsemőnél normális is lehet, főleg ha olyan sokat eszik, mint az én kisfiam. A vérpötty vagy csík általában csak egyszer jelentkezett naponta, és sohasem az első székletben). Azonnal küldtünk baktérium tenyésztésre mintát az ÁNTSZ-be, de negativ lett (4 minta- 4 negativ eredmény). Az 5. mintát bélflóra tenyésztésre küldtük, az eredmény: gyér számban vegyes bélflóra. Ezután leálltunk a Salmonella, Campylobacter vonalról, és elkezdtük az allergiát gyanúsítani. (A védőnő szerint a mogyoró tönkretette a kicsi bélbolyhait és egy másodlagos laktóz intolerancia alakult ki.)
3. Egy hónapja szigorú laktózmentes diétába kezdtem. A tejen és tejtermékeken kívül se felvágott, se tejes péksütemény.... (Bár tejet eddig sem ittam, tejterméket is csak nagyritkán.) Az eredmény: a hasmenés egy héten belül megszűnt, vér sem volt a székletben. Sőt, mivel később napokig nem volt széklete, hőmérővel kellett "segíteni". Nagyon boldogok voltunk, hogy megoldódott a rejtély, amikor is a diéta ellenére ismét vért fedeztem fel a székletében....
A leírtak alapján mi lehet ez? Milyen irányban érdemes tovább vizsgálódni? Fertőzés? Allergia? Esetleg valami más? (Nincs szemmel látható végbéltáji értágulat vagy repedés, és nem okoz neki nagyobb fájdalmat amikor vér volt a kakijában, mint amikor nem...) Milyen vizsgálatokat javasol?
A másik kérdés a hőmérővel történő "kakiltatás"-ra vonatkozik. Nem teszek ezzel rosszat a kisfiamnak? Miért nem tud magától kakilni? (Nagy mennyiségű, sűrű, de folyékony széklet ürül, és utána nagyon megkönnyebbül.)
Nagyon fontos az a tény, amit elmondott gyermeke kitűnő fejlődéséről. Rögtön az elején: nem hiszem, hogy én innen és így képes vagyok megfejteni a rejtélyt. Inkább néhány gondolatot szeretnék elmondani.
Lazább, nyálkás, véres széklet esetén - ahogy Önök esetében is történt - először fertőzésre majd később allergiára gondolnék. Az allergiába nemcsak a laktóz-intolerancia, hanem a tejfehérje-allergia is beletartozhat. Tehát nem biztos, hogy elegendő tejcukor-mentes diéta, hanem tejmentes kosztra kell(ene) beállítani az érintett gyermeket, de ezt csak megfelelő kivizsgálás után tehető. Erre vannak megfelelő szerológiai vizsgálatok. Az, hogy gyermeke panaszai csökkentek a tejmentes diétánál, mégis amellett szól, hogy annak van köze a táplálkozáshoz.
A hőmérőzésről: nem gondlom jónak. Ugyanis a rendszeres mechanikus inger a megfelelő záróizom működést - megítélésem szerint - kedvezőtlenül befolyásolja. A gyermekek egy részénél normálisan is előfordul hosszabb-rövidebb obstipaló periódus, amit a gyermekek még önmaguk le tudnak küzdeni. Ugyanakkor tudom, hogy ebben a vélemények megoszlók. Érdekes módon, vannak olyan vélemények, hogy étmenetileg alkalmazott glicerines kúp segít. (Ezt magam tapasztalata alapján is megerősíthetem.) Amúgy csak mint gondolat felvetem, hogy a mechanikus inger esetleg okozhat nyálkahártya-sérülést.
A véres székletről még annyit: obstipaló gyermeknél lehetnek fissurák. Ezek egy része szemmel látható, más része viszont nem. Ezt sebészeti vizsgálat felderítheti. Az obstipació idővel egyébként rendeződni szokott.
Összegezve: gyermeke panaszainak kivizsgálásához a szokványos gyermekorvosi vizsgálaton túl szerológiai, esetleg sebészeti vizsgálat is szükséges. Egyébként Budapest csaknem minden gyermekintézményében van gastro-enterológiai ambulancia, ezzel a kérdéssel oda lehet és érdemes fordulni.
Dr. Péter György
Így csempészd bele a zöldségeket a hétköznapokba – gyerek mellett, olcsón, könnyen, gyorsan
A zöldségek támogatják a hormonrendszer, az energiaszint és a bélflóra egyensúlyát – ami anyaként különösen fontos. Nincs szükség drága alapanyagokra vagy bonyolult diétára: néhány egyszerű trükkel a zöldségek természetesen beépíthetők a mindennapi ételekbe, akár a család kedvencei mellé is.
Nem jön a baba? Így fokozható a férfi termékenység magyar kutatók szerint
A Semmelweis Egyetem friss tanulmányai szerint indokolt esetben a hormonterápia is kimutatható javulást hoz, míg a vitaminpótlás és az életmódváltás kisebb, de kiegészítő hatással bírhat.
Hogyan lehet visszafordítani az inzulinrezisztenciát?
A diabetológus elmondja, mit kell ahhoz tenni, hogy az inzulinrezisztenciát visszafordítsuk, és később ne alakuljon ki cukorbetegség.
Magas vérnyomás a terhesség alatt: később a szívet is tönkreteheti
A megváltozott állapot előidéz egy olyan helyzetet, amiben a kismama vérnyomása tartósan megemelkedik, ami ártalmas lehet a kismamára és a magzatra nézve is.
Sport várandósan: tényleg megcsavarodhat a köldökzsinór?
Mit lehet sportolni várandósan? Vannak mozgásformák, amik nem ajánlottak, és mire kell figyelni?
Ennyi mindenről árulkodik a kismama hasának mérete, helyzete és formája
Mennyit számít a terhes pocak mérete, formája, és utalhat problémára, vagy a baba nemére?
Így fogyott le Kulcsár Edina a negyedik gyermeke után
Óriási átalakuláson ment keresztül Kulcsár Edina, látványosan lefogyott.
Nem jön a baba? Így csökken a férfiak nemzőképessége az életkorral
A kutatások azt mutatják, hogy az apa életkora is jelentősen befolyásolja a teherbeesés esélyét és a magzat egészséges fejlődését.
Erről árulkodik a kismama hasának formája és elhelyezkedése
Túl nagy? Vagy túl kicsi? Túl fent van? Széles? Utalhat a terhes has mérete és elhelyezkedése problémára, vagy a baba nemére? A szakember válaszol.
Soványan is lehetsz cukorbeteg - ezen múlik, hogy kialakul-e a diabétesz
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a 2-es típusú cukorbetegség kizárólag az elhízott embereket sújtja, pedig azoknál is kialakulhat ez az anyagcserezavar, akik optimális testsúllyal rendelkeznek.
Puffadás: honnan lehet tudni, hogy betegség okozza?
Nem minden esetben a túl sok evés vagy a puffasztó élelmiszerek okozzák a kellemetlen tünetet.
Férfi meddőség: ez a 6 leggyakoribb ok, ami meghiúsíthatja a családtervezést
A férfiak életmódbeli szokásai erősen befolyásolják a gyermektervezés sikerességét. Lássuk, melyek ezek!
Tiltott gyümölcsök a terhesség alatt: ezeket felejtsd el a várandósság alatt!
Tényleg vannak olyan gyümölcsök, amiket kerülni kell a terhesség alatt?
Gyermekvállalás: ezért lehet gond, ha a leendő apuka elhízott
A jelentős túlsúly nemcsak a nők esetében jelenthet akadályt a gyermekvállalás szempontjából - a leendő apukák termékenységét is csökkenti!
Nincs elég tejem, mit tegyek? Ezek a praktikák, gyógynövények segíthetnek!
Hogyan indítható be az anyatej termelődése? Szükséges-e fejni? Milyen házi módszerek és gyógynövények segíthetnek?
Allergénmentes étkezés a várandósság alatt: megelőzhető vele az ételallergia kialakulása?
Mi a jobb a baba szempontjából, ha várandósság alatt kerüljük az allergéneket, vagy az, ha inkább beépítjük őket?
Farkaséhség, fáradékonyság, koncentrációs zavarok – erről ismerheted fel az inzulinrezisztenciát
Gyakran kínoz farkaséhség, többször sóvárogsz a szénhidrátdús ételeket, sütik után? Így jöhetsz rá, ha téged is érint az inzulinrezisztencia.
Szívinfarktus 40 évesen - így előzheted meg a legnagyobb eséllyel
Érdekes eredménnyel zárult egy friss kutatás, ami a középkorú nőknél bekövetkező szívinfarktus rizikóját vizsgálta.
Alacsony neutrofilszám a leleten - mikor jelez betegséget?
Alacsony értéke figyelemfelkeltő lehet: azt jelzi, hogy szervezetünk nehezebben veszi fel a harcot a különféle fertőzésekkel.
Férfi meddőség: ha a párod is érintett, fogadjátok meg a szülésznő tanácsát!
A meddőség nem csak a nőket, a férfiakat is érinti, ráadásul egyre nagyobb arányban. Napjainkra az esetek 40%-ban a férfi, 40%-ban a női oldalon van a gond, a fennmaradó 20%-ban pedig mindkét fél esetén problémák merülnek fel a termékenységben.
Meddőség, elhízás, depresszió - ezek a PCOS tünetei
A PCOS sok nő életét keseríti meg, és sokszor társulnak hozzá olyan tünetek, amelyeket csak tüneti kezeléssel "orvosolnak".
Ettől a két tevékenységtől okosabb lehet a gyerek – agykutatók tanácsai
Magasabb lesz a gyerekünk önbecsülése, jobb lesz a mentális egészsége, és alacsonyabb a stresszre, valamint a depresszióra való kockázat, ha ezt a két tevékenységet beépítjük a mindennapjaiba.
Így ápold a bőröd a szülés után - 5 bevált tipp, amiről jó, ha tudsz! (x)
Hogyan ápoljuk a mell érzékeny bőrét, mit kezdhetünk a striákkal, a pigmentfoltokkal, milyen krémek, gyógynövények, vitaminok segíthetnek? Bevált praktikák jönnek!
Mekkora az esélye annak, hogy egy férfi meddő, és min múlik?
A párok esetében mintegy 15%-nál jelentkezik a meddőség - legalább annyi férfinál mint nőnél.
Gyermekvállalás: az apa életmódja ronthatja a születendő gyermeke egészségét
Összefüggést találtak a férfiak táplálkozási szokásai és az utódaik anyagcsere problémáinak lehetőségei között. A problémát a mitokondriális stressz okozza, melynek kialakulásában az apa tápanyagellátottsága komoly szerepet játszik.
Októberi horoszkóp: rengeteg lehetőségünk lesz a napfogyatkozás hónapjában!
Októberben hatalmas energiák mozdulnak meg annak érdekében, hogy végre merjük megragadni a jövőnk szempontjából sokat ígérő lehetőségeket.
5 tápanyagban gazdag étel, amit érdemes bevezetni a baba étrendjébe (x)
Mit adjunk a babának a hozzátáplálás első időszakában, hogy biztosítsuk számára a megfelelő tápanyagokat? Most elmondjuk, hogy az almán és a sárgarépán túl milyen ételekkel segíthetjük a babánk fejlődését!
Ketogén diéta: ezért nem jó ötlet, ha gyereket szeretnél
A ketogén diéta évek óta népszerű, pedig komoly gátakat képezhet a családtervezésben.
Második gyereket is szeretnétek, de nem jön össze? A secunder meddőség is okozhatja
A meddőség akkor is kialakulhat, ha született már gyereketek, és bár a nőket is érintheti, a férfiak között is egyre több a secunder meddőség.
Terhesvitamin: ezeket érdemes szedni a várandósság alatt
Elmondjuk, mikor, milyen magzatvédő vitaminokat érdemes szedni, mit tartalmaznak, és azt is, hogy miért fontos a várandós vitaminok szedése előtt orvossal konzultálni.
Mit egyen a baba 3 éves koráig?
Az újszülöttek számára az anyatej az ideális, de mit egyen a baba az 1 és 3 éves kora közötti időszakban?
Hogyan lehet megelőzni a koraszülést?
Min múlik az, hogy a baba koraszülött lesz, vagy sem, és mit tehetünk mi, anyaként, hogy ezt megelőzzük?
Szívdobogás, feszültség, fokozott izzadás - így enyhítheted a PMS-t
Az orvos elmondja, hogyan teheted könnyebbé a menzesz előtti napokat.
Vérszegénység: így akadályozhatja a magzat fejlődését
A vérszegénység nagy kockázatokat hordoz a magzatra nézve, a szülész-nőgyógyász elmondja, mit tehetsz ellene.
Kimaradt a menzeszed? Ebből tudhatod, ha az étkezési szokásaid okozzák
Milyen hatással lehet az étkezésünk a menstruációnkra, és hogyan befolyásolhatja a termékenységünket? A nőgyógyász elmondja.
Gyerektervezés: ezeket az ételeket kerüld, ha babát szeretnél!
Milyen ételek segíthetik a termékenységet, és melyek azok, amiket jobb, ha kerülünk?
Nem tudsz teherbe esni? A PCOS is lehet az oka - ezt teheted ellene
PCOS esetén a petefészkekben ciszták alakulhatnak ki, ami károsíthatja a peteérés folyamatát és egyensúlyzavart okozhat a hormonháztartásban: a menstruációs ciklus rendszertelenné válhat, és nehezebbé válhat a teherbe esés is.
Felborult a ciklusod? Ez lehet az oka
Milyen hatással lehet a menzeszre a táplálkozásunk, valamint az életmódunk, és ezek milyen gondokat okozhatnak?
Elhízás és terhesség: ilyen súlyos kockázatokkal járhat a túl sok plusz kiló
Azt már egy ideje tudjuk, hogy az elhízás növeli a terhesség során jelentkező problémák rizikóját, de egy friss kutatás most átfogóbban vizsgálta a helyzetet, és ijesztő következtetésekre jutott.
Banyapúp, nyakfájás és anyaság: így enyhítheted a fájdalmakat a sportrehabilitációs szakember szerint
A banyapúp nem csak esztétikai szempontból lehet zavaró: a nyakfájás, az egyensúlyzavarok, a légszomj és a vérnyomás ingadozás oka sokszor a hosszasan lefelé szegett tekintet. A szakember elmondja, miként enyhítheted a tüneteket!
Ólmos fáradtság és aluszékonyság: mi okozza, és mit tehetünk ellene?
Mi az ólmos fáradtság oka a tavaszi hónapokban, és mit lehet tenni, hogy úrrá legyünk rajta?
Sokszor felfázol? Ez a cukorbetegség egyik figyelmeztető jele is lehet
Ha sokszor van húgyúti fertőzésed, érdemes utánajárnod annak, hogy mi okozza, mert többek között diabétesz is kiválthatja!
Hüvelyszárazság terhesség alatt: fogadd meg a nőgyógyász tanácsait!
Elmondjuk, mitől alakulhat ki a hüvelyszárazság, és miért figyelj rá oda a várandósság alatt.
Ezért lehet nagyobb az esélyünk vesebetegként a szívproblémákra
Ha a szív működése szenved zavart, akkor szervezetünk egészének vérellátása romlik, vele együtt veséink vérellátása is, ami már önmagában veseproblémákhoz vezethet. De mindez fordítva is igaz: ha a vese károsodik, az a szívünkre is hatással lehet.
Gyakran fáj a nyakad és a hátad? Ezek a mozgásformák segíthetnek
Ha a fájdalmad már szinte állandó, próbáld ki a következő mozgásformákat!
Természetes megoldás a vitaminok pótlására terhesség alatt
Az egészséges táplálkozás, a vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak és egyéb vegyületek minden élethelyzetben és életkorban fontosak. Terhesség alatt azonban már nemcsak saját magunkról, hanem egy fejlődésben lévő magzatról is gondoskodunk, ilyenkor tehát érdemes extra figyelmet fordítani arra, hogy mire is van szüksége a szervezetünknek. Talán nem meglepő ha azt mondjuk, hogy a legjobb, ha a testünk működéséhez szükséges vitaminokat természetes módon pótoljuk, de hogyan tehetjük ezt meg a terhesség alatt? Ezt vizsgáljuk az alábbiakban. (x)
Így maradj talpon a lepke himlő, a hányós és a légúti fertőzéses betegségek alatt! Használati útmutató fáradt szülőknek
A gyermekvállalás mámora az aprónép közösségbe szoktatása után kezd el oszladozni.
Sietek haza! 5. rész – "Annak ellenére, hogy iszonyúan boldog voltam, szembe kellett néznem a szülés utáni depresszióval"
Amikor megszületik a kisbabánk, az első néhány hétben, mi édesanyák el sem tudjuk képzelni, hogy elmozduljunk mellőle. Nem csak azért, mert még egészen icike-picike és az az elsődleges feladatunk, hogy tápláljuk, ápoljuk, életben tartsuk őt. Nem, hiszen mindezekre, – ha átgondoljuk, megszervezzük, elintézzük –, a gyermekünk édesapja, egy nagyszülő, vagy akár egy bébiszitter is képes, ha megkérjük rá...vagy még inkább, ha engedjük neki.
Speciális étrenddel enyhíthetők a menopauza tünetei – nem kizárólag az elhízás tekintetében
Nemcsak az elhízás megelőzésében, hanem a változókorral járó egyéb tünetek csillapításában is segíthet az az étrend, melyről a Nutrient nevű szakfolyóiratban publikáltak magyar dietetikusok. Becslések szerint 2030-ra világszerte 1,2 milliárd nőt érinthet a menopauza, melynek csupán kezdeti tünetei a súlygyarapodás vagy a hőhullámok. A klimaxba lépve a nők más egészségügyi problémákra is fogékonyabbak, ezek megelőzésében szintén segíthet az a diéta, melyet a Semmelweis Egyetem kutatói, nőgyógyászai és dietetikusai, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), a Magyar Menopauza, valamint a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság is ajánl az érintetteknek.
Mire kell figyelni babavárás idején fogaink épsége érdekében?
A gyermekvállalás mindig izgalmas időszak, amely során számos ellentmondásos érzelem munkálhat a kismamában: egyszerre éli át az örömteli várakozást és a kételyek sorát az új élethelyzet miatt. A tájékozódás, a felkészülés éppen ezért nagyon sokat segíthet mind lelki, mind egészségügyi szempontból.
Akár a fogantatás előtt, vagy a várandósság alatt is kérhetik az SMA hordozóság szűrést a leendő szülők
Több mint egy éven keresztül volt elérhető az újszülöttek ingyenes SMA szűrését végző kutatási mintaprogram, mely 2023. december 31-én ért véget. A program célja az volt, hogy az SMA szűrése hazánkban is bekerüljön a kötelező újszülöttkori szűrővizsgálatok közé, és az érintett kisbabák a lehető leghamarabb megkapják az állam által biztosított génterápiás kezelést. Az SMA-mintaprogram ugyan véget ért, azonban a gyermeket várók nem maradnak szűrési lehetőség nélkül, hiszen van már olyan korszerű genetikai vizsgálat is, amivel akár a fogantatás előtt vagy a várandósság alatt fel lehet mérni a szülőpárnál az SMA kialakulásának kockázatát, így nem kell a születésig, illetve az első tünetek megjelenéséig várni a diagnózisra.
2 hét is eltelt, a semmivel sem laposabb hasam mellé kaptam egy derékfájást is: a tornaszőnyeg pedig kerül is be újra a szekrénybe
Ha te is azon - hidd el, igen nagy - csapatba tartozol, aki a szülés után, legyen a csemetéd két hónapos vagy két, esetleg tizenkét éves, most érzi azt, hogy végre eljött az idő régen látott izmainak a visszaszerzésére, akkor ezek a sorok most neked szólnak. Abban az esetben pedig, ha ezt nem ebben a januárban gondolod így először, csak eddig valahogy nem sikerült a terveket valóra váltanod, tudd, ezzel sem vagy egyedül és biztosan csak egy kis finomhangolásra, pontosításra van szükség a céljaid eléréséhez.
Neki nem tudok beszaladni a boltba egy kifliért, ha éhes...
Mit eszik Lucababa, egy súlyosan, halmozottan sérült kislány? Avagy egy próbatételes kisgyerek étrendje 1. rész.
Tippek arra az esetre, ha a babával együtt szeretnénk edzeni
Az új szülők életében a gyermekvárás és a szülés utáni időszak rengeteg kihívást tartogat, azonban ezek mellett sem szabad megfeledkezniük az egészséges életmódról. A helyes táplálkozás mellett a rendszeres testmozgás is kulcsfontosságú ahhoz, hogy megőrizzék a fizikai és mentális jólétüket a saját, illetve a gyermekük kedvéért.
„Sok embernek nem adatik meg, hogy találkozzon egy igazi hőssel – én életet adtam neki.”
A féltve óvott, vigyázott kisbabádat koraszülöttként világra hozni egy olyan trauma, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, rálegyintve, hogy majd biztosan begyógyul és elmúlik ez a seb.
Legalább évente egyszer, a Koraszülöttek Világnapján beszéljünk róla, hívjuk fel rá a figyelmet, mert még a várandós gondozás során sincs eléggé fókuszban. Magyarországon ráadásul nagyon magas a koraszülések aránya. Minden 10. baba érkezik korábban a vártnál, koraszülöttként, ahogy nálunk is, Lucababa.
Október 10. - A lelki egészség világnapja
A magyar társadalom rossz mentális és fizikai állapotáért a munkáltatók is felelősek?
A magyar társadalom testi és lelki egészségi állapota nem túl jó, elmaradunk az uniós átlagtól és évről-évre romlanak a mutatóink.
Magánúton az emberek egyre kevésbé engedhetik meg maguknak a testi- illetve lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadást, fejlesztést. Ebben segíthetnek a munkáltatók, akik szervezeti szinten támogathatják munkavállalóik mentális és fizikai jóllétét, ezzel is javítva hazánk egészségi mutatóit.
Mit tegyek, ha fáj a gyerek feje?
Sokat fogja a fejét a kicsi? Gyakran panaszkodik fejfájásra, esetleg még el sem tudja mondani, de sejted, hogy ez lehet a baja?
A fejfájás problémája a gyermekeket is érinti, nem csak a felnőtteket. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, a magyar szülők kevesebb mint fele veszi csak igazán komolyan, ha gyermeke fejfájásra panaszkodik. Sokan korábbi saját tapasztalataikra, vagy rossz beidegződésekre támaszkodnak a kezeléskor. A gyermekkori fejfájásnak több típusa létezik, nem mindig egyszerű felismerni, Dr. Google pedig nem a legjobb tanácsadó. Ha felismerjük a problémát, többféle kezelési lehetőség áll előttünk.
„Nem töltök több időt a konyhában, mint más” - egy 5 gyermekes, multiallergiás család élete
Vincze-Pintér Mónika öt gyermek, öt lány(!) büszke édesanyja. A legnagyobb 16 éves lesz, a legkisebbek, az ikrek, márciusban születtek, azaz 4 hónaposak. Mónika számára családja a legfontosabb. SzerETET nyelve a főzés, az ETETés, pláne, hogy kiderült, hogy szinte mindenkinek - beleértve őt és a férjét is – van valamilyen ételallergiája. Pár éve elindította a SzerETET konyhám oldalt, amely köré mára hatalmas közösség épült, segítve a mentes étkezésben másokat. Hogy telnek a mindennapjaik? Mennyi időt tölt a konyhában? Kinek milyen allergiája van? Hány félét főz? Erről és még nagyon sok minden másról mesélt nekünk Mónika. Zubor ’IgenAnya’ Rozi interjúja.
10 napos Smoothie Kihívás! Tarts velünk Te is és NYERJ!
Régóta tervezed, hogy változtatsz a szokásaidon és elindulsz egy egészségesebb, tudatosabb táplálkozás felé vezető úton? Nálunk ebben is egy szuper támogató közösségre találsz!
A terhesség alatti megfázás kezelése
A várandósság alatt gyengülhet az immunrendszer, amelynek következtében a kismamák gyakran elkapnak olyan betegségeket, mint például a megfázás.
Trükkök, hogy megegye a gyerek a zöldséget
A gyerekek többsége nem szereti a zöldségeket, ellenáll minden olyan ételnek, amely zöld. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány olyan trükköt, amely segít rávenni arra a kicsit, hogy ne piszkálja ki az ételből a zöldségeket.
Hogyan előzhetjük meg a striák kialakulását?
Természetes, hogy a testünk megváltozik a terhesség alatt, amihez a striák is hozzátartoznak. De mit tehetünk azért, hogy megelőzzük, vagy halványítsuk a terhességi csíkokat?
Mit ehetünk kismamaként, és mi az, amit jobb, ha kerülünk?
A várandósság ideje alatt kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy mely ételek segíthetnek, és mik azok, amiket jobb átmenetileg hanyagolni.
Mikortól ehetnek csokit a gyerekek? Ezt javasolják a szakemberek
Adjunk a gyerekeknek csokoládét vagy ne? Mikortól és mennyi csokit ehet a gyerek, és mire figyeljünk azért, hogy ne tegyük csokifüggővé?
Adjunk vagy ne adjunk glutént a gyermeknek?
Ha nem érzékeny a gluténre, akkor megfontolandó, hogy ne zárjuk ki az étrendjéből aggodalmak vagy divatos étrendek miatt. Ennek több oka is van! Lássuk, melyek ezek…
Hogyan éljük túl a meddőség érzelmi hullámvasútját?
Sokan szenvednek intenzív szomorúságtól és hangulatváltozásoktól a meddőség miatt. Normális, hogy félelmet és szorongást élnek át. Az ismerősökkel történő idegesítő találkozókon szabadkozva bujkálnak az érdeklődő kérdések elől, kifáradtan vergődnek át az örökkévalóságnak tűnő kéthetes várakozásokon, miközben próbálkoznak áldott állapotba kerülni. Ebben a káoszban bárki elveszhet, de a labirintusból mégis a tudatosság lehet a kiút. Nagyon hasznos lehet, ha mindent megtanulsz a termékenységi tervekről, és felkeresitek azokat, akik segíthetnek nektek.
Lefekvés előtti rutin babáknak
A lefekvés előtti rutin segít a babának a megnyugvásban és segít a kötődés kialakításában is. De mégis, mikor és hogyan alakítsam ki a babám lefekvés előtti rutinját?
Koraszülés: mikortól vannak jó esélyei egy koraszülött babának?
Minden baba más, de a koraszülöttek kilátásai gyakran azon múlnak, hogy mikor születnek. De annak meghatározása, hogy egy magzat mikor életképes, bonyolult, és számos tényező befolyásolja.
Hüvelyi folyás várandósság alatt: mi az oka, mit tehetünk ellene?
Mi a helyzet akkor, ha a várandósság alatt tapasztalunk folyást? Rohanjunk az orvoshoz, vagy inkább várjunk?
Mi van, ha valami baj van a babával a terhesség alatt?
Ha megtudod, hogy születendő babádnak magzati rendellenessége van, nagyon nehéz időszak következhet. Mit tehet az ember, ha magzati rendellenességet diagnosztizálnak a babánál?
Ilyen arcot vág a magzat, ha kelkáposztát eszik az anya - UH-képen mutatták meg a kutatók
Ahogy a terhességi teszten megjelenik a két csík, az újdonsült kismamák - ha addig nem tették - elkezdenek kiemelt figyelmet fordítani a táplálkozásuknak. Sokan ilyenkor igyekeznek kiiktatni a feldolgozott élelmiszereket, a túlságosan sós vagy cukrozott ételeket, italokat - olvasható a femina.hu oldalán.
Koraszülés: ezt tehetik a férfiak, hogy csökkentsék az esélyét
A koraszülés a nők egyik legnagyobb félelme, de a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a nők szervezetén múlik, hanem a férfiakén is!
D-vitamin csecsemőknek
A D-vitamin létfontosságú a növekedés minden aspektusához, mivel segíti a szervezetet az erős csontok felépítéséhez szükséges kalcium felszívódásában. Mennyi D-vitaminra van szükségük a csecsemőknek, és hogyan jutnak hozzá?
Reggeli rosszullét enyhítése: 3 bevált praktika hányinger ellen
Gyömbértea, citrom és müzliszelet - elmondjuk, melyiket mikor érdemed enni, inni, hogy enyhítsék a rosszullétet.
Miért fontos a napirend?
A gyerkőcök esetében rendkívül fontos a napirend kialakítása és betartása. Egyaránt hangsúlyos szerepet kap a totyogós és kisgyermekkorban, illetve az iskolás korú gyerekeknél is, hiszen rendszeres tevékenységekre vágynak. A meghatározó keretek biztonságérzetet és egészséges fejlődést nyújtanak számukra. Azonban a napirend kialakításához eleinte nagy odafigyelésre van szükség.
Mi az a 4. trimeszter?
A terhesség köztudottan három trimeszterből áll, azonban létezik egy úgynevezett negyedik trimeszter. De mi is az a 4. trimeszter?
Vannak olyan ételek, amelyeket kerülni kell szoptatás közben?
Vannak olyan ételek, amelyeket a kismamáknak kerülniük kell a várandósság idején. Felmerül a kérdés, hogy vannak-e olyan ételek, amelyeket a szoptatás alatt kerülni kell?
Mi a gond a csokis tejjel?
Más, cukorral édesített italokhoz hasonlóan a csokis tej is rendben van különleges élvezetként, de nem szabad hagynunk szülőként, hogy rendszeres része legyen gyermekünk étrendjének. A csokoládés tejnek ugyanis pontosan ugyanakkora a tápanyagtartalma, mint a hagyományos, ízesítés nélküli tejnek. S noha a tej értékes fehérje-, D-vitamin-, kalcium- és káliumforrásként szolgál, amely különösen fontos a kis gyerkőcök csontjainak egészségéhez, a csokoládéra nem igazán van szüksége az ifjú szervezetnek.
Miért sír a baba? Ezek a csecsemő sírásának leggyakoribb okai
A baba a sírással nem csupán az éhséget és a fáradtságot jelezheti - a gyerekorvos elmondja, mi mindent adhat a tudtunkra a kicsi a sírással.
Úgy csuklik, mintha muszáj volna!
Egy újszülött szülőjének lenni egy vad utazás, nem kertelek. Kézbe kapod ezt a kis gömböcöt, és az a feladatod, hogy szeresd és megvédd őt. Azt gondolnád, hogy csak annyit kell tenned, hogy megeteted, kicseréled a pelenkáját és lefekteted, de ez nem ilyen egyszerű.
Le a kimerültséggel!
Újdonsült anyukaként a fáradtság érzése megszokott dolog, de a szülés utáni fáradtság a kimerültség egy komolyabb formája, amely gyakran párosul energiahiánnyal és koncentrációs nehézségekkel. Ráadásul gyakori is: az újdonsült anyukák körülbelül negyven százaléka tapasztalja a szülés utáni fáradtságot a szülést követő első héten. A sok pihenés, a segítségkérés, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a folyadékpótlás csak néhány dolog, amivel enyhíthetjük a kimerültséget. Ha a fáradtság néhány hét után sem enyhül, beszélj az egészségügyi szolgáltatóddal.










